Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 2. Tanulmányok Kiskunhalasról a 18-19. századból (Kiskunhalas, 2001)
GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 3. Bellon Tibor: Kiskunhalas gazdálkodása a 18-19. században
Akolkertek A Duna-Tisza közi homokhátság törökkori gazdálkodásának meghatározó része volt az akolkert. Az akolkert sajátos gazdasági intézmény, egyesitette magában az teljes gazdasági üzemközpontot. Itt volt az igásállatok, a kezes jószágok, sertések, baromfiak ólja, fejősjuhok akolja, itt teleltek a pusztákról hazaszorult állatok, ide gyűjtötték a téli takarmányt, itt nyomtatták el a gabonaféléket, itt folyt minden mezőgazdasági munka, itt tárolták a mezőgazdasági eszközöket, itt laktak az éves cselédek - egyszóval valóságos mezőgazdasági üzemközpont szerepét töltötte be. Erről Majláth Jolán, Márkus István nagykörösről, és Szakály Ferenc Szegedről írt alapvető tanulmányt. A néprajzi tanulságokat Tálasi István foglalta össze.314 Kiskunhalas gazdálkodásában is meghatározó szerepe volt még a 18. században is ennek az intézménynek. Nagy Szeder István azt írja, hogy „a kis területű házhelyeken (t.i. a városi házaknál B.T.) az állattenyésztéssel foglalkozó lakosság nem tarthatta a lábas jószágot, azért a város körüli kert- és akolhelyeket osztottak ki. A kert elnevezés nem a mai kertet jelentette, hanem egy sövénnyel, árokkal, garáddal bekerített területet, amelyen az ólak, búzás vermek állottak, ott tartották a legszükségesebb takarmányt is... a nagyobb falkák teleltetésére a városhoz közel fekvő alsó és felső nyomáson készítettek szállásokat, ahol a karámokban az ég alatt telelt az állatállomány.”320 A következő évtizedekben nehéz figyelemmel kísérni ennek az üzemformának a változását, hiszen az új terminus, a szállás vagy tanya elfedi. Nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy a Jászkunság önmegváltása, a redempció után szinte változatlan formában és funkcióban megmaradt ez az intézmény, legalábbis ami a szerepét illeti. A kiterjedt határ lehetővé tette - még szabályozott körülmények között is, - hogy a birtokot váltott redemptus gazdák a maguk gazdálkodását a szerzett, és számukra kimért szállásokon, tanyákon folytassák. A korábbi adatok szerint folyamatos a kurta barmok tartása. Ez minden bizonnyal a mezei kertek örökségeként marad meg, amikor a határban tetszőlegesen felfogott akloskert vagy akolkert volt az állattartás központja, és a gazdák ekörül legeltették kisebb vagy nagyobb számú nyájaikat. Erről a vizsgált időszakra vonatkozóan elsősorban Márkus István hozott meggyőző bizonyítékokat Nagykőrösről. A halasi szállásokról a források nem sokat árulnak el. Minden bizonnyal volt valamilyen lakóház, mellette különböző rendeltetésű gazdasági épületek. Ezek elsősorban a telelő jószág kiszolgálására készültek. Az 1758-as adat valószínűleg a városban lévő akolkertekre vonatkozil, és nem a szállásokra. A tanács tiltja, hogy bárki is az akiok között házat építsen. Az ilyet kötelezik annak elhányására, még a szomszédot is 6 Ft büntetésre ítélik, ha a tilos építkezést nem jelenti. Sőt az akiok eladását, vételét is megtiltja a tanács.321 1764-ben a redemptusok és irredemptusok közül többen aklos kerteket fogtak. Volt, aki azzal mentette magát, hogy a mostani akla helyére házat kívánna építeni, ezért volt szüksége új akolkertre. A tanács azon149
