Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 2. Tanulmányok Kiskunhalasról a 18-19. századból (Kiskunhalas, 2001)

GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 3. Bellon Tibor: Kiskunhalas gazdálkodása a 18-19. században

hogy valaha városunk proportio behozásáról gondolkozott volna.”265 1784-ben a zsa- nai baromtartó gazdaság azért panaszkodik, mert „a barom járások elosztva és proportio szerint gazda számára elszaggatva volnának, mindazonáltal a kőkúti és a külső zsanai baromtartó gazdaság nemcsak az ő barom járásokban a barmokat állítani és legeltetni, hanem annak felette éppen az ö barom akiok mellé akolt ástak." A tanács a panasznak helyt adván megparancsolta, hogy aklot mindenki a maga járásában ásson.266

1843-ban Balotán, Zsanán és Kőkúton ekével jelölték ki a barmok járását, elkülönítvén a juhok és a tanyabeli marhák legelőjétől. Ezt azért is végezték nagy gonddal, mert „ a juh tartás különösen is fő ága a jövedelemnek - és ezen rovat teszi az adónak nagyobb részét de a város lakosai külömben is nem a szántás vetés, hanem jószágtartásra építvén régibb időktől fogva, és jelenleg is jövedelem forrásokat. ” Még azt is megengedték, hogy a jószágok az erdőket legelhessék, ahol a fákban nem tesznek kárt.267 Egy másik alkalommal is megfogalmazták azt, hogy „a kun birtokosoknak, különösen a kebelbelieknek jövedelmező kút forrása a barom tartás. ”261i Tehát még a múlt század közepén is az állattartás dominanciája volt a meghatározó a gazdasági életben. A recens adatok és a források arról győznek meg, hogy ez a sajátosság még nagyon sok évtizeden keresztül - szinte a századfordulóig - érvényesült. 1836-ben a sok elhullásra hivatkozva kívánták a barmok számát csökkenteni. De meghatározták azt is, hogy egy barom 600 darabnál nagyobb nem lehet. Ha pedig 500 alatt lenne, úgy a pásztorbért növelik.269 Ugyanezen okból a balotai ménest felszámolják, a lovakat arányosan felosztják a szarkási és a zsanai ménes között, így csak két szilaj ménes lett.270 Ebben az évben a felső járásbeli gazdaság gondnoksága alatt két ökörcsorda, egy tehéncsorda, egy falka ménes és barom, ezenkívül a kezes ménes és számos birkanyáj legel.27'

Általában az alföldi mezővárosok gyakorlatában az állattartás mindenkori érdeke döntötte el, hogy egy-egy terület legelő lesz-e vagy kaszálónak marad. 1807. február vége felé a tanácsban a barmok kiállítása került szóba. A kérdés az volt, hogy Bodogláron vagy Táj ón jelöljék-e ki a legelőjét. Itt két szempontot kellett egyeztetni, mert Bodogláron és Zsanán újabb tanyahelyeket osztottak, úgy, hogy közben a baromtartás érdekei se csorbuljanak.272 A tanácsgyülés a következőképpen foglalt állást, hogy „Bodoglárt és Tajót hellyesebbnek találják felosztani „szállás jussokra” azaz tanya és kaszáló földnek, Zsanát ellenben jobbnak ítélik baromjárásnak meghagyni úgy, hogy két barmot lehetne Zsanán állítani olly móddal, hogy Zsana vagy Kő Kút két egyenlő járásra szakadhasson el.”273

Ha a körülmények megengedték, arra törekedett a tanács, hogy a piacon jól értékesíthető hízó marhát, göbölyt tartson. Mivel a göbölynek viszonylag rövid idő alatt kellett piacképessé válnia, ezért számára a legjobb legelőt jelölték ki, és limitálták az oda hajtható állatok számát is. 1799-ben a tanácsi küldöttség Zsanán jelölt ki egy darab legelőt göbölyjárásnak, melyen megítélésük szerint 200 darab ökör jól meghízhat. Általában ennél nagyobb számú göböly egy nyájban nem legelt.274 Ennek

144