Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 2. Tanulmányok Kiskunhalasról a 18-19. századból (Kiskunhalas, 2001)
GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 3. Bellon Tibor: Kiskunhalas gazdálkodása a 18-19. században
rosi gazdákat károsították. Ezért őket elővették, és a piacon 15-15 pálcaütéssel megfenyítették.167 A környező nagybirtokokon, uradalmakban, vagy jobban fizető gazdáknál találtak munkát a parancsmegtagadók. Egyik alkalommal a szomszédos kisszállási áren- dátor fordult panasszal a tanácshoz, hogy a hozzá szegődött béresek nem akarnak szolgálni. A tanács a maga és a gazdák érdekét védte, mikor így válaszolt: „kik napszámos szolgálattal szokták élelmeket keresni, leginkább a helybéli vagyonosabb lakosoktól kölcsönzött, előre felszedett segedelmekkel telelnek ki. A természeti kötelesség is azt hozza magával, hogy ugyanazoknak, kik által felsegíttettek, tartozásokat leszolgálják. Emellett a Nemes Vármegyének a mindennapi tapasztalás szerént a Jászságban és a Kunságban bejövő lakosainkat ha repetálják, azonnal kiadatnak, melly által a béres munkások megfogyatkoznak. Külömbenis a régi rendelések szerént a benn lakó napszámosok és zsellérek külföldre menni tilalmaztat- nak úgy, hogy többé bé sem vetetnek. Evégett az illyetén napszámosok lakhelyeikről kimenni nem kényszeríttethetnek.”168 Ennek ellenére sokan vállaltak munkát az uradalmakban. 1812-ben éppen a kisszállási árendátor azt kéri a tanácstól: adjon számára bizonyságlevelet arról, hogy gazdasága „sok ezer embernek ad élelmet, nevezetesen Halas városának lakossai érezhetőképpen boldogultak eddig is, és boldogulnak azáltal hogy mind a gabona takaráskor, mind nyomtatáskor munkát kapván, maguknak esztendőre való kenyereket megszerzik, ami azelőtt nem volt, még tisztelt bérlő úr Kisszállást nem bírta, és a szántás-vetés, baromtartás olly nagy előmenetelt kapott, hogy a szomszédoknak és másoknak is példát adván, az egész vidéket boldogította azzal, hogy megtanulta a földnek hasznát venni.”169 Állattartás A kiskunsági mezővárosok állattartó kultúrájáról több szerző tollából olvashatunk. A középkori állatkereskedelemről többek között Makkai László, Káldy-Nagy Gyula, Szabó István szólott, a nagyjószág tartásnak Tálasi István monográfiát szentelt, Nagy Czirok László pedig élvezetes könyvben tette közzé ismereteit e tárgyban. Ezek a feldolgozások hozzáférhetőek, ezért nem tartom szükségesnek, hogy ebben a dolgozatban idézésükkel növeljem a terjedelmet. A munkák tanulságait természetesen beépítettem, a levéltári források elemzésénél számba vettem. 1751-ben a nádor kérésére a halasiak azt válaszolják, hogy „A város határának negyed része szántóföld és kaszáló, a többi része fejős teheneknek, fejős juhoknak, jármos ökröknek és kocsis lovaknak járásul rendeltettek. Van hat pusztánk: Fejértó, Füzes, Bodoglár, Balota, Zsana, Tajó, melyekbül Fejértó, Füzes és fél Bodoglár szállásoknak és szántóföldeknek lakossaink között fölosztatott, az többi pedig barom és ménesjárásra rendeltetett. Orczitul Mada nevű pusztát árendáljuk esztendőnként 126
