Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 2. Tanulmányok Kiskunhalasról a 18-19. századból (Kiskunhalas, 2001)
GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM - 3. Bellon Tibor: Kiskunhalas gazdálkodása a 18-19. században
vagy kaputskának egyszóval szükséges eszköznek megengedtetik a töviről való nyesése, de ez is nem kereskedésre, hanem maga szükségére.”109 Erdőkben meglehetősen szegény táj volt a halasi határ. Több kísérlet történt erdőtelepítésre, amelyik részben eredménnyel is járt. 1787-ben felső utasításra fűzfák ültetését szorgalmazza a tanács, ezért a kalocsai Sárközbe küldenek tanácsbélieket, hogy elegendő ültetni való fűzfát szerezzenek.110 Április 4-én már jelentik, hogy Csatári Miklós és öreg Kis Illés István a Sükösdön vásárolt ültetni való fűzfák hazaszállítását megtagadta, melyért 12 órai áristomra ítélték őket.111 A szarkási erdőt 1781-ben körülárkolták, egy részét jegenye nyárfákkal beültették.112 Sajátos ügyben kellett eljárnia a tanácsnak 1843-ban. Több lakos a közlegelőből erdőnek felfogott területet nem fával, hanem krumplival ültette be. A főbíró utasította „a közönséges csürhe számadóját”, hogy a közhomokon és magánosok erdejében ültetett krumplira hajtsa rá a csürhét, bátran túrássá ki, és etesse meg.113 A Jászkun Kerület is körlevelekben szorgalmazta az erdők telepítését. 1807-ben egy ilyen körlevélre azt válaszolják, hogy „amelly erdők a csupa siványos és homokos hellyeken vágynak, azokat körülárkolni nemtsak szükségtelen, hanem inkább káros lenne. Ennélfogva tehát a halasi földeken tsupán az úgynevezett Kis Erdő, Szilos, az kötönyi határok mellett és Balotán az Tölyös erdő és még a régi törzsökös Fejértói erdő lévén ollyantén helyeken, amellyeket haszon végett körül lehet árkol- ni.”114 A határban sok lefolyástalan vízállás volt, melynek partjain gazdagon nőtt a rekettye. Ezt a hasznos vesszőt sokan szedték, belőle kerítés, szekérkas, gúzs készült, de felhasználták a házépítésnél is. Vastagsága, hajlékonysága alapján osztályozták. Egyik alkalommal pl. a város részére szedett 61 csomó rekettyevesszőről megállapították, hogy gúzsnak nem alkalmas, ezért árverés útján a kosárkötőknek értékesítették.115 A föld feltörésének általánosan használt eszköze az eke, inventáriumok tanúsága szerint nem volt olyan gazdaság, ahol ne lett volna. Az eke használatára csak elvétve találunk adatot, mint pl. 1767-ből, midőn két négyökrös gazda, Székely Ádám és Török István a szántásra öszve czimborálkodott. Török István egy napszámost fogadott, Székely Ádám a fiát állította az eke mellé. „Nyolcz ökrökön három napig egyenlő akarattal és erővel szántottak”116 A vizsgált időszakban szántásra az ökörigát használták. Az ökörnek nagy volt a becse a gazdaságokban. A város földjét a gazdák - a város számára végzett kötelező ingyenmunkában - közmunkában művelték meg. így az ottani gyakorlat néhány adata minden további megszorítás nélkül általánosítható. 1770 júniusában „a régi jó szokás és gyakorlott praxis szerént őszi búza vetés alá ugaroltatni” akart a város, de több gazda, akik a tavaszi szántásból is kimaradtak, nem vállalta a közmunkát. Az ellenszegülés oka az volt, hogy a tanácsbéliek nem vettek részt benne. így a kirendelt 12 ekéből mindössze csak négy jelent meg Fejértón.117 Elég későn, és akkor is kerületi utasításra történik a földek trágyával történő javítása. 1825 tavaszán olvashatunk arról, hogy 120
