Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)
HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 5. Hatházi Gábor: Halas kun székközpont és magyar mezőváros a középkorban
János 1386 és 1404 között használt pecsétgyűrűje, mely a fehértói példányokat is a 15. század elejére valószínűsíti.443 A földbe kerülés tehát a legjobb esetben is csak Sinka halála után 80-100 évvel következett be, így legfeljebb unokái jöhetnének szóba tulajdonosként. Bővebb tárgyalására még visszatérünk. A bodoglári kincslelet esetében még nyilvánvalóbb a tág belső időhatár. Itt a legkorábbi tárgynak a karperec sodronykeretezésü lemezvége (3. tétel) tekinthető. Legközelebbi „hazai” párhuzamainak az ún. „tokaji kincs” és a Nagyszeben melletti Omláson lelt kincs karperecéi tekinthetők, előképeik a Balkánig vezethetők visz- sza. Utóbbit a vele rejtett pénzek zárt horizontja a 13. század utolsó - 14. század első negyede közé keltezi.444 Kulturális kötődésiről még lesz szó. A bodoglári kincs pénzei - különösen a Zsigmond uralkodásának utolsó éveihez kötődő verettípusok (1427 és 1437 között vert példányok) - a lelet földbe kerülésének korát viszont határozottan a 15. század második negyedére helyezik. Mint említettük, mindkét kincs meghatározó gerincét 14. századra keltezhető ötvösmnukák (csésze, préselt és öntött lemezdíszek, pitykék, pitykegombok, vésett díszü fejesgyürük stb.) adják, melyek minden gond nélkül beilleszthetők a kor más kincsleleteinek és a templom körüli temetők ékszer és viseleti anyagának körébe. A templom körüli temetők anyagának és párhuzam-tömegeinek felsorolása meghaladja e munka kereteit, de a kincsleletek vonatkozásában is a puszta felsorolással kell, hogy beélje a Tisztelt Olvasó: a Halashoz ugyancsak rendkívül közeli Kelebia445 mellett ide sorolható Körmend (Vas m.),446 Emesztháza (volt Torontál m„ Banatski Despotovac, Szerbia),447 az ún. „brassai kincs”,448 valamint a „hajszállal” korábbi (13. század utolsó negyede-vége) Szabadbattyán-somlódombi lelet (Fejér m.).449 Az időrendi rétegek mellett mindkét kincsleletben megfigyelhető egy kulturális eredet szerinti rétegzettség is, ami a lehetséges tulajdonosi kör felrajzolásához nyújthat az eddigieknél valamivel újabb, árnyaltabb képet. Ennek „felgöngyölítését” kezdjük az ún. korongpárokkal (Fehértó 3., 5-6., 7-8. és 10-11.tétel, valamint Bodoglár Fejértó 5-6. tételével rokonítható 1. tétele). A 14. századi préselt díszlemezek lelettípusán belül sajátosan elkülönülő csoportot alkotnak e párosán előforduló, többnyire nagy méretű díszkorongok. Ezeket az eddigi kutatás - elsősorban Kovács Éva alapmunkája nyomán - egységes leletkömek tekintette. Kovács Éva eredetét - Viollet-le-Duc alapján - a bizánci udvari díszruhák tüszerkezet nélküli, rávarrt ékességeire vezette vissza, melyek a 12. századtól (talán a szentföldi zarándoklatok és keresztes hadjáratok révén érvényesült kulturális hatások részeként) Nyugat-Európában is meghonosodtak. Európa e vállékszereket annyiban formálta a saját arculatára, hogy azokat - ugyancsak tüszerkezet alkalmazása nélkül - a palástkötő zsinórok ill. pántok elfedésére használta (Tasselmantel, tasseau). Magyarországi megjelenésük a 13. század második felére-végére tehető, ennek tárgyi bizonyítékai a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött, sassal díszített ún. „Balog-nem ékszere” és az annak analógiái alapján felrajzolható, még nem préselt technikájú leletkor. Első írott nyomai talán már István herceg híres számadásában 261
