Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)
HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 6. Szakály Ferenc: Kiskunhalas a török uralom alatt
— vettek neki sót (a60 db) 9,60 Ft-ért — szekeresének vettek egy szűrt (1,90 Ft), adtak sót szekérbérre (2 tall.) Piac Ferenc 2 tereh (46 Ft-jával) = 92 Ft — magának adtak 46 Ft-ot és 5 egyesfát (9,50 Ft) — a legényének adtak 35 Ft-ot — Szabó Benedek hajtott belőle 1,50 Ft-ot Turzó András 3 tereh (46 Ft-jával) = 161 Ft — egyben kifizették neki (A használt mértékegységek: tereh=2, ismeretlen űrtartalmú hordó: mint látható volt egy nagyobb és egy kisebb [70, ill. 46 Ft körüli] értékű bort tartalmazó - hordófajta; egyesfa, karikafa=hordó; áta- lag=mértékegység: 80 pozsonyi icce, 67,14 liter.) A halasiak eszerint 25 tereh=51 hordó bort értékesítettek Kőrösön, ami a borforgalom kereken 1/4-ét reprezentálja, s amiből 1521 forint bevételük származott. (A szállítási költségek természetesen leszámítandók.) Nagyon valószínű, hogy amennyiben rendelkezésünkre állnának a Nagykőrösnél jóval közelibb Szeged elszámolásai is, úgy ott is jelentős halasi borexportot regisztrálhatnánk. Az a benyomásunk, hogy a halasi határban szüretelt nedű értékesítésének csupán a belső fogyasztás és a kínálat szabott határt. Mivel a XVI. században még nyoma sincs halasi szőlőművelésnek, hajlamosak lennénk feltételezni, hogy azt a baranyai jövevények honosították meg itt. Csakhogy a baranyaiaknak éppen a homoki bortermelésben89 lehetett a legkevesebb tapasztalatuk, hiszen eredeti otthonuk lankás, sőt kifejezetten meredek dombokon vagy azok közelében kötött talajon helyezkedett el. így csupán arra gondolhatunk, hogy az 1570. és 1578. évi halasi defterek jövedelemjegyzékéből a bortized egyszerűen azért hiányzik, mert az 1570-ben ültetett szőlők - mint általában - csak nyolc esztendő múltán fordultak termőre,90 s így 1578-ban még nem voltak tizedelhetők. * * * A XVII. században is a halasi gazdaság gerincét alkotó állattenyésztés méreteihez ezúttal nehezebb közelférkőzni; igaz, a kerülő úton végülis biztosabb eredményekhez jutunk. Az alábbiakban sorra vesszük azokat a pusztákat, amelyeket a halasiak megszereztek, kitérve a használat feltételeire és a megszerzés módjaira is. Mielőtt azonban a felsoroláshoz kezdenénk, el kell mondanunk, hogy a kezdetek nem sok jóval biztattak. Olyan határos pusztákra is jelentkeztek ugyanis kinti jogigénylők, amelyeknek Halashoz tartozását a XVI. században magyar részről tudomásunk szerint senki sem vitatta. Pest-Pilis-Solt vármegye ránkmaradt jegyzőkönyvei 1639-ben jószerivel azzal a végzéssel kezdődnek, hogy Halas kérésére írni kell Lipcsey Bálintnak: ne fenyegesse a mezőváros lakóit, - mint egy viszonttil- takozásból kiderül - Tázlár-, Karapái- és Balotaszállása használata miatt, nyilván némi használati díj reményében. 1657-ben Michalek Miklós friss adományos tiltotta a halasiakat Karapái használatától.91 Az ilyesféle jogi akciók aztán a század 342
