Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)
HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 6. Szakály Ferenc: Kiskunhalas a török uralom alatt
összeírt háztartáhánék kapuk sok száma száma száma Fájsz város: Árpás mahalle 60 Nagy utca mahalle 42 Alsó utca mahalle 76 Összesen 178 178 175 Foktő város: 283 284 271 * * * Bár - néhány kivételtől eltekintve - a nagyság és a gazdasági erő szinte törvényszerűen fedi egymást, ennél is lényegesebb, hogy Halas névanyaga meglehetősen szürke agrár-, vagy talán inkább pásztortársadalmat sejtet. Egy átlagos hódoltsági mezővárosban a kézművesek arányszáma például általában 20% körül mozgott.25 Halas 1570. évi névjegyzékében mindössze 12, az 1578. éviben pedig 9 iparűzőre utaló személynevet (4 Kovácsot, 2-2 Ácsot, Szabót és Vargát, illetve 1-1 Borost, Ácsot, Serest, Szűcsöt és Vargát) találunk. Vagyis: azoknak az arányszáma, akikben kézművest gyaníthatunk, nemcsak rendkívül alacsony volt, hanem nyolc esztendő alatt 3,2%-kal (9,4:6,2%) még csökkent is. Összetételét tekintve bizonytalannak, kiegyensúlyozatlannak tűnik, ami mindig azt jelzi, hogy az iparűző név már öröklődő családnévvé szilárdult, azaz: viselője általában már nem folytatja a nevében foglalt mesterséget. Az összkép úgy summázható, hogy a Halason rendelkezésre álló „ipari kapacitás” még a legelemibb szükségleteknek sem felelt meg. Egy valamire való mezővárosban általában több, deák minősítő jelzőt viselő háztartásfőt találunk annak jeleként, hogy a tanult emberek száma messze magasabb volt, mint az egyszerű parasztközösségekben. Paradox módon a „deákok” arányszáma a kereskedelmi ágazat fejlettségét is tanúsítja, hiszen az árucserével foglalkozók között aránytalanul sok „deákot” találunk. (Nyilvánvalóan azért, mert kereskedést megfelelő képzettség nélkül nem lehetett sikeresen folytatni.)26 Az a tény, hogy két összeírásunkban mindössze egyetlen deákot találunk (1578: János diák), egyszerre utal a lakosság alulképzettségére és az árucsere iránti érdektelenségére. Bár éppen Miskei György példája int óvatosságra, az előbbi következtetéssel szemben. Mivel bizonyos, hogy nem lelkész s nem is tanító volt, egyértelműen igazolja, hogy a parasztok között is akadtak „deákos”, sőt könyvvel rendelkező emberek. Végezetül meg kell említenünk azt is, hogy a halasi névanyagban a foglalkozásnév általában is szembetűnően ritka: a fentebb említetteken kívül mindössze 1 Ihász (= Juhász) vezetéknevű személy akad mind 1570-ben és 1578-ban. (Amiből persze - mint látni fogjuk - elsietett lenne az állat-, közelebbről a juhtenyésztés visszamaradottságára következtetni). Megjegyzendő persze, hogy felettébb furcsa lenne, ha a hódoltság két mammut- települése - az 1562-ben 758, 1580-ban pedig egyenest 1421 háztartásfővel összeírt Kecskemét, illetve az 1560-ban 654, 1580-ban 803 háztartásfővel regisztrált Sze317
