Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)
HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 5. Hatházi Gábor: Halas kun székközpont és magyar mezőváros a középkorban
meinek szétválasztására az igény és terminológia később, s máshol is megfogalmazódik, így a Kolbáz-székben 1492-ben külön kategória a „Iobagiones hungari- cales ”.)281 Ezek után talán nem túlzás azt felvetni, hogy éppen ez a kudarcélmény vezette Karla Jánost és utódait, hogy hatalmuk és vagyonuk gyarapítását a továbbiakban a kun közegen kívül, magyar jogi keretek közt folytassák. Erre jó alapot teremtett, hogy a Csertán nemzetség területének északkeleti peremén elhelyezkedő szállásukat eredetileg - Köncsög ispánhoz hasonlóan - „illegálisan” létesítették, egy elpusztult magyar falu, Ágasegyháza területén. (A szállás temetőjének emlékeit, a 14-15. századi kun műveltség igen becses tárgyi forrásait Szabó Kálmán tárta fel az 1930-as években).282 Ezt Nagy Lajos király 1353 és 1358 között utólagosan volt kénytelen szentesíteni, de nem kun szállásként, hanem magyar nemesi jogon. János jó érzékkel kapaszkodott e „szalmaszálba”. A birtokban új megerősítést kért, alig egy évvel szállásának szabad „universitasaval” való konfliktusa után (1368). Nem kun kapitányi, hanem magyar földesúri jogait érvényesítve már könynyen győzhetett, a kun szállás lassanként közönséges jobbágy faluvá vált (egybe olvasztva a magyar jobbágyot, szabad és szolga kunt), be sem kerülve a Zsigmond-kori Halas-szék szervezetébe. Egyed fia János fia Sebestyén 1429-ben már hajdani kun származása minden jele nélkül - a magyar „de Agaseghaz” nemesi előnévvel - erő- sítteti meg, s íratja át őse korábbi okleveleit.283 Nem példa nélküli „receptről” van szó: hasonló kényszerpályát futnak be később Szentkirály kun lakói.284 Kérdéses viszont, hogy eredetileg szabad, vagy már betelepítésükkor is szolga helyzetűek vol- tak-e azok a kun családok, melyeket Szibes kun fiai kenederesi birtokuk feladásakor hátrahagytak a kárpótlást fizető bői nemesek számára, immár közönséges jobbágyként.285 Hasonlóan nehezen minősíthetők azok a tázlári kunok, akiket egy 1429. évi oklevél - Tatárszállás (ma Kunszentmiklós) népével együtt - királyi jobbágyként említ.286 A kunok belső ügyeibe azonban a király továbbra sem szólt bele. Birtokolt területeik felosztását, peres ügyeik feletti bíráskodást, a hadszervezést többnyire a régi szállásfők kezében hagyta (bár 1282-1290 után a kun elit bizonyos generációs váltásával számolhatunk), s tudomásul vette bírói-kapitányi funkciójuk - valamint a vele együtt járó előjogok és anyagi előnyök - családi örökölhetőségét. A Csertán nemzetséghez csapódott kisebb törzsi töredékek (Iloncsuk/’Kígyócska’ nemzetség) kapcsán említett jakabszállási Buthemer ispán (1342^13) leszármazottainak örökösödési ügyei hűen tükrözik e viszonyokat. A 15. század elejére a Halas-szék kötelékébe került szállást uraló család, ill. kun úri nem már ágakra bomlott. Az idősebbik Buthemer-ágra, s az ifjabb Eremen-ágra (1407 körüli állapot). 1452-ben e két ág képviselői, Jakabszállási Péter (Buthemer-ág), fiai, János és Cheke Péter nevében is, valamint Thetel Mihály és fiai, Péter és Ágoston (Eremen-ág) - közös ősükre, Buthemerre hivatkozva - megállapodnak kapitányságuk örökösödési és birtoklási rendjében. Eszerint a szállás kapitányságát a két ág közösen viseli, s a vele járó javakat együtt birtokolja. Az egyik ág kihalása esetén minden a másik ágra 221
