Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)
HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 5. Hatházi Gábor: Halas kun székközpont és magyar mezőváros a középkorban
mezőgazdálkodást jeleznek), leszögezhető, hogy Halas gazdasági alapját már aló. században is főként a külterjes állattenyésztés adhatta. Környezeti viszonyai - szikes mocsarakkal szabdalt futóhomokos hátságok - ezt igazolni látszanak, miközben számottevő iparos tevékenységnek nincs nyoma. Különösen fontos, hogy Oláh Miklós sorai arra vallanak, mindez nem csak a hódoltságkorra kialakuló gazdaságitelepülésszerkezeti fejlemény (specializált gazdálkodás, pusztásodás, nagy határú alföldi mezővárosok kialakulása). Földrajzi helyzetét tekintve viszont Halas a középkori Dél-Alföld Duna-Tisza közi részének egyetlen olyan nagytelepülése volt, mely megfelelő kapocs és közvetítő állomás lehetett - kb. félúton - a Kalocsa központú Duna-mellék (40—45 km) és a Tisza menti Szeged (50-55 km) között. A magyar térképészet úttörője, Lázár deák is e súlyának megfelelően tünteti fel már hivatkozott, 1528-ban megjelent térképén,140 bár a hozzá vezető nagyút jelölése nélkül (5. kép, 15. színes kép). Ez feltétlenül arról ámlkodik, hogy a Szeged-Félegyháza-Kecskemét-Buda-vonal a térségben elsőbbséget élvezett.141 Halas ennek ellenére is fontos főút mentén helyezkedett el. Glaser Lajos szerint erre kellett haladnia az 1232. évi beregi egyezményben szereplő sószállító útnak, melyen át - levágva a budai kerülőt - a szegedi kamara ellátta a dunántúli egyházakat.142 Mint ilyen, még a 18. században is ismert és használatos volt, erről árulkodik Milecz Imre 1773. évi térképe, rajta a pontos nyomvonallal.143 Ez megfelelni látszik a 15-16. században fellendülő marhakereskedelem igen jelentős, Szegedet Fehérvárral összekötő harmincad mellékútvonalának, mely Fehérvárnál ágazott ketté Itália, ill. Győrön át a német területek felé.144 Állomásai pontosíthatók: az út Szegedet elhagyva Halas, Kecel, Kalocsa érintésével jutott el a Duna szentbenedeki révjéig, s ott átkelve lépett dunántúli területre.145 Ezen úttal hozható összefüggésbe Halas szárazvámja, ill. révje, amely csak igen későn, 1561-ben merül fel, a Paksi családnak való eladományozáskor. Ez valószínűleg a város melletti mocsarakon és tavon átvivő cölöpút vámszedési joga volt.146 Mint a középkori írott források taglalásánál részletesen is láttuk, Halas mezővárossá emelkedése előtt is regionális központ funkciót látott el, a kun Csertán nemzetség fejének székhelyeként. Ez Zsigmond intézkedéseivel ugyan megszűnt, de helyébe lépett búcsújáróhely volta, majd a Halas-szék központjaként közigazgatási, bíráskodási és hiteleshelyi, s a kun adók gyűjtési helyeként némi pénzügyigazgatási szerepe. Bár vásártartó jogára vonatkozóan nincsenek írott adataink, a fenti funkciók jellege és azok piacképző jámlékos hatásai alapján bajosan képzelhető el, hogy Halas ne vette volna ki részét - tenyésztésen kívül akár felvásárló-szállítóként is - a szarvasmarha kereskedelemből, és számottevő iparos tevékenység hiányában is ne lett volna elosztó-terítő helyszíne a máshonnan ideérkező városimezővárosi árucikkeknek, a környező magyar falvak és kun szállások felé. A mezővárosi polgárosodás fokmérőjeként számos innen származó peregrinus diák ismert a bécsi és krakkói egyetemek magyar hallgatóinak köréből. Bécsben 1384: Thomas Nycolay de Hallas (pauper), 1393: Johannes Jacobi de Halas (pau197
