Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)
HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 5. Hatházi Gábor: Halas kun székközpont és magyar mezőváros a középkorban
ellenére a város még sokáig nem lett a Török családé (csak 1536-ban).133 1504-ben Corvin János ugyan meghal, özvegye, Frangepán Beatrix 1508-ig mégis zavartalanul birtokolja azt. Az igazi meglepetés egy évvel később következik be. Jóllehet az 1490. évi rákosi rendelkezések Debrecent - Halassal azonos módon - örökjogon adták János hercegnek és örököseinek, a király az időközben elhunyt Beatrix második férjére (Bradenburgi György) már nem terjesztette ki az örökösödési jogot, mint az eredetileg is Hunyadi javak esetében.134 A koronára ily módon visszaszállt Debrecent Szerémi György pécsi püspök és királyi kancellár kapta meg.135 Miután éppen ekkor folytak vizsgálatok a bírói székhelyüket nélkülöző Halas-széki kunok közt hatalmukkal rendszeresen visszaélő királyi officiálisok ellen (1508—1509),136 nem alaptalanul vethető fel, hogy Halas - ennek orvoslására - ugyancsak 1509-ben vált ismét a kun jogszolgáltatásnak is helyet adó királyi mezővárossá, s maradt az — Oláh Miklós tanúsága szerint - egészen az oszmán hódításokig. HALAS MEZŐVÁROSI SZEREPE A KÖZÉPKORBAN Most tekintsük át röviden mindazon körülményeket, tényezőket és regionális központ-funkciókat, melyek elősegítették Halas mezővárossá fejlődését. Ennek ismérveit, szempontrendszerét - elsősorban Mályusz Elemér, Bácskai Vera, Fügedi Erik és Kubinyi András munkássága137 érdemeként - középkor kutatásunk mind tisztábban látja. Halas oklevelekben többször feltűnő „oppidum” státuszával ellentmondásban állni látszik Oláh Miklós más vonatkozásban már idézett, 1520-as évekre érvényes, igencsak falusias jelleget feltételező leírása: „Csordákat és méneseket tartanak, ebből nem kis jövedelemre tesznek szert, vizük és fájuk szűkösen van, attól eltekintve, hogy az állatok itatására élvezhetetlen vizű kutakat ásnak. Földjük egyetlen veteményt sem terem szívesebben a töknél. Tüzelőként nádat, állati trágyát és kevés, messziről hordott fát használnak. ”138 Bél Mátyás 200 évvel későbbi feljegyzései lényegében összecsengenek ezzel: „...Területük sík és kellemes fekvésű, de ....Fában szűkölködik, és a talaja sem mindenhol termékeny, mivel homokos ....semmi, vagy igen kevés erdő van ....Délről egy nádas mocsár van a közelében....A mocsáron túl vannak a szőlőskertek, a termés vörös, íze kellemes, de a bora nem tartható el. A keleti és nyugati részt ugyan bevetik, bár a föld homokos és legnagyobb részt terméketlen ....Több stádiumnyi távolságon semmi mást nem láttunk, mint vetésre és legeltetésre alkalmatlan futóhomokot, mely véget nem érő dombokat púpozott föl. Erdőnek messze földön híre-hamva sincs, hanem az egész vidék hatalmas földtengerként terül el. így nagy szűkében vannak a tüzelőnek: alommal és karókkal segítenek magukon.... ”139 Ha részleteiben minden bizonnyal kritikával kezelendők is e sorok (Szakály Ferenc hódoltságkori kutatásai, mint majd látni fogjuk, ennél kevésbé szélsőséges viszonyokat, viszont jóval összetettebb és meglepően sikeres 196
