Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)

HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 5. Hatházi Gábor: Halas kun székközpont és magyar mezőváros a középkorban

naiv a a kunok először a túlélő magyar népességgel határos területeket szállták meg, majd legkésőbb a 14. század elején a nemzetség akkori feje - önkényesen - saját szállás-népébe olvasztotta az itt talált magyarokat. Mindez több környékbeli magyar falu felszámolásával és a lakosság áttelepítésével is együtt járt (Fejeték, Zöldhalom, Pörnyehalom/Kovács-tanya). Felvethető továbbá, hogy a mai Halas belterületén ekkor kialakult 14-16. századi települések (Templomhegy, Tabán, Kápolnahely, Szilády Á. u.) kun uralom alá került, de jobbára magyarnak megmaradt népében kereshető az az etnikai mag, melyre alapozva - a kunok kiutasítása után - a 14. század végén megindul majd Halas mezővárosi fejlődése.

A CSERTÁN NEMZETSÉG KUNJAI HALAS TÁVOLABBI KÖRNYÉKÉN

Györffy György kutatásaiból tudjuk, hogy a Halas központú Csertán nemzetség jogtalan foglalásai hatalmas távolságokra terjedtek ki Halas közvetlen határain kívül is, főként délre.58 (4. kép) A széles sarlóívet formázó területsáv délkeleti határát a bánáti Tisza-szakaszhoz közel eső Vastorok (az óbudai apácák faluja) képezte, a mai Szabadka szomszédságában. A 14-15. század folyamán gyakran értesülünk arról, hogy a szomszédos szállásokról rendre szöknek át - jobb megélhetés reményében - e birtokra kun családok, kiknek visszahurcolásától tiltják a kapitányokat (1388: Zsigmond, 1442: Hunyadi János, 1458-90: Mátyás, három ízben is), köztük magát Tompa Lászlót is, Köncsög ispán fiát.59 Az erősen hiányos 14-15. századi írott források mellett inkább csak törökkori adatokból sejthető, hogy e vidék elvben magyar birtoklású, sokszor kunok által önkényesen belakott vagy csak illetéktelenül használt darabjai voltak Horgos, Horog, Ludas, Pálegyháza, Felső-Adorján, Szent- mihály, Dorozsma térségnek bizonyos részei.60 Történetileg máig tisztázatlan, de nyelvészetileg felvethető, hogy az illegális kun „terjeszkedés” végpontja Szeged irányában Buzgán puszta és Szatymaz lehetett,61 régészetileg esetleg Szer monostor kun lovassír „gyanús” szórványemlékei.62

A Duna felé eső részen a határt Gyapol falu jelentette. Ezt ugyan 1280-ban még szabályos vásárlással szerezte meg egy Tepremez nevű kun előkelő (új névként sajátját adva a birtoknak),63 de hamarosan elvesztette. 1343-ban a haj szentlőrinci apátság már Becsei Töttös vagyonként cseréli magához.64 Tepremez utódai, úgy tűnik, erről nem vettek tudomást, sőt - gyaníthatóan erőszakos úton - valóságos „közlekedő folyosót” létesítettek Halasig s a Csertán-nemzetség kezén lévő legális „anyaterületekig”. E sávba esett pl. Katymár (kun helynév!),65 Bácsborsód (a ma már ismeretlen Tökörcsborsódegyháza, Bükedegyháza, Rendesegyháza, Bátordegy- háza birtokokkal), Mátéháza (Mátyusegyház),66 s a halasi határhoz közel eső Zside, Csőszapa (utóbbi kun helynév, ma Jánoshalma részei), továbbá Tompa, Madaras, Szabadka, Tavankút.61

Már IV. Béla (1235-70) kísérletet tett 1256-ban az itteni királyi várjavak visszaszerzésére, azonban kevés sikerrel.68 Ez nem csupán a kunok passzív ellenállásán

187