Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)

HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 5. Hatházi Gábor: Halas kun székközpont és magyar mezőváros a középkorban

összetett gazdálkodás és félnomád életforma vált jellemzővé, s állandó téli szállásokkal már a magyarországi kun megtelepedés után közvetlenül is számolni kell, szinte bizonyos, hogy az első nemzedék települései még jurtatáborok lehettek. A menekülés évtizedei akaratlanul is visszahozták a nomád szokásokat. Ezen „aulok” utolsó hírmondói - ha hihetünk az írott források történészi értelmezésének - a 14. század derekán még léteztek, bár a vándorlást a környező magyar birtokok határai jobbára meggátolták. Tudományos ismereteink és technikai lehetőségeink mai szintjén még reménytelen ezen ideiglenes jurtatáborok régészeti felismerése.32

A KORAI KUN SZÁLLÁSTERÜLET ÉS HALAS

Az eddigiekben azt vizsgáltuk, hogy kik is lehettek, s milyen tárgyi emlékanyagot hagytak maguk után azok a kunok, akik Halason és térségében elsőként vetették meg lábukat? Most lássuk azokat a körülményeket és folyamatokat, melyek Halas szinte egyedien sajátos kun-magyar kettős világához elvezettek, s történelmikulturális örökségét napjainkig meghatározzák.

Mint láttuk, Halas tágabb vidéke a mongol pusztításoknak leginkább kitett területek egyike volt, melyet éppen elnéptelenedése okán nyerhetett el a Balkánról visszahívott kunok Csertán nemzetsége. Amint azt utólag, a híres kun privilégiumok írásba foglalásakor (1279) is leszögezték, ilyen célra elsősorban az elpusztult királyi birtokokat használták fel, melyek esetleg uratlanná vált nemesi vagy várjobbágyi földekkel is kiegészülhettek. Kivételt jelentettek viszont az egyházi javak, s a különleges haszonvételekkel (pl. halászóhely, erdő) együttjáró birtokok, ezek korábbi tulajdonosaik kezén maradtak.33 A Csongrád, Fejér és Bodrog megyék közötti, hagyományos szentistváni megyehatároknak a kunok beékelődését követő megbomlása mellett34 így alakulhattak ki olyan magyar „szigetek” a kun „tengerben” mint pl. a Fejér- (Solt-szék) vagy Csongrád vármegyei területként fennmaradó Pál- és Pétermonostora, Móricgátja (ma Monostorpuszta és Galambos-Móricgátja Bugac és Félegyháza térségében).35 Esetükben a kunoknak tiszteletben kellett tartania a régebbi tulajdonosi viszonyokat. (14. kép)

Az események azonban nem mindig alakultak a „papírformának” megfelelően, okkal gyanítható, hogy a későbbiekben hol Csongrád, hol Bodrog megyéhez sorolt Halas múltját vizsgálva ilyesmivel állunk szemben.

Bár a történészi becslések eléggé eltérőek a mongol népirtások mértékét illetően, abban megegyeznek, hogy még a legjobban sújtott területeken is kb. 20-25%-nyi túlélő lakossággal lehet számolni, s ez Bodrog és Bács vidékén már 50-55% körül mozoghatott.36 Többször alakulhatott így ki az a furcsa helyzet, hogy a búvóhelyeiről előmerészkedő néhány család, kicsiny, alkalmi közösségekbe verődött menekült - ha nem költözött más, kevésbé kipusztult vagy jobb újrakezdést nyújtó birtokokra37 - olyan falvakat kezdett újra népesíteni, melyek jogi értelemben nem is

181