Ö. Kovács József - Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas története 1. Tanulmányok Kiskunhalasról a kezdetektől a török kor végéig (Kiskunhalas, 2000)

HALAS A 13-17. SZÁZADBAN - 5. Hatházi Gábor: Halas kun székközpont és magyar mezőváros a középkorban

Kői vagy bánmonostori (1240) megegyezésük szerint a magyar főséget, a keresztény, letelepült életmódot elfogadó kunok - hadi szolgálataik fejében - részben a vendégnépeket (hospeseket), részben a vámépeket megillető jogokat (részleges adó- mentesség, beléletüket függetlenül, saját törvényeik szerint élhetik) kapták. A remények azonban nem váltak be. Az eltérő életmódú, kultúrájú (keresztény, földművelő) befogadók és a (félnomád, pogány) jövevények közt mindennaposakká váltak a nem ritkán véres összetűzésekké fajuló, főként területi viták. Az ország nagyurai ugyancsak féltékenyen figyelték, mint válnak az „idegenek” a trón legbelsőbb támaszává, hatalmi tényezővé. Ráadásul e lépéssel az ország külön is magára vonta Batu kán haragját, hiszen a pusztai hadijog értelmében Béla király a mongolok „szökött rabszolgáinak” nyújtott menedéket (Rogerius).

1241 tavaszán, a mongol betörés hírére elhatalmasodó pánik véres leszámoláshoz vezetett. A Pestig jutó tatár előőrs soraiban ugyanis kunokat véltek fölfedezni, ezért a város izgatott csőcseléke felkoncolta a tatár kémnek hitt Kötényt és kíséretét. (A vád annyiban nem lehet alaptalan, hogy a keleten maradt, tömegesen behódolt kunokat a tatárok, nomád szokás szerint, bizonyára a legnagyobb veszélyeknek kitett előhadukba sorolták. Batu későbbi Aranyhordáját is - a néhány ezres mongol vezetőréteg kivételével - e törzsek alkották.) Kötény népe pedig, értesülve ura haláláról, tűzzel-vassal pusztítva hagyta el az országot, éppen mikor a legnagyobb szükség lett volna erejükre.

Halas, a kun nemzetségi központ

AZ ÍROTT FORRÁSOK

A Halas környéki kunság története 1246 táján veszi kezdetét, amikor is IV. Béla - újabb tatár támadástól tartva - visszahívta az akkor bolgár területen élő kunokat. Az új szövetséget most már nem csupán a főemberek - nomád szokás szerint - ketté vágott kutyára tett esküje, hanem a trónörökös, a majdani V. István (1270-72) és valószínűleg az új kán, Zeyhan (őt Béla király egy 1255. évi oklevelében rokonának nevezi) leánya Erzsébet házassága pecsételte meg. Vélhetően e házassággal, s talán Zeyhan fiú utódjának hiányával magyarázható, hogy István herceg hamarosan (1260 tájától) a kunok uraként szerepel (dominus Cumanorum). Általa s fián, a félig kun IV. Lászlón (1272-90) át öröklődhetett a kunok feletti közvetlen főhatalom a mindenkori magyar királyra, melyet az nádorán keresztül gyakorolt (iudex Cumanorum).s Összefügghet ezzel, hogy többé soha nem hallunk a magyarországi kunoknál kánról, legfeljebb részhatalmat gyakorló, több főemberről (Alpra, Menk, Uzur, Tolun stb.).9

A most betelepült 6 kun (név szerint csak a Csertán, Borcsól, Kór, Olás azonosított minden kétséget kizáróan) és 1 jász „nemzetség” - a mai számítások szerint 174