Janó Ákos (szerk.): Kiskunhalas. Helytörténeti monográfia 1. (Kiskunhalas, 1965)
II. RÉSZ - 8. Nagy Czirok László: Az utolsó halasi verbuválások
— Kösd föl csak! Nézd milyen jól áll! Ismét akadt két legény, akik leparoláztak, Zana Mihály és Bakódi Antal. Néhány órai vigasság után az őrmester és a hatóság megbízottai zeneszó mellett tovább mentek, s egy másik kocsma udvarán telepedtek meg, ahol élőiről kezdődött minden. — Másnap, harmadnap más-más városrészekben tűntek fel, s útközben a kisajtókban próbáltak szerencsét. A napokig tartó verbuválás során a bekezeltek száma egyre emelkedett. Hogy hányán voltak, nem tudjuk, de hányt-vetett és kalandos életükről, nem közönséges, sokszor csak kitalált élményeikről még Háry Jánost is túlszárnyaló meséket szőttek. 1864. tavaszán, egy virágfakasztó szép vasárnap reggelen megint csak hallja ám Halas város népe, hogy pörgetik az utcákon a dobot, s a város dobosa, az osztrák—olasz—francia háborúban kitüntetett Szatmári 0. Imre adja tudtára mindenkinek, hogy a verbunkosok megérkeztek. Aki katona akar lenni, jelentkezzen a kiküldött bizottmánynál a városházán, vagy a verbunkosoknál az utcákon, meg a. cégéres házaknál. ScMesswig—Holstein elfoglalásához kellett a németnek az erő. Mikor a bizottmány a városházánál a dolgát elintézte, nemzetiszín zászló alatt, trombitaszóval indult a Kanálison a Tabánba, öreg tarsolyos huszár kezében a zászló rúdja. Kun Dániel a verbunkos őrmester, Király Pál a káplárja, mindhármán a felső Kiskunságból. Százával tódult utánuk a nép, kiváltképp a mindkét nembeli fiatalság. Az őrmester a trombitaszóra káplárjával együtt táncolt az egész úton. Bajusza, melyet kedvére lengetett a szél, majdnem félkönyékig ért. Követte őket a nemrég alakult trombitás magyarbanda, Börzsei, Meligrád, Darabos Jóska, Mélykúti György, meg Révész Ferenc. Első állomásuk a Békás kocsma udvara volt, ahol a fiatalság hamarosan táncra perdült, mégpedig az udvaron letűzött zászló alatt. Az őrmester, meg az elöljárók hordatták a borokat az asztalokra. Közben az őrmester vizsla szemeivel jobbra-balra tekintgetett, hogy hol vannak a jobb képű, daliásabb legények. Majd csendet kért s versben dikciózott, hogy a hazának milyen nagy szükséges lenne a katonára. A káplár meg, ki egyúttal előtáncos volt, hamarosan nótára fordította a sort: Állj be pajtás katonának, Jobb sorod lesz, mint apádnak, Se nem kaszálsz, se nem kapálsz, Csak a kaszárnyában sétálsz! Egy két legényt hamarosan lepénzeltek, s fejükbe csákót nyomtak. Volt, aki előzetes megbeszélés szerint csak formaságból adott kezet, szintén jó pénzért, de annál hangosabban íratta be nevét az udvar közepére kitett kerek asztalnál ülő harmadik öreg huszárnál. Közben síró asszonyok szavát lehetett hallani, amíg Mélykúti György magyarbandája újra rá nem zendített. — Gyere onnan kedves fiam, mert behúznak! — mondja egy édesanya. A másik meg: 270
