Janó Ákos (szerk.): Kiskunhalas. Helytörténeti monográfia 1. (Kiskunhalas, 1965)
II. RÉSZ - 8. Nagy Czirok László: Az utolsó halasi verbuválások
— Majd megnyőttök ám fiaim! ... Ti belületök lösz majd az igazi katona! ... Ki tudja meddig tart még ez a háború ?! Majd mögnyőttök ám tik is! Mind bele gyüttök ám tik még! Egyik három ágra befont hajú öreg, Hágó János bácsi meg is jegyezte erre: — Negyven esztendeig tartott a nagy francia háború, én is részt vöttem benne, pedig akkor ütött ki, mikor születtem, mégis itt vagyok! A háború emlegetésére az asszonyok megint rívásba fogtak, de az őrmester azokat is bátorította: — Nincs ennél szöbb élet a világon! Ekkorára jót bukott a nap az égen, úgyhogy a strázsamester és az elöljárók jónak látták a továbbmenést. Kevéssel utóbb már a tabáni nagy utca derekán, Csősz János szárazmalmával átellenben, a Gyönyörű József né Szép Лога ivójánál állt a verbunk. Élőiről kezdődött minden, ami a Békás udvarán lezajlott. Több-több lett a felpántlikázott legény, akik már bekezeltek, de több-több a síró nő is. Itt már kevesebb időt töltöttek. Mentek tovább, le és fel az utcákon. Majd minden utcában akadt legény, ki már a kisajtóban felcsapott. A Harangostó-széli kocsmához érve, újból megtöltötték a kulacsokat. A kísérő sereg nőttön nőtt, úgyhogy mikorra — úgy jó estefelé —, a Vörösék kocsmájához értek (a Lázárba), már ember-emberhátán mozgott. Legtöbb volt a fiatalság, akik a táncot sürgették. Itt már pásztorok is vegyültek a táncba. Egy hétig tartott a verbuválás. A regrutákat szekereken vitték Jászberénybe, kiképzésre. Lehettek vagy ötvenen. Induláskor a városháza előtt még Thorma Antal komiszáros is táncra perdült. A rél város kísérte az induló regrutákat a Kissóstóig. Búcsúzáskor száz meg száz szem nedvesedett meg a könnyektől. Lassan 1866-ra hajlott az idő. Ekkor meg a Poroszokkal akaszkodott össze a Monarchia. Az erők egy részét verbuválással próbálták előteremteni. Az itteni verbuválásra igen rátermett embert találtak Bene Ádám halasi verbunkos őrmester személyében, ki 24 esztendőt töltött a regimentnél idegen országokban. Lombardiában, számos csatában magát kitüntetve, mint őrmester szabadult. Akkora bajusza volt, amint a szemtanúk állították, hogy jó vastagon a fülére csavarhatta. Olyan hegyes volt a két vége, mint a vargák tűjében a fonál. Oda volt Mexikóban is Miksa császárral. Avval járt jól — mint beszélte —, hogy amikor a. feketék üldözték, az ő lova átugrotta a gátat, amazoké meg nem. Bene Ádám polgári öltözetben verbuvált. A javakorabeli szép szál ember pompásan festett, mikor utcahosszat lejtette a táncot a trombita szóra. Szépen feszült rajta a testhezálló, zsinóros, ellenzős magyarnadrág. Oldalvarrott keményszárú csizmáján rézsarkantyú pengett. Vállára sötétkék bandzsúrt terített, amit nyakbavetős zsinór díszített. Kismándliján 20 gomblyuk volt kivarrva a nagy srófos ezüstgombok számára. Pölyhös kalapja olyan állású volt, mint a későbbi Babó Elek féle halasi kalapok. Verbuválás közben ő is útbaejtette az akkori csárdákat: az Ürgést, Potykást, Békást, Sávoly őst, P okolt, Kispincét stb., s a fiatalságnak az áldomást a kirendelt elöljárók gazdagon fizették. Aki bekezelt, azt vitte magával tovább a zászló alatt. Az újoncok kalapját nemzetiszín pántlika díszítette. Ahol jó alkalom kínálkozott, általános táncot 274
