Janó Ákos (szerk.): Kiskunhalas. Helytörténeti monográfia 1. (Kiskunhalas, 1965)

I. RÉSZ - 5. Vorák József: Halas népe

Van tengernyi rétes apró mazsolával,

De van ám beles is, tízküllős ládával.

Ki ezzel jóllakik, könnyen beszél azzal,

Aki már nem evett ezelőtt hat nappal. . .

(Nagy Czirok László gyűjtéséből)

Ezalatt ki-ki elhelyezkedett. Az új pár a főhelyen, a násznagy mellett foglalt helyet. Legelőbb eléjük tette le a vőfély a leveses tálat. A tálaló asszonyok meg a vendégeket unszolták evésre. Étkezés alatt a banda se muzsikált, a zenészek is ebédeltek a számukra kijelölt sarokban.

Minden egyes fogást a vőfély rigmusa vezetett be. A régi vőfély es rigmusok hűséges őrzői egy-egy hajdan volt halasi lakodalom étrendjének. Leves elfogyasztása után a vőfély rigmusai imigyen következtek: darabhúshoz való vers, bor felköszöntő vers, a pörkölt b'isokhoz való vers, pacalhoz való vers sült tyúkhoz váló vers, meggyhez való vers, becsinálthoz való vers, túrúslepény beköszöntése, kalácshoz illő vers, kuglófhoz való vers feketekávéhoz való vers. Az ebéd legutolsó rigmusai a kezét kásakeverés közben megégető szakácsnőről szólották- A vőfély körbevezette a bekötözött kezű szakácsnőt és hatalmas fakanálon némi adományt gyűjtött neki fájdalomdíjként.

Ebéd végeztével újfent kezdődött a tánc. A fiatalok a dobozi csárdást, rezgő st, halasi lippentőst, magyar polkát táncoltak. A legények olykor magukban eljárták a sapkatáncot, vagy gyalogszéktáncot. Az öregek gyönyörködtek bennük, míg valamelyiknek széles kedve kerekedvén, kikanyarodott a középre, s elkezdte a verbunkost járni. Az idősebbek dalolgattak is, de csak úgy csendeskén, mert a zenészeknek csak vacsora után volt szabad odaoldalogni egy-egy danoló csoporthoz.

Mikor azután alkonyattájt az udvaron, nagy bográcsokban megfőtt a többféle húsból készített paprikás, újból megterítették az asztalokat és felszolgálták a vacsorát. Sietni kellett, mert éjféltájt bármelyik pillanatban betoppanhattak a kárlátósok, akiknek érkezését az udvaron egész gyerekhad figyelte. Ha vacsorán érték a háznépét, őket is maguk közé szorították. Ha a vőlegényes ház már túlesett a vacsorán, külön terítettek számukra.

Ezenközben a menyasszonyt elvezették abba a szobába, hol m г az ó bútora volt. Pejét piros pipi kendövei bekötötték, úgy hogy az éppen csak kontyát takarta. Mikor újból megjelent a násznép közt, a vőfély kiadta a jelszót: „Rajta jó legények, ugorjunk hát táncba!” Kezdetét vette a menyasszonytánc. Tányért tettek az asztalra, szalvétával letakarták, a legtöbbet ígérő vitte el a menyasszonyt. Az összegyűlt pénzt végül is az új asszony kötőjébe öntötték.

A menyasszonyos ház vendégeiből kikerült káílátósak egy-két órai mulatozás után elköszöntek. Kiürült kulacsaikat a vőfély még megtöltötte az útra, a banda kikísérte őket a kapuig. Hazatérve azután beszámoltak, hogyan viseli magát az új asszony, hogyan tekint az urára.

Hajnalkor minden háznál újra terítettek. Friss pörkölt húsokat szolgáltak fel, egészben sült baromfit, disznóhúsféleségeket. A táncban elfáradva most már a fiatalok is szívesen töltötték a mind hosszabb szüneteket játékkal. Kedvelt mulattató játékok voltak a remondázás, szamarazás, tisztölködés, teknösbéka játék, bikavágás, újjhúzás, vargázás, dongózás, lúdültetés. Az illendőség tisztes határát betartva zálogosdit is játszottak. Pitymalat után az arra vállalkozók tyúkverőbe indultak. Valamelyik legénynek rossz bádogkannát kötöttek a nyakába, faka159