Janó Ákos (szerk.): Kiskunhalas. Helytörténeti monográfia 1. (Kiskunhalas, 1965)

I. RÉSZ - 5. Vorák József: Halas népe

Zöldséges kofák a régi halasi piacon. Janó Ákos felvétele

A halasi hetipiacok ma is jellegzetes, színesen mozgalmas megnyilvánulásai a halasi népéletnek.

A tanyásodás a puszták szilaj, félszilaj pásztorkodásával szemben belter- jesebb gazdálkodásra, a határ egyes pontjain intenzív szőlő és gyümölcstermelésre vezetett, ugyanakkor azonban a város bűnös nemtörődömsége folytán a tanyavilág népe kulturális, egészségügyi és szociális viszonyait tekintve, szinte középkori állapotba zuhant vissza. Ez az állapot aztán a felszabadulás után, népi- demokráciánkat terhelte.

A halasi belváros zeg-zugos utcácskáiban szinte egymást követik a szűk sikátorok, halasi néven sutlikok. Az épületek elhelyezkedését a terep szintje, a talaj vizenyőssége, a város, az utca védhetősége s nem utolsósorban az atyafiság- hoz való tartozás szabta meg. A török időkben kétszer is elpusztult város újjászületése nagyjából az alföldi városokra általánosságban jellemző módon ment végbe. Az építkezést a tanács minden időben engedélyhez kötötte. A fából való építkezést, a nádfal, vagy sövényfal építését rendeletekkel tiltották. A két utóbbi ősi építkezési mód, mikoris az építmény falcorcok közé fogott nád, vagy vessző- fonásos falait lesaralták, gyakori lehetett.

Az építkezések leggyakoribb, legkönnyebben hozzáférhető anyaga a múltban a sár volt. A sárból készült fal, készítésének módja szerint lehetett fecskefal,

139