Janó Ákos (szerk.): Kiskunhalas. Helytörténeti monográfia 1. (Kiskunhalas, 1965)
I. RÉSZ - 4. Dr. Donáth István: A lakosság életviszonyai
Péter Istvánná arcképe 1782-ből is könnyen betették, vagy az oi/an nemest, aki garázdaságban, verekedésben vett részt és nem hagyta ott a helyszínt a hatóság felhívására. Bizony az ilyen ember, nemesi kiváltság ide, nemesi mivolta oda, előzetes letartóztatásba került a Kunságban. S mint a városokban általában, nem volt mentes itt a katonai beszállásolás, a közmunkák alól sem a nemes, bár ezeket pénzben megválthatta. Minderre megfelelő indok volt, hogy az ő érdekeit is szolgálja a város rendje. Itt, ha van is nemes, az már nem harapós, hiszen őt is megregulázzák, még a vásárokon való taksa alóli mentességi jogát is kétségbe vonják a józan kiskun polgárok. Mégis szívesen maradnak itt a nemesek is. 1761-ben még csak 45 nemesember volt Halason, 1786-ban már 200 (Nagy Szeder István adatai.) A város közösségének tagjai védték saját életüket, munkalehetőségeiket, az élelmiszerárak stabilitását. Ha a városi lakos ingatlant akart eladni, elsősorban helybelit illetett elővásárlási jog, azon belül is a közelrokonokat, hogy a lakosok megtarthassák saját exkluzív életformájukat. A XVII. és XVIII. században hivatalosan megszabták a munkabéreket, de ezeket a nagy munkaerőhiány folytán nemegyszer áthágták maguk a gazdák is. 8* 115
