Nagy Szeder István: Kiskun-Halas város története oklevéltárral, 1-4. rész (Kiskun-Halas, 1926-1936, 1993)

Második rész. A Redemptio Utáni Kor 1745-től kezdve - Határperek a szomszédokkal

79 —

senki, így az itt Majsa körül levő pusztákat is mind összejárták. - Ha szárazságban víz a pusztákon szűk volt, Halasra is bementek nyáj okkal, s ott itattak a város alatt, a tanú is itatta nyáját, de senki ellenére való szót sem szólott. - A tizenharmadik tanú ezeket mondja: a Tisza- Duna között levő pusztákat szabadjában járták, kinek hol és merre tetszett, oda ment, nem volt aki csak ellenére valót is szólott volna. - A határjáró levél utolsó tanúvallomása így végződik: De sehol sincs bizonyos határ, minden felől szabad menni még akarja az ember. Finis.

Kiskun Halas város felmérette és térképeztette a majsaiak által kezdettől fogva vitássá tett területeket, és azokat a változásokat is, hogy minden újabb követelődzésnél nagyobb területre támasztottak igényt.

1747-ben vitássá tettek 4996 holdat, amelyből egyezség útj án Almásy Pál alkapitány neki adott 4195 holdat, 801 hold pedig a halasiaké maradt. - 1758-ban 2485 holdat követeltek, holott ha teljes 1747. évi követelésük teljesítve lett volna, csak 801 holdat kaphattak volna, az 1818. évi per tárgya pedig már az általuk követelésbe tett határpontokig 4218 holdat tett ki.

Nagyon különösnek tűnik fel, hogy ugyanaz a hatóság, amely a két városnak a redempciótól a földeket birtokba adta, a vitás határt 1748- ban meghatározta, hetven esztendővel később lehetővé tett egy húsz évig tartó költséges és hiábavaló perlekedést maga előtt.