Nagy Szeder István: Kiskun-Halas város története oklevéltárral, 1-4. rész (Kiskun-Halas, 1926-1936, 1993)
Negyedik rész: Kiskun-Halas Város gazdaságtörténete - A kereskedelem története
86 1909-ben benősült a családba Bleier Mór is, s a három vő, a nagykorúságot elért Schneider Márton és Schneider Lipót közreműködésével rövidesen európai hírűvé fejlesztette az üzletet. Bevezették a vágott baromfi szállítást, amelyből már 1900-ban tizenhét vasúti kocsirakományt forgalmaztak, melynek jórésze az angolok karácsonyi pujkájaként Londonban talált vevőre. Az angliai pujkaszállítás következtében évről- évre emelkedett a pu jkatenyésztés, melynek a hozamát erősen növelte az a körülmény is, hogy 1906. körül egy koronát fizetett a cég fehér pujkánként, azok néhány szál tolláért, amelyet Franciaországba szállítva, ott strucc-tollá alakítottak az akkor divatos női kalapok díszítésére. Hogy a cég külföldre irányuló forgalma kényelmesebben legyen lebonyolítható, az akkori osztrák-magyar közös vám-, terület határszélén, Csehország északi részén Bodenbachban 1910-ben fióktelepet állítottak fel hűtőházzal felszerelve, ahonnan a német piacokat gyorsabban szolgálhatták ki. A világháború utáni összeomlás, majd a trianoni békekötéssel létesített új államok vámsorompói a kereskedelmi lehetőségek addigi rendjét teljesen felforgatták. Az osztrák- magyar közös vámterület megszűnt, s az utódállamok elzárkózó kereskedelmi politikája új tájékozódásra kényszerítette a céget is. 1920-ban felhagyták a bodenbachi fióktelepet, s a hűtő- házat és jéggyárat halasi főtelepükön építtették fel, 1921-ben létesítették a majsai műút mentén fekvő külső telepet ba- romfihízlalás céljára, 1922-ben pedig hogy a bevásárlási terület nagyobbodjék, Békéscsabán állítottak fel fióktelepet, s pár évre rá ott is nagy hűtőházat építtettek. A változott kereskedelmi lehetőségek miatt megpróbálkozott a cég Olasz-, Spanyol-, Francia-, Dán-, Lengyelországokba és Svájcba való szállításokkal is, mivel a külpolitikai viszonyok miatt oly változások történtek, hogy pl. Németországba 1931-ben még 383, a következő évben már csak 104 vasúti kocsirakományt tudtak elhelyezni, ugyanakkor Ausztriába 384 vasúti kocsirakományt adtak el, amely 1932-ben leszállód 216-ra. Még nehezebbé vált a helyzet Csehországgal, ahová 1930-ban még 309 vasúti kocsi árút adott el a cég, két év múlva már nem birt ott elhelyezni semmit. A cég jól megalapozottságát és vezetőinek rátermettségét mutatja az a tény, hogy ily nehéz viszonyok között is képes volt Kiskun-Halas város és nagy környéke gazdáinak az érdekeit kielégíteni, s áldozatokat nem kímélve újabb és újabb elhelyezési lehetőségeket birt létrehozni. Az utóbbi három év alatt a cég a következő árúkat forgalmazta: