Nagy Szeder István: Kiskun-Halas város története oklevéltárral, 1-4. rész (Kiskun-Halas, 1926-1936, 1993)

Második rész. A Redemptio Utáni Kor 1745-től kezdve - A közegészségügy története

238 — 193. 1766. május 12. Pest. - Hamar Mihály átruházza nagyapjának volt földbirtokaira vonatkozó jogait kessellökői Majtényi Károly helytartói Ítélő mesterre és nejére Beleznay Annára. (Teljes másolat.) Alább is irt Hamar Mihály, úgy is mint Hamar István egy testvérbá­tyámnak Szent Benedek Conventben most folyó esztendőben múlt április hónapban vallott Plenipotentariusa, néhai Hamar István fiának fia, magamra vállalván gyermekeim, maradékim, Successorim, Legata- riusim terheit, adom tudtára mindeneknek az kiknek illik, hogy én fölül irt atyáimtól gyámoltalan és árva sorsban hagyattatván, annyira maradtam, hogy kicsinységtől fogvást béresül szolgálván, s más pa­raszt súlyos és nehéz munkában életemet folytatnom kénytelenittet- tem, most már igen nagy szegénységre jutottam, s a legszükségesebb minden napi kenyérben élek. Kívánván tehát ezen nagy szegénysé­gemben levő sorsomon könnyebbítenem, folyamodtam Tekintetes Nemzetes és Vitézlő kesselökői Majthényi Károly Locumtenens ítélő­mester uramhoz, s nékem s Plenipotentárius bátyámnak, néhai Hamar Julianna nénénk által örökösen fáteált Néved néveő Nemes Bars vár­megyében levő helységnek határjában irttván földek végett titulált úrral negyven Rhénes forintokban megalkudtam, melyeket is titulált úrtól jó ezüst s arany pénzül fölvévén, s említett földeket titulált urnák reáliter resignálván, megirt atyáimról igenes Successioval en ge­met illető örökös jószágim végett némely leveleimet közlettem a vé­gett, hogy méltóztatna az olyatim jószágimnak, melyek t. i. Fejértó, Balatta, Rekettye, Füzes és Eresztő pusztákban Nemes Solt, - Bogách, Pétery, Szent Kozma, Nemes Pest, - Peerto-Lada, Nemes Csongrád, - Fejéregyház, Sayti és Szanád, ugyan Nemes Solt, - Bárony Czerycza, Temeria, Obronycza, Pascha, Czurok, Male-Szercze, Sz. András, Kétfü- le, Nemes Bács vármegyékben levő, s nevezeteő helységekben s pusz­tákban lennének, s engemet Plenipotentiáns bátyámmal illetnének, én pedig azoknak kikeresésére, mint szegénységemre, mint tudatlansá­gomra nézve éppen elégtelen volnék, - kikeresését magára vállalni, a mint is arra titulált ur magát resolválta. Azért is által látván azt, hogy megirt jószágokhoz nem oly könnyen lehetne jutni, hanem ha tör­vényesen; törvényes út pedig költséges, fáradtságos s hosszas lévén, honnand is azon megirt jószágokhoz csupán reménységgel biztatnék, megirt Névedi határban levő földeket, s megirattatott pusztákban s helységekben levő rész-jószágokat minden Pertinentiával, Utilitásai- val s Beneficiumaival titulált kesselökői Majthényi Károly Locumte­nens ítélő-mester úrnak, s hitves társának Tekintetes s Nemzetes Be­leznay Anna asszonynak, s utriusque Sexus maradékainak, Cessiona- riusainak, s Legateriusainak örökösen fateálom, s imperpetuálom, adván teljes hatalmat hogy megirt jószágokat szabadon kereshesse, s

Next

/
Thumbnails
Contents