Nagy Szeder István: Kiskun-Halas város története oklevéltárral, 1-4. rész (Kiskun-Halas, 1926-1936, 1993)

Első rész. A redemtio előtti kor 1745-ig - Bevezető rész

A Tisza—Duna-köz hajdankora A Földközi-tenger környékén lakó kereskedő népek feljegy­zései alapján jutott bele a mai Magyarország területe is az európai történetírásba. K. e. 700 év óta a görögök már kereskedtek a Fekete­tengeren, sőt itt-ott meg is telepedtek. Kr. előtt 514-ben Dárius hadai jártak az al-Dunán és a Fekete-tengertől északra lakó schy- tákkal-hadakoztak. Később, K. e. 460 körül Herodotos a mai Erdély területén az Agathirsok-at említi, mint a schyták szom­szédjait, akik az arany ékszereket kedvelték s valószínűleg az itt kereskedést űző görögöktől kapta ez értesülését. Erdélytől nyugatra már csak a szintén hajókkal elérhető mai Franciaországban lakó keltákról tud Herodotos, Európa többi része, tehát Magyarország is, ez időben ismeretlen volt Herodotus előtt. A kelták vagy gal- lusok K. e. 380 körül Itáliában, 280—218 közt Thráciában, Mace­donia és Thessaliaban raboltak. Átkelve a Rajnán az egész Duna vidékét bejárták. A Duna torkolatától a géták északra szorultak az agathirsek helyére és itt már dák nevet kaptak s országukat Dácia-nak hívták. A kelták a mai Magyarország dunántúli részében megtelepedtek és fejlett ipart űztek. Julius Caesar K. e. 58—51 években megtörte a keltákat s mint iró már tudomással bir Dáciáról és a Dunáról, melyet ő nevez először Danubius-nak, azelőtt a görög irók Ister(lstros)-nek hívták. Caesar halála után, Kr, e. 44 óta a római birodalom ter­jeszkedése folytán a római írók már megemlékeznek néha-néha a Magyarország területén lakó népekről is. A rómaiak Kr. e. 34-ben Sirmiumot (a mai Mitroviczát), 30-ban Moesiat (a mai Bosznia- Szerbia), 16-ban Pannóniát foglalták el, mig Traján római császár Kr. u. 105-ben Dáciát foglalta el, miután Decebál dák királyt le­győzte 102 és 101 évben. Augusztus római császár korából a dunántúli Pannóniáról, a tiszántúli vidékről és Dáciáról már vannak biztosabb adatok, de a Duna -Tiszaköze még ismeretlen.

Next

/
Thumbnails
Contents