Nagy Szeder István: Adatok Kiskun-Halas város történetéhez 1. (Kiskunhalas, 1924)

Redemtio, azaz Kis-Kun-Halas város területének 1745-ben történt megváltására vonatkozó adatok

A redemtio felosztása. török kiűzése után a bécsi kormány pénztára a háborús költségek miatt kiürülvén, az államháztartás egyensúlyának helyre- állítása végett többek között a Jászkunságot is eladóvá tette az 1699 évi összeírás és becslés alapján. 1702-ben adta el a bécsi kormány a Jászkunságot a Német Lovagrendnek 500 000 Rírtért, a mely azelőtt a magyar korona birtoka volt. 1715-ben, miután a magyar országgyűlés a hozzájárulása néiküi történt eladást helytelenítette, a Német Lovagrend a vételről lemondott s mint zálogot tartotta meg 1731-ig a Jászkunságot, a mikor az ötszázezer írtnak kifizetése mellett a Jászkunság a Kolonlcs hercegprímás által alapított Pesti Invalida ház (a régi Károly kaszárnya, ma Központi Városház Budapesten) zálogos birtokába került. 1745-ben Mária Terézia engedélye alapján az ötszázezer frt zálogos összeget, hozzáadva még beruházási és átmeneti költségekre 72399 irt 60 dénárt a Jászkun a következő arány szerint: kerületek fizették Jászság: Jászberény 63.150 — Rírt Jászapáihi 30.000'— Rfrl Jászárokszállás 37.400'— я Jászalsószenígyörgy 21.650 — n Jászfénszaru 13.000 — n Jászladány 15050'— n Jászkisér 11.600.— V Jászjákóhahna 12 950'— » Jászdósa 8.850'— К Jászmihálytelek 8.350 — n Jászfelsőszentgyörgy 4.750'— n összesen 226.750 — Rírt Nagykunság: Karczag 41.300'— Rfrt Túrkeve 28.300'— Rfrt Kunszentmárton 19.200'— » Kisújszállás 26.800'— » Madaras 20.700'— и Kunhegyes 18.700'— » összesen 155.000'— Rírt

Next

/
Thumbnails
Contents