Nagy Szeder István: Adatok Kiskun-Halas város történetéhez 1. (Kiskunhalas, 1924)
Boszorkányperek Halason 1751 és 1759
— 377 — tán az a minden jót remélíetö oskolai szerencsés epocha a mely a halasi syslemisált gymnáziumnak új életet adott, a mikor tisztességes szüléktől származott három vidéki és ugyanannyi helybeli becsületes ifjak mint rhetoricára következők a felállított alumniumra jelentvén magokat, az oskolai törvényeknek subscri- báltak és a melléjek rendelt két szolgákkal együtt az oskolában behelyheztettek, — tartásokra tisztességes koszt fogadtatott, az ételek nemei és mennyiségek kiszabatott, és a péktől veendő kenyerek eránt kellő provízió tétetett, mint ezekről az eklézsia harmadik jegyzőkönyve a 102-150. lapokon s ezen esztendőbeli több archivális írások elég bőven beszélnek, — s az elöljáróság követésre méltó buzgó törekedésének örökös tanúi lehetnek. — Minthogy pedig az illetett oskolai plánumnak egyik czikkelyében az vala, hogy a deák oskola 6, 7 és 8-dik esztendeiben tanuló novitius és veferá.ius rhetorokat úgy a poetica classist rector- professor úr tanítaná, a syntactica és grammatica classisbeliek pedig második professor taní'ása alá tartozók lennének: Azonban ezen kezdő esztendőben két szabad tanulókkal s hat alum- nusokkal együtt még csak nyolc rhetorok volnának készen, tehát még rector-professor úr tanítványi megszaporodnak, a második professor úr felállítása elhalasztatott, és syntactica classis tanítása a rhetoréval egybe köttetett; a grammatisták, conjugisták és dec- linisták szakaszai pedig más tanítóra bízattak — Egyébberánt a magyar classisokban rendelt három tanítók az 1822. november 1-én kiszabott kötelességeiket pontosan teljesítik. Említést érdemel utoljára az is, hogy a halasi új életre kapott gymnásiumnak folyó esztendei ápril elején tartott exámenét a fő tiszt, superintendentia atyáskodó rendeléséből jelenlétekkel megtisztellek : Nagytiszteletű Matolcsy László kecskeméti prédikátor és Tekintetes Sárközy Beniámin, mindketten tractuális assesor és oskolai visitátor urak és a tanulóknak tetszetős felelgetéseik után mind az elöljáróságot a kezdett jónak végrehajtására, mind a tanítókat kötelességeiknek jó lelki esmérette! való betöltésére hat- hatóssan serkentették. 1823 november elsején egészen teljesítésbe hozatott az 1821- ben kimunkált oskolai plánum az által, hogy rector-professor úr tanítása alá adattak a rhetorok és poéták mindöszve 13. — A második professor, vagy inkább corrector fel állíttatván el kezdte tanítani a 7 syntaxistákbóí és 14 grammatistákból álló tanítványait. — A conjugisták és declinisták praeceptora pedig 46 tanulókat nyert. — Esen kívül a nemzeti oskolának felsőbb [das-