Nagy Szeder István: Adatok Kiskun-Halas város történetéhez 1. (Kiskunhalas, 1924)

Boszorkányperek Halason 1751 és 1759

-372­Komáromi Péternek hívták. — Hasonló apróság az is, hogy az 1760-dik esztendőben készített Oskola-protokollumában, és az eklézsiái irástár egy iratában ab Anno 1692. az oskolamesterek neveiket öszveszedték. — Mutatnak ugyan ezek annyit, hogy folyvást volt oskola és abban tanító a ki exámeneket is adott, de az oskola elrendeltetését ki nem világosítják. A leányoskola állapotáról pedig mélyen hallgatnak. Ezeknél már többecske az, hogy a mit az első proLocollum 1-3 oldalain olvasunk, hogy t. i. 1725 és 1731-ik esztendőben a tractus esperestje az idevaló fiú és lány oskolákat visitálván, a tanítók fizetések az exátnen tar­tások, vendégeskedések és vásárfia adások eránt az elöljárókkal együtt végezéseket hozott. — Ez időtől fogva szinte 30 eszten­deig hallgatnak ugyan az eklézsiái írások és jegyzőkönyvek az oskola állapotjárói, de mindezeknek vétkes restséggel összve köttetett fel nem jegyzése mellett is csakugyan gyarapodott az oskola annyira, hogy a mint annak protokolluma bizonyítja, már 1760-ik esztendőbe^ voltak könyvei és törvényei, a miknek az ide tanulás s egyszersmind alsóbb classisok tanítása végett a debreczeni collegiumból ki hozott két három rhetor ifjak mago­kat alá írták. Az 1764-ik esztendő új epochája lett a halasi oskolának, a mikor a második eklézsiái protocollutn készíttetvén, mind az ek­lézsia, mind az oskola állapotja jobb rendbe hozódtak, mint ezt a 15. lapon olvashatni. Ez idő tájban a férfi oskolában tanított egy mester és két praeceptor, a leányokat pedig oktatta a kán­tor. — Lásd az akkori fizetéseket a második jegyzőkönyv 19-21. oldalain. 1766. febr. 12 én elrendeltetett a második protokollum 26. lapján, hogy a férfi oskolában a rector mellé négy praeceptorok, rhetorikat vagy poesist tanulók állíttassanak és a lakosok által sorban teendő eledellel (coquiával) tápláltassanak, és nekik egyen- egyen fizetésül 15 Rfrt és némely accidentiák rendeltettek. Történt ugyanezen esztendőben, hogy az akkor uralkodott felséges magyar királyné Mária Terézia 1766. márczius 11-én költ és a felséges m. kir. helytartó tanács által közlött kegyel­mes parancsolatában, szinte úgy a protestánsok mint a katholi- kusok oskoláinak régi és mostani állapotáról informátiót kíván­ván. a feltett öt kérdésekre kidolgozott feleleteikben a helybeli elöljárók is igyekeztek oskolájoknak régi és mostani képét olyan festékkel ábrázolni, hogy annak következését ők és maradékaik meg ne sirassák. A leírásnak summázata ebből áll; — Hogy a

Next

/
Thumbnails
Contents