Nagy Szeder István: Adatok Kiskun-Halas város történetéhez 1. (Kiskunhalas, 1924)
Nagy Szeder István: A halasi református templom története
— 33 mellett levő pillérnek letette az alapkövét (három téglát) Tegzes János kurátor, Juhász János egyházfinek a következő imája mellett: • Legyen a te kőfalaidban Csendesség és békesség, A község közt egyezség, Jó szerencse házaidban ! Adjon Isten jó békességet ! A régi templom nyugatra néző tornyának a helyét a papiak kerítése mutatja, mert a kerítést az uj templom építése után törték meg, azelőtt egyenes vonalban vezetett a torony elé, keleti hosszát pedig a polgári leányiskola kerítése jelzi ma is. Az építés serényen folyt, hiszen az anyag rendelkezésre állott, de a szerződés ellenére kénytelen volt az egyház a kőművesek élelmezését egy mérő kásával és 8 legény után heti 8 garas és 2 font sóval segíteni, az építést vezető Lechner János pallérnak 25 forintot adtak tiszteletdijul és a segédek főző asz- szonyát is az egyház fizette. 1819 május 16-án az itt dolgozó Stürman Abrahám vállalta el a tizenhárom templomablak üvegezését 325 frtért, és Tomó Imre halasi asztalos 125 forintért készít egy ablakot, melyek darabját Tóth András lakatos vasalja fel 18 frtért, ő adja az olajjal és nem eines vassal készült anyagot is. 1819 augusztus 15 én elhatározták, hogy az északi kóruson fűrészelt fenyőpadokat készíttetnek rézsutosan Csikós Kovács Sándor faragóval. A templomtetö végére Remiid pesti rézművessel készíttetett gombot, azaz tetővégződést Szuper István vasáros hozta haza. A templompadokhoz szükséges tölgyfadeszkák iránt Makón és Baján érdeklődtek, mig végre 1820 április havában Liedmann Sámuel pesti kereskedőtől sikerült megvenniük 1082 forintért. A templomablakok külső dróthálójának elkészítésére először Szuper József szitással tárgyaltak. 1820 május elején végre, mielőtt az állványokat leszedték volná Király József órás és Tóth András lakatossal megegyeztek, hogy ők a régi ablakok drótrácsait alakítsák át egy forintért fontját. A három templomajtót az öt év óta raktáron levő tölgyfából Tomó Imre asztalos csinálta 240 forintért. Közben Herotek József orgonakészitő tett ajánlatot egy húsz mutatiós orgonára 4500 forintért aranyban, de az orgona- készitést boldogabb időre halasztották. 3