Nagy Szeder István: Adatok Kiskun-Halas város történetéhez 1. (Kiskunhalas, 1924)
Boszorkányperek Halason 1751 és 1759
/ — 337 nult esztendei kegyelmes kijelentése szerint, kívánván : mivel ezt i középszerű gabona termés miatt in natura be nem lehetett adni, egy pozs. mérő tiszta-búza helyett 3 írt. 30 krt, egy pozs. mérő rozsért 2 írt. 15 krt. és egy pozs. mérő zabért 1 frt. 30 írt. számítván, mindössze 80,830 frt. 15 krt. kellett fizetni, a mely summából Halas városára s lakosaira 7,816 frt. 25Vp kr. ;svén, ez közöttök repartiáltatott és be is fizették. Jegyzésben tétetik, hogy ezen esztendőben májusban a szőlőtermést a kemény fagy általában elrontván, azután pedig a mi kevés jött, azt ismét a hideg septemberben, a nyári sok esőzés miatt csak félérésben létekor megfagylalta, a melyből a lett, hogy soha, a most élők emlékezetekre, olyan erő nélkül való bor nem :ermetf, és mégis a szűk termés miatt szüret után egy akónak 15, sőt több forint is lett az ára váltó czédulában A háborúból visszatért nádorispáni lovas ezredből két zug i f. é. sept. 1-sején quártélyra beszállíttatott, kik is oct. 8-dik napjáig voltak itt, azután a felső Kis-Kun helyekre tétettek által, a hová, tudniillik Kun-Sz.-Miklósra succurált a város és a reá repartiá't kenyér, zab, széna, fa és gyertya competentiát utánok oda hordatta. Toóth János tanácsbeli és első v.-notárius, notáriusi hivatalát köszönettel resignálta, és abból 19 esztendei szolgálata után kilépvén, ezen könyvnek a jan. 1-jén 1815. leendő további folytatását hivatalbeli successorának nemzetes Gőzön László úrnak barátságosan általadta. Ezen resignáns nótárius a tek. districtu- sok által, a felséges palatinus megerősítése mellett, a nemes Kis Kun districtusban honorárius eskütt ranggal tiszteltetvén meg, minekutánna e végeit máj 22 kén 1815. Jászberényben tartott generális gyűlésben feleskettetett volna, e városbeli senátori hivatalából is végkép kibúcsúzott. Jegyzetté maga t. k. oooOQOooó 22