Nagy Szeder István: Adatok Kiskun-Halas város történetéhez 1. (Kiskunhalas, 1924)

Boszorkányperek Halason 1751 és 1759

— 242 ­tovább is kiterjedt tureo tökölianus háború alatt: úgy hogy p. 0. ámbár emlékezetes pusztítást tett másutt a pestis 1679-ben, Ha­lason 237 személyeknél többet el nem temethetett, nem más ok­ból hanem egyedül a lakosok kevés volta miatt, mely a szülöttek számából is kitetszik. írja a fenn említett „rationarium“ban, hogy az újvári basa itt menvén keresztül, az ő öt szélből álló új pony­váját, melyet a bírák, az ő számára elkértek, magával vitte. Az anyai ágon nekem szép apám, azaz nagyanyám édes atyja volt. Megholt 1692. 7. Januarii.1 A naptól fogva ad 30-m Apr. interimaliter szolgált Vitéz Gergely. — Rendes successora lett Vecsei István, idősebb vije és azelőtt fülöpszállási prédikátor; szolgált 1702 dikig, a mikor Ráczkevibe, onnan pedig Monorra ment, a hol meghalt. Halála után való szerencséjére taitozik, hogy mind fia János, néhai debreczeni emlékezetes prédikátor, mind ennek a fia és az 6 unokája Sámuel, ki most Böszörményben prédikátor, mindketten superintendensekké lettek a Tiszántúli megyében. Követte Vecsei Istvánt egy Szabadszállási2 nevű, a ki mivel sem írott, sem jegyzett semmit esztendeig, azaz a. d. 23. Aprl 1702. usque ad diei.i 18. Apr. 1703- itt való mulasztását, az 1763-ban élő öregektől tanulták és jegyzették ki az akkori elöljárók. Folytatta a matriculát Szoboszlai Király Mihály 1703. Apri 18-tól 1706, Mártius 29-ig, a mikor itt megholt. Utána kö­vetkezett ' Hajgató Kecskeméti István 1706. Május 23-kán és szolgált 1709. Augusztus 23 ig, a mikor szinte a pestis vége felé eltemet- tetett. Ö és az ő halálos esztendejét kitöltő Haraszti István, ren­des successorával Stíléi Qyörgygyel ejtették a matriculában a második (az elsőbbi Szabadszállási -- mint mondánk — egy esztendőre) üreget, mely 1706-tól fogva 1711-ig vagyon. Jegyzett ugyan mind Hajgató, mind Sillei valamit a többször említett vén rationariumban, de azt is csak ütve vétve. P. o. az 1709-diki nagy pestisről csak azt írja Hajgató : hogy uj kenyér kiszolgál­J Régi és fő famíliából való, Zombornak legelső ura volt az Árpáddal kijött Zombor, azután szálott Somi Rátóldusra ki Kálmán király idejében jött Olasz országból annak a fia Míg Kokos kinek két fiai voltak egyik a Zombor alatt levő fesedis fogadóról fejes Zomborinak, a másik epithet nélkül Zombori- nak hivattatott. T. J. 2 A Jász-Kunság eladása után a Német Lovagrend hivatalos beiktatása­kor Halason 1702 junius 7-én felvett jegyzőkönyv szerint Szabadszállási János h?lv. hitv. pap és Kis István biró is jelen volt, N. Sz. I.

Next

/
Thumbnails
Contents