Tooth János - Szilágyi Sándor: Kis-Kun-Halas város története (Nagy-Kőrös, 1861)

Bevezetés

60 Austcrlicznél dec. 2-kán kéményén megverlek, a mely törté­net illán dec. 4-kén fegyvernyugvás köllelcll, az orosz meg­maradott seregeknek nagy része Magyarországon keresztül nap­kelet felé takarodott; nem sokára pedig Posonyban herczeg Lichtenstein János és gróf Gyulai Ignácz feldmarschal lieute- nantok, ő császári királyi felsége biztosai, úgy a franczia csá­szár részéről Taleyrand külső dolgokra ügyelő minister által, a két hadakozó hatalmasságok közt az áldott békeség vissza­szereztetett Tirolisnak, Vcnetiának és más német tartomá­nyoknak részünkről lett feláldozásával; és ekképen vége lelt ezen mindeneknek és azok között a halasi népnek is igen sokba került két hónapi háborúnak. December 15-dik napján, a tek. districtusok által 1800-ban felállítlatoll palatinalis lovas regement, minekutána sokat szen­vedett az ulmai szerencsétlen ütközetben, a végett, hogy itt magát rendbeszedhesse, a nemes kiskun megyébe bejött, és nevezetesen Halasra nagy-kun kisújszállási születés első főstrá- zsamester Illésy Sándor ő nagysága vezérlése alatt két divisió bequartélyozlatott az oda tartozó 24 tisztekkel együtt, ezen 620 személyből és még több lovakból álló két divisiónak két hónapig való tartása, azonkívül a tábortól lemasirozoll számos regementeknek keresztülmentekben tett consumptiója a lako­sok élelmeket elfogyasztotta, szénájokat és zabjokat (mivel a város nem győzvén, a birtokos lakosokra reparlitiót kellett tenni) elemésztette, és a várost közel 20,000 rfrt adósságba keverte, de a melyből 1806/T esztendőben 17,828 rfrt 34 kr. megfizettetett; elment innen ezen két divisió február 13-kán 1806. tek. Bars, Nyitra és Hont vármegyékbe, velünk gya­korlott hazafiúi és barátságos társalkodásoknak jó emlékezetét hátra hagyván. A fentebb leirt emlékezetes esztendőben is Szegedről Dunavecsére 2552 mázsa 66 font, és Szolnokból Pestre 894 mázsa 18 font sót igen alacson bérért vecturázni kötelcz- tettek. 1806-dik esztendőben, a január 12-kén tartott political lanácsgyülésben, a helybeli indubitatus nemesek és a polgári lakosok képét repraesentaló tanácsbeli urak, a város munkái teljesítése iránt abban egyeztek meg, hogy ennekutána min-

Next

/
Thumbnails
Contents