Halasi Ujság, 1942 (3. évfolyam, 7-102. szám)

1942-02-27 / 17. szám

Február 27, péntek HALASI UJSAO 5. oldal Nyolcezer igénylő között osztották szét a huszonöt vagon korpát Kettőezerötszáz métermázsa korpát osz­tott szét a Hangya és a két terménykeres­kedő e hónapban az igénylők között. Az 50—2C0 kg-os télelek száma volt 1560, s kiosztatott közöltük 1200 mázsa korpa. Az 1300 mázsa korpát 8000 igénylő kap­ta meg. Az elosztás a jószágállomány fi­gyelembe vételével, arányosan és igazsá­gosan történt a Közellátási Hivatal ellen­őrzése mellett. äW ßVksrvTa ZSIDÓ kivándorlókkal megtömött hajó süllyedt el a török vizeken Kedden kifutott az isztambuli kikö­tőből a panamai lobogó alatt haladó Struma gőzös. A hajó 700 romániai zsidó kivándorlót szállított. A Struma annakidején géphiba miatt keresett me­nedéket az isztambuli kikötőben. Alig­hogy a hajó elhagyta a Bossporust, fel­robbant és elsüllyedt. A legénység és •valamennyi utas életét vesztette. MEGÁLLAPÍTOTTÁK A SZQ. LoPERMETEZeSRE KISZOLGÁL­TATHATÓ RÉZQÁLIC MENNYISÉ­GET. B á n f f y Dániel báró földmivel- lésügyi miniszter a szőlősgazdák részé- ;z.es permetezésre kiszolgáltatható rézgáj- Ikmennyiséget kát. holdanként 12 kg!- ban állapította meg. A rézgálic csak utalvánnyal szerezhető be. Az utalva)- nyok szétküldése rövidesen megkezdő­dik. A szőlősgazdáknak módjukban lesz a rendelkezésükre bocsátott utalványok alapján rézgálicszükségletüket idejében beszerezni. A «é/gáKchiány pótlására a- földül i v elés ügy i kormányzat gondosko­dott cinkgálic gyártásáról. Ajánlatos, hogy minden szőlősgazda, aki cinkgáj- íicra igényt tart, legkésőbb április 15íág «jelentse be igényét a Műtrágyát Értékel- s-itő Részvénytársaságnál (Budapest, V., Árpád ti. 8.), mert a gyárak1 csak az igényléseknek megfelelő arányban állii- ípnák elő cinkgáücot. Jfa*«<gS!U9üifckA MIRE JÓ... * Apa: Látom, fizikát tanulsz fiam. •No, tudód-e, mire jó. a gőz, ha a fazék­ban felforr a viz? Hali: Hiogy anyuka kinyithassa a leveledet, mielőtt átadja őket neked. ■ ŐSZINTÉN — Nézze pincér, mindössze egy pen­gőm van. Mit ajánlana... —■ Egy másik vendéglőt, nagyságos uram. | i ÚTBAIGAZÍTÁS bzei-eímies vőlegény: Ah éde- Éffcm, mikép tudjak tőled elválni? Türelmetlen a p a (átszól a szom- **édszobából): Negyvenhatos villamo- mn, hetes autóbuszon, vagy akár taxin is. | , j “| I Kávéházban, vendéglőben és kereskedőnél kérje kifejezetten a Kiskun-keserű gyógylikcrt ■■■■■■ Gyártja: Ud it vitéz Felső szent íván frissít és Kling gyógyít KISKUNSÁGI RUM» ■ ÉS LIKÓRGYÁR Telefonsz. : KISKUNHALAS 16 6 Feisönádor u, IS f ERDEKES «■ APRÓSÁGOK KS AMIKOR RABLÓIT KINCS KERÜL ELŐ A FÖLDBŐL M HM a Ha. ül eMi A minsztertanács szerdán tartott ülé* sén a kereskedelmi és közlekedésügyi minisztérium vezetésével megbízott ipar= ügyi miniszter előterjesztésére Imré.dy Kálmán miniszteri osztályfőnököt, a MÁV igazgatósága elnökének állandó helyette« — MEGSZŰNT A TESZ. A Társa­dalmi Egyesületek Szövetsége Uzdoy c-zyí-Zadra ve ez István püspök el­nöklésével tartott közgyűlésen, figyel- lembe véve a rendkívüli körülménye, két, kimondotta a nagymultu társadal­mi szervezet feloszlását. — Teljes holdfogyatkozás iesz március 2-árói 3-ara virradó éj­szaka, melyet kedvező idő esetén egész tartama alatt meg lehet ügyelni. A hold ajtél után lép a töld árnyék magvába és a teljes holdfogyatkozás másfél óráig fart. sét, 1942 március hó l=től a MÁV igaz» gatósága elnökévé kinevezte, egyben vitéz Szinte János miniszteri tanácsost, a MÁV igazgatóját, a MÁV elnökének állandó helyettesévé kirendelte a rninisz* tér tan ács. KINEVEZÉS A RENDŐRSÉGEN. R a d á n y i Ernő rendőrgyakornok már, cius elsejétől a kiskunhalasi államrendl- őrség detektivtestületéhez nyert beosz­tást. , MOVE-HlR BÁCSALMÁSRÓL. A bácsalmási MOVE csütörtökön tartotta meg évi rendes közgyűlését egyesületi székházában. T urmerey István fői- jegyző, MOVE elnök indítványára a közgyűlés táviratilag köszöntötte a kön­nt ány zó helyettest. Vasé :! t» ^ r i vasai •1 TT VANYISKA WL Üt CÉGTŐL ÚJBÓL MEGJELENT A HID rendes heti száma, mely az értékes ve­zércikk Után Nadánvi Zoltán króniká­jával kezdődik. Németh László elbeszé­lése, Fodor József verse, F. Rácz Kál­mán elbeszélése, stb., valamint a HÍD szenzációs képsorozata bizonyítják, hogy a HÍD hétről-hétre eleven, érde­kes és mindig magas színvonalú olvas­mánnyal szolgál olvasóinak. Egyes szám ára 50 fillér. Rekvirálás a tanyán Érdekes rekvirálási történet történt az egyik halasi tanyán. Késő este került el a bizottság az egyik tanyára. Ahogy ott dolgoztak, a leg­kisebb gyerek állandóan a lábuk alatt volt. — Aliért nem fekszik már ez a gyerek ? — szólt valaki. — Ekkora legénynek ilyenkor már az ágyban a helye! — Nem fekszök én — szólt az mérgesen —, nagyon nyomja az ódalam a liszt. — Miféle liszt, te ? — kérdezte tőle a bizottság egyik tagja. — Hát amelyiket a derékajjba dugtak — hang­zott az értelmes válasz. o — KIOSZTOTTÁK A PÓSTAGA- LAMBOK VERSENYDIJAIT. A Kis­kunfélegyházi Póstagalam Sportegyesü­let halasi csoportja február 21-én tar­totta ezévi első összejövetelét, mely al­kalommal lettek kiosztva a múlt évi ta­tabányai 150 kin .-es öreg- és soroksári 110 km.-es fiatal galambok versenyén helyezett dijak is. Dijat nyertek az öre­gek versenyén: 1. Juhász Balázs, 2. Ha­zai Miklós, 3. Rolcsik András, 4. Bálint András, 5. Richter László. — A fiatalok1 versenyén: 1. Hazai Miklós, 2. Juhász Balázs, 3. Bálint András. — A 3-as csa­pat ^versen)'’ 1. diját mindkét versenynél Hazai Miklós nyerte. A helyi csoport ezévben önálló egyesületté fog alakulni, úgy női, mint férfi tagokat és érdeklő­dőket szívesen lát az egyesület. Felvilá­gosítást nyújt Hazai Miklós tenyésztő Petőfi u. 4. sz. A csoport alaptőkéjéhez dr Schuller Károly, Szakter András és Kosa István 2—2 pengővel hozzájárul­tak, melyért a halasi csoport vezetősége ezúton is köszönetét mond. REÁLIS ELKÉPZELÉS — Mit gondolsz Jancsi, milyen lehet az a tejjel és mézzel folyó ország? — Ragadós. — FELÜLFIZETÉSEK. A Kiskunha­lasi Jótékony Nöegylet által február 14-én megtartott társas összejövetelén, a következő adományok folytak be: Dr Kozma Dezsőné 1, özv. Nagykálozy Sándorné 1, Nagy Lajosné 1, Menczjr Henrikné 1, Nagy Istvánné 1, dr Sokét Istvánná 1, Sréter Andorné 2, Suba Im- réné 1, Soós Károlyné 1, Szilády Lász- lőné 1, Sándor Józsefné 1, özv. Szekér Pálné 1, Szabó Péter Pálné 1, özv. Szűcs Józsefné 1, Szentgyörgyi Lenke 1, özv. Szathmáry Sándorné 3, Szabó Jánosné 1, Sáhó Jánosné 1, dr Tóth Elékné 1, dr Thuróczy Dezsőné 1, Túlit Péterné 1, Tóth Lajosné 1, özv. Pataky Dezsőné 1, özv. Pázsith Józsefné 2, dr Perneczkv Szidónia 10, Páldy Gé- záné 1, Wéber Antalné 2, Vanviska Já­nosné 1, dr Zeisz Károlvné 2, ífj- Pa- czolay Győzőné 1, Paczolay Istvánné 2, Arvay Lajos 3, Horváth János 2, Papp László 2, Kolozsváry Lajosné 1, Pályi Lajosné 5, GaVlik Kálmán 5 pengőt. — Viziák Józsefné: 2 cserép virág, Éliás Gyuláné: 80 drb sütemény, Bártíay De­zső: 20 drb1 sütemény, vitéz Bodóky Ge­deon: 100 drb cigaretta, Mészöly Berta: 2 drb hamutálca, Kovács Gyuláné: 1 üveg kölni, 2 disztárca, Csontos Andor­né: 1 csipke terítő, Hangya főüzlete: 2 drb magtál, 4 drb része, Czurda dro,- géria: 1 drb szappan, 1 üveg kölni, dr Kim Bertalanná: 1 tea szamoár, Ko­lozsváry Kiss Árpádné: 1 drb szobor, Makay gyógyszertár: 1 drb szappan, Horváth Béláné: 4 m. selyem, 1 fény­képtárt, Németh Nelli: 4 varrókész­let, dr Bajusz Mihályné: 2 csipkés zseb­kendő, 9 dísztárgy, Szentpétery István­ná : 1 üveg tál, Decker Józsefné: 1 kép, 1 pár fülbevaló, 1 dohányszelence, 1 melltü, Faragó Sándor: 3 melltü, 2 füg­gő, 1 szipka, 1 óraiánc, 2 kalaptü, 2 gyöngysor, 3 zsuzsu, Mészöly Károly­né: 4 drb könyv, Kiss Etelka: 2 drb góbiéin, Hurt A. Ferenc: 1 drb bon- tojonier, 2 váza, Farkas Kálmánná: 1 vekker óra, Imre Vilma és Mária: 1 ma­gyar baba, Pálffy Jánosné: 1 muszlin kendő, 1 nyakkendő, 1 pár zokni, Ma­gyar Kálmán: 3 üveg kölni, 1 doboz púder, Magyar Kálmánná: 1 vizondoláló bériét, vitéz Füle Minály: 1 kg. narancs, Bíró Lajos: 1 doboz paprika, 1 doboz zöldbab, 2 üveg rum, Hazai Miklósné: 1 csomag papír szalvéta, 2 csomag cu­kor, Benedek István: 1 sportsapka, Pé- ; tér Balázs: 1 pár házicipó. (Folytatjuk). LIgy látszik, történnek még csodák mostanság is s akadnak szerencsés em* berek a világon, akik kertjükben vagy házukban mesés kincseket találnak eh rejtve a föld alatt. Amint a spanyolon» szági Alcaniz városából hírül adják, a városka egyik kertjében elásott kincsre bukkantak. A földből arany*, ezüst* és platínarudak kerültek elő, régi aranypén* zek, egy bríllíánsokkal telt korsó és nagy* mennyiségű ékszer. A mesés kincseket azonban nem egy tündér rejtette el, hanem a kommunisták egyik vezére ásta el, a forradalom alatt összeharácsolt zsákmányából. Halálra ítélte saját fiát — azután wef felakasztotta Linch Fítzstephen, Galway ir város polgármestere és főbírája nemcsak ha* Iáira ítélte saját fiát, hanem önmaga hajtotta rajta végre a halálos ítéletet. A fiatal Fítzstephen féltékenységí roha* máben megölt egy spanyol lovagot. A halálos ítélet végrehajtására nem akadt hóhér és a biró=apa maga végezte ki fiát. A Church és St. Nicholas uccák sarkán most emléktáblák örökítik meg ezt, az igazságszolgáltatás históriájában egyedülálló eseményt. PUSKÁJA SZÁMA 250.000 LÉVÁT NYERT Gancsevec bolgár község helyőrségéi­ben szolgál Sztancsev órvezetó, aki nem» csak derék katona, hanem szenvedélyes sorsjátékos is. Sztancsevnek az az ötlete támadt, hogy puskája számát játsza meg állami sorsjátékon. Nem volt egyszerűi dolog az 1942»es számú sorsjegyet meg* kerítenie, de addig nem nyugodott, amig meg nem kapta a puskája számával egyenlő számú sorsjegyet. A legközelebbi húzáson a sorsjegyet ki is húzták, még pedig a 250.000 levás főnyereménnyel. Mint ez az eset is mutatja, a jó katona mindig feltétlenül bizhatik fegyverében. A KATOLIKUS LEGÉNYEGYV LET március l;én, vasárnap délután 3 órai kezdettel tartja meg XIII. évi reni- des közgyűlését, melyre úgy a rendes, mint a pártoló tagok pontos megjelené­sét kéri az Elnökség. — FIGYELEM! Március 1-én 7 órai kezdettel, Füzesen közkívánatra másod­szor a »Muskátlis ablakok« dmü 3 fel­von ásos népszínmű és az »Asszony verve jó«, meg a »Marcsa haragja« c. egyfelvonásos vígjátékok ismét elő­adásra kerülnek. ■ Rft KÉT UR BESZÉLGET — Az én feleségem egy drága asa- szony. Magának nem is lehet fogalmit róla, hogy gondoz ő engemet. Például este sajátkezüleg huzza le a cipőmet. — Mikor hazajön a kávéházból? — Dehogy, mikor kávéházba, akarok menni. — MEGHÍVÓ. A Kiskunhalasi Ga* dasági Egyesület évi rendes közgyűlé­sét 1942. március 1-én, vasárnap dél­előtt 11 órakor, publikáció után, — ha­tározatképtelenség esetében pedig már­cius 8-án, vasárnap délelőtt 11 órakor tartja saját székházában, Eötvös u. 2. sz Alatt, melyre az egyesület tagjait tisz telettel meghívja az elnökség. A rnárc 8-ára összehívott közgyűlés az alapsza bály értelmében, tekintet nélkül a meg­jelentek számára, határozatképes lesz. — Tárgysorozat: Elnöki megnyitó. A választmány jelentése. A számadások bemutatása a számvizsgálóbizottság je-. lentésével. Költségelőirányzat, jövő évi munkaprogram. Indítványok. ■ ■■ BÁLI UDVARLÁS ANNO 1942 — Imádom magát Pruntyika és majd megszakad a szivem, ha arra gondolok, hogy mi nem lehetünk soha, soha egy­másé. — Dehát miért nem, Aladár? — Mert én nem veszem el magát fele­ségül.

Next

/
Thumbnails
Contents