Halasi Ujság, 1942 (3. évfolyam, 7-102. szám)
1942-04-03 / 27. szám
B. OÍdhl HALAS! ÚJSÁG Április 3, péntek Pápi^s végnapj&i EGY BOLYGÓ MAGYAR KALANDOS REGÉNYE Irta: Tcrescsényí Gyula Folyatás 12 A kartellek adélhálói úgy befonták a francia életei, hogy abból élve senki se tnenekedik ki. Csak itt-ott áll néhány látszólagos francia bástya még. A kispolgári réteg ez, az összekuporgalott arany helyett kézbekapotí kölcsön kötvényekkel. De a pénz már a zsidó bankok széfjeiben van- Vagy Amerikában az •ttani zsidók kezében. Nekik csak az igérethalmazat maradt meg. A kispol- {j|ári erény dicsőítése, a kötvény és a kamat. Ezt az utóbbit egyelőre még fizetik a zsidók — de meddig? Szó került köztük a párizsi magyaroktól is. — A bátyád? Kelemen ? A szabó, meg a többiek? A bolygó magyarok merre vannak? — kérdezte János. — Egyike-másika befeküdt az »Isten szállója« nevű kórházba. Ebből a kórházból élve nem kerül ki ember. Bátyámnak megszületett a negyedik gyermeke is.' Leány lett. Az ólomöntótíéből áthelyezték a csiszolóba. De csak amikor megjött az áilampolgárositása. Helyére másik idegen került. Majd franciát döglesztenek el. Négy elveszett magyar gyermek. . Három fiú és egy leány. Mintha megérezte volna János gondolatát, a kis öcke indulatosan beszélt tovább. — Hazamenni? Négy gyerekkel? Miiek? Hová? Kinek kellenek? Lám, te la visszajöttél, pedig a legerősebb voltál közöttünk és mégis... .- Beke kolbászt, halat és sült krumplit Iföngyölt ki az ujságpapirosból. Törtek egy falas kenyeret, eszegettek, közben folyt a szó tovább. — Kelemen? Már alig tud járni az öreg. Valamelyik orvos injekciót adott a bokájába, hogy tovább kapja a betegsegélyt. Már mint az orvos.., ez igy megy itt Addig vagy beteg, ameddig az orvosnak keresel, mert a beteg után kapja a fizetését Az injekció, azt hiszem, végkép betette a kaput Kelemennek. Még valahogy huzza a lábát de már sorvad. Most itt mosogat a Hudiet- fe uccában, majd felküldom. Magáról nem akart beszélni, csak leS yintett ormótlan tenyeréveL A mordultban minden válasz benne volt, de abban is, ahogyan a poharat emelte a szájához és ahogyan kiürítette. — Elfuvaroznál holnap néhány ásók cementet és kavicsot az állatkát előtti »akpartról? , , ( — Igen. — Reggel bejövök élted és elviszlek Duponthoz. Rád fér az a néhány garas. Még egy üveggel felhozott Felét Jánosnál hagyta, aztán elköszönt — Megyek már. Egyedül vagyok- Az asszonyt végérvényesen kidobtam. Andikor éjszakás voltam, tánclokálba iáit a öastillehoz.-. Ilyenek a francia nők.. Na, viszontlátásra. A gyerekek egyedül vannak, menni kell, mert felgyújtják a Mázat — mondta bucsuzás közben. SPANYOL UDVARI SZOKÁS A GYÖNYÖRÖK OÁZISÁBAN Éjszakánként olyan a szoba, mintha benne futnának össze a világ hullámai. A dobhártya a kapcsoló és ha egy kicsit odafigyel az ember, hallja, írni beszél az első emeleten az arab — hálótárnának. A patkánykörmök kocogása, kö- bécselés, sóhaj úgy hallatszik, mintha a szobában történne, fia még jobban figyel, azt hiszi az ember, hogy körülötte leomlottak a régi falak s a harmadik emeleten lebegve'fekszik az uccán. Onnét is felhatoi ide minden parányi «esz. A hentes kapujában hajnalig csó- kolódzik a szobalány a szálloda facér pincérével. A nő fojtott lihegése pompásan hallatszik. S amikor cuppan a JuB száj, ide iont szinte pofoncsapia a nyugodalmat. A tizen harm as rneitett Róberl nr lakik a vad'házastarsával. Ez a szálloda legelőkelőbb népsége. Az efajta em- berpetdánybót annyi van Párizsban, miut nyáron bolha a kutyaóí körül. Kü- kjniegcs francia-társadalmi osztály er. «lyan szervezettel, amilyen cak a rend- afcégnde van. (Folytatjuk) A Hangya igazgatósága utasította al* kalmazottaít. hogy szerdán és szombaton délelőtt elsősorban a tanyai tagokat szol* * gálja ki. B&lloxtüsab&tols óriási választékban Horváth ruhaházban. 7—7 Bükkönyös u. 24 sz. alatti lakóház szeptemberig kiadó. Érdeklődni lehet Attila u. 4 sz. alatt. 1—2 Húsvéti képeslapok óriási választékban íj Hurt papírüzletben. Viszont eladóknak j árengedmény._________________4—4 j Tojást minden üzletében vásárol a jjHangy a._________ I ifj. Nagy Apáti Vendel marhákat vái* Slal nyári iegelőre és őt vagy hat tche* .ínét is vállal tejhasznáért, özv. Szecsödy' 5 Györgyné=féle bérelt birtokomra. Erte=í ,!jkezni lehet Kölcsey u. 3 sz. alatt. 2—2j i | Kisfaludy u. 79 számú aláíalazott ház? feladó. 1—-2! II Rövid zongora eladó. Cím : Bárány I ! szállodában._______________________V j I Tojást napi áron állandóan átveszi I * Jeges csemcgekereskedö, városház épület, j Jókai u. S sz. ház • eladó. Érdeklődni; lehet a kerékpáros laktanyán felül, Csaba! ucca 7 szám alatt. s Eladó 20 kát. hold jómíuóségü szán* | tóföld Kecel községhez tartozó Csábor* . J Bószéren. Érdeklődni lehet vitéz Posgay Miklós Kecel Tüskös»pusztai gazdaságé* ban.________ 2—3 ; Friss felsógallai darabos mész, épületfa, . asztalos és gazdasági deszka, léc és min* dennemü építkezési anyag nagy válasz*- tékban beszerezhető Körösi Sándor Óvoda . ucca 14 sz. alatti fatelepén. V i Kun Antal eresztől tanyájára lakot ke* rés. Érdeklődni lehet a gőbőlyjárási ál* 5 lomás mellett. 1—2 [ Batthyány u. 9 sz. ház eladó. Érdek* r lódnilehet Árpád a. 38 sz. alatt. 2—2 | Eladó Sóstón a halász*csárdához 200 i méterre a köresut mellett 2134 n.*öl ■ szóló és szántó. Érdeklődni lehet Sóstón - Takács Ferencnél.__________ 2—2 ‘ Trappista sajtunk príma áru. Hangya Mindenes szakácsnő Budapestre azon* . nal felvétetik. Jelentkezel lehet Boruss . Gyula üzletében. 2—2 Egy komplett, felszerelt, fűggőkőves ’ daráló, szivógázmotonral olcsón eladó. Geréb Károly, Bátya.________________ i Férfiöltönyt cs taraszíkabátot hús* vétra Horváth ruhaházában vegyen. 7*7 Szilády Aron u. S sz. alatt 3 szoba, - elószobás uccai lakás májusra kiadó. • Hálószoba és egyéb bútorok eladók. 2*2 Eladó 10 kát. hold 1317 n.*öl területű g Pirtó pusztán fekvő ingatlan, melyből 10 . hold szántó, a többi terület legelő, 2000 i n.«öl rozsvetessel együtt. Felvilágosít : Hajdú Mihály dr ügyvéd. 2—2 * Kohinor a legtökéletesebb cipó*ápoló 1 Péter cipóházban kapható.__________ I SaegedS ut 4-es km.-nél elsőrendű [főid eladó. Érdeklődni lehet Vasul u. »15 szám aiatt. _________ 2—2 1 j VI. kér. Széksós u. 1 sz. alatt levő • ház eladó.______________________2—2 E gy varrógép eladó Szállás u. 25 sz. 2*2 ALMA állandóan kapható Jeges cse* megesnél.__________J___________V ! Csap u. 5 sz. ház eladó vagy kiadó. . Téglaeyár mellet másfél ho!p szóló eladó. . Érdeklődni lehet Magyar u. 1 sz. 1—2 ; Tisztelettel értesítem a vásárló kőzön- i I séget, hogy péküzletemet április hó 7»től ' Honvéd u. 7 sz. alá (Szabadi kút mellé) r I helyeztem át. Kérem a közönség szives * í pártfogását Tóth Szilveszter sütőmester. t1 _____________________________1-4 . 5 Kovácsot vagy gépészkovácsot kere* jjjsek gazdaságba, konvencióra vagy bem* _Ikosztra. Cím: Szentgyörgyí Pál Tassker* jtes kunszentmiklósi állomásnál.- • Két ’ ablak eladó Cserepes ucca 7 sz. •„I alatt. ___________1—4 Z sarta pusztán ió ho-d szántó és ka* j szaluból álló földbirtok eladó. Értekezni | lehet Vörösmarty u. 53 sz. alatt. Tanaiét felvess Varga Sándor; kovácomester, Mélykúti at. Aki zamatos italu ó*bort akar az* 1 ünnepek alatt fogyasztani a Hangyánál szerezze be. Cimfc-gállc előjegyzését már most rendelje meg Rokolya Kálmán nagyke» reskedónél Szilády Áron u. lí sz. V TrappSerSa sajt, erős túró, szalámi és kolbász kapható Nagy Dániel fűszeresnél Petőfim. 14._____________ V J ókai u. 11 számú ház üzlethelyiség*! gél és jóforgaímu sütődével eladó. 1*2 Egy nem rég épült száraz lakóház el* adó Vörösmarty u. 59 sz. alatt. 2—2 Füge, mandarin kapható Jeges esc*; megesnél.__________ V í Fatalpu bakkacs jegy nélkül kayható; ■ Péter cípőházban. _____ j A Felsőöregszőlökben Vilonya Sáq*! dor»féle szólóból 1695 n.*ől szőlő és vete* I menyes eladó. Érdeklődni lehet Líj ucca *16 sz. alatt._______ 2— 2 j Húsvéti nagytakarításhoz Bankos Imre í testékkereskedésében vásároljon Dobni. S 4_sz._atatt.______________________4—4 | Nagyobb mennyiségű nád van eladó | Szilády Áron u. 32 sz. alatt._____1—2 I Berki Gyula négy holdas vízmentes ! szántóját, fele buzavetéssel eladja! Érdek* lódni lehet Felsőszallá^ 36 sz. tanyáján. 2=2 Kettő 8 fiókos ablak van elad ó Pálma ucca 5 sz. alatt. 1—2 Cákk-cakk öltésü (endlizó) Singer varrógépet elad Mészáros Dezsóné, Petőfi ucca 26. (Bejárat a Kinizsi uccából.)__V S hell-olaj a gyümölcsfák rügyfakadás előtti permetező anyaga. A HANGYA is árusítja. _____________ 1 ■ 3 . * ■. Na gyobb mennyiségű akácfát keresek megvétalre. Feketeszén érkezett, felsőgal* laí mész kapható v. Gőmdős Gyula u. 17 sz. alatt_____________________1—2 F elsöszáUáson 5 lánc főid haszon* bérbe kiadó, esetleg örökáron eladó. Értekezni lehet Dékány Árpád ucca 9 szám alatt._____________________2—2 R ézmáláéra előjegyzést elfogad Rokolya Kálmán nagykereskedő Szilády Áron a. 11 sz. __________ V A isóöregszőlők 410 sz. alatt 2 hold szóló feliből kiadó.__________________ V AS, szerszám és zománcedény szűk* ségletét Markoviéh«vaskereskedésben Kossuth*u. 20. szerezze be. V 28 drb. anyabírka nyári legelőre kiadó. Ereeklódni lehet Tó u. 12 sz. alatt. 1*2 Kéisss cipók nagy választékban utal* ványra kaphatók Papp László cipészmes* tér, cipókereskedónél._______________V Hónapszámosnak fiatalember felvéte* tik. Baranyai kertészet Abroncs u. 2—2 Bort vásárol a budapesti HANGYA Központ részére az állami BORPINCE. I Szegedi ut 3—4 km. között 10 kát. hold, 7—S km. között 27 kát. hold tanyásbírtok, Felsőszálláson 16 és 45 kát. holdas bírtok (Fráter birtok mellett) rész* letekben is eladó. Mérnöki munkák juta* nyösak. Kocsány László mérnök irodája, Eötvös u. i5 sz. (Postától hatodik ház.) 3 5 Likör* és rumkülőnlegességeket Jeges csemegekereskedótől. V Nagy S. Imre birkákat vállal nyári legelőre. Érdeklődni lehet Felsőfehértó 2 szám alatti tanyáján. Babó Benő szóm* szédságában. 2—4 Fatalpu papucs nagy választékban kapható Péter cipőházban.__________V F elsőöregszőlökben 777 n.»öl szőlő eladó. Érdeklődni lehet Abroncs ucca 11 szám alatt. 2—2 Biaiosilsa rézgálic és cínkgálic szűk* ségletét Rokolya cégnél, Szilády Áron ucca 11 sz. V $ Balogh László sóstón felül egy hold Iszőlő szántóját eladja. Értekezni lehet I Szilády Áron u. 64 sz. alatt, hol száz kéve nád is van eladó. Kisebb két szoba, konyhás kakas kiadó villanyvilógiással a központi szeszfőzde mögött Fischer Jánosnál. 1—Kős kabátujdonságok nagy választék*- ban Horváth ruhaházban._________7—7 Használt líkórös üvegeket veszünk. Likűrgyár, Felsőnádor u. 15. 2*2----------------------------------------------^--------------------------------------------------------:-------——————G y&pjía 2 Birkatartó gassda.!: fi* j gyeimébe ! Czagány Károly értesíti a | gazdákat, hogy a gyapjubevásárlásokat a iFutura keretén belül csak nálam eszkő* I zőlhetík. Üzlethelyiség Fő u. 13. 2=3 Eladó Szarkásbebeákon 65 m. h. min* I dent termő tanyásbirtok terméssel i együtt, azonnal átvehető. Értekezni lehet |Dr Hajdú Mihály ügyvédnél. 2—;4 I Nagy családu konvenciós kocsist és Jegy szőlőkapást felfogad Czagány Károly I Futura bizományos. 2—2 '■ Halasiak sorsjegyüket a Halasi j Népbank utján szerzik be. Húzás már j 9=en kezdődik. 2—5 Eiadó Füzesen 1 lánc, Aisóöregszőlők* ben 1 hold szántó. Értekezni lehet Kocsis Mátyással, Alsóöregszőlők 563 sz. 1*2 Eperfát keres megvételre .Fekete ká- ■dár Fűrész u. 2. 4—4 í Egy erős Singer varrógép eladó Kárpát !u. 2 alatt. 1—8 l A halasi mészhomokkőtég!agyár r. t, | felhívja a téglát vásárló t. közönséget, jhogy a tégla mennységre vonatkozó | igényét a Halasi Hitelbank Rt»nál jelentse !be, mível a téglát az Építőipari Bizottság kiutalása után lehet csak kiadni. GAZDÁLKODÓK,““SZŐLŐTERMÉS LÖK, MEZŐGAZDÁK! Megjelent a folyó évre megállapított mezőgazdasági I- munkabérek részletes ismertetése. Ez a füzet tartalmazza a gazdaságokban előforduló kézi munkák alispán által megállapított béreit. Ára 26 fillér. Kapható a Halasi Újság kiadóhivatalában (város* háza épület, Hurt-papirüzietben).' FARKAS KALMAN ORAS, EKSZE* RESZT ÉS LATSZERESZ., a Gazdasága Bank épületében, raktáron tart min* tlenféle ORAT, ÉKSZERT és SZEMÜVEGET nagy választékban. Brilhánst, ezüst pénzt, arany és ezüst ékszert, — használtat is, magas áron vesz, órát ea ékszert pontosan javít. Ví _ Baross u. 14 sz. alatt répa van eladó. Szegedi ut 12 szám alatt cg szoba, konyhás lakás mellékhelyiségekkel május l*re kiadó. Értekezni lehet Árpád ucca 45 sz alatt. _____ ____ B útorozott szoba előszobával is az on* nal kiadá Hímző u. 8 sz. alatt.__1—-ff V áczi Sándor egy lakóházat azonnali beköltözésre kiad. Értekezni lehet Hortí József szatócsüzletébe Mélykúti ut. 1—2 Marhákat vállalok nyári legelőre, te* heneket tejhasznáért, négy ökröt a dől* gáért, özv. Puszteí Istvánné tanyájára Pirtó puszta 65 sz.__________________ ÁPRILIS 4-EN délelőtt 10 órakor a város Fehér-házánál egy drb gazdátlanul talált kecske és egy drb kakast elárvereznek1. 200 kéve nád eiadó. Magános egyén* nek vagy családtalannak lakást adok, ak; kerti véleményt termel előnyben. Fát résziből nyesésre kiad özv. Magyar La* josné Mélykúti ut 15 sz. vendéglő. 1—5 ; Halasi Újság Felelős szerkesztő és kiadó: ' HURT A. FERENC 1 lap tulajdonos jjj Szerkesztőség és kiadóhivatal: rí Városháza épület Előfizetési díj: ij Félévre 6 P. — Vidékre félévre 7 R J Nyomatott Mészáros Dezső és Borbás J Imre sokszorosító mesterek könyv* . Í nyomdájában, Kiskunhalason, Malom* ) | ucca 6. (Tóth L. emeletes ház). Tét 3.90 a—aanoMBBa—afiwwBDnaoBMB—MmiiimimiiniaMimaaMMgnm—Bi—i—aamnnriHiBiiiiii || I ! ff lá@<tKH!RBETES£ÍI