Halasi Ujság, 1942 (3. évfolyam, 7-102. szám)

1942-03-06 / 19. szám

Ö. Óid*! HALASI UJSAU Március 6, pétitek Mim előjegyzést elfogad Rokolya Kálmán nagykereskedő Szilády Áron a. 11 sz. Vetőmagvakat csak vetés céljaira szabad felhasználni A m. kír. minisztérium a honvédelem» ről szóló 1939:11. t. c. 112 és 212 §=ai* ban foglalt felhatalmazás alapján a kö» vetkezőket rendeli. Vetőmagnak vagy vetőgumónak ható* sági rendelkezés folytán, vagy állami megbízásból történt kiosztása vagy kiuta* lása során kapott vetőmagot és vetőgu* mót kizárólag vetés céljából szabad fel* használni, kivéve ha a vetést elemi csa* pás, vagy gazda önhibájábál kívül elő* álló más elháríthatatlan akadály miatt a szokásos vetési időben elvégezni nem lehet. Ugyanez állt a kalocsai beszerző osztagok által foganatosított elszámolás során vetési célra meghagyott vetőmag és vetőgumó felhasználására is. A je­len rendelet rendelkezéseinek megtartá­sát a földmivelésiigyi miniszter ható­sági közegek utján ellenőrizteti. Az el­lenőrzés céljából az érdekeiteket és al­kalmazottait meg lehet hallgatni és az érdekelt gazdaságát, raktárát, gazdasági épületeit, üzemi könyveit, számadásait és egyéb iratait meg lehet vizsgálni. Áki vetőmagot, vagy vetőgumót jelen 1320/1942. M. E. sz. rendelet rendelke* zései ellenére nem vetési célra használja fel, vagy az. említett ellenőrzési eljárást akadályozza, vagy a hatóságot tények elhallgatásával, vagy hamis adatok elhal* gatásával, vagy hamis adatok szolgálta* tásával, félrevezeti, kihágást követ el, két hónapi, háború esetén 6 hónapig terjedő elzárással büntetendő. m i lilfe.. M, tggflí Március 22-én nagyszabású mezei to- borzóversenyt rendez a MOVE. A ver­senyen elindulhat mindenki, aki ilyen küzdelemben még nem vett részt. Táv: 2500 méter. Díjazás az indulók számá­hoz viszonyítva. Csapatverseny tizes csapatok részére. A szakosztály a na­pokban küldi ki a versenykiírást az ér­dekelt egyesületeknek és intézmények­nek. j i 4c A Kiskunhalasi AC vasárnap, f. hó 8-án d. e. fel 11 órakor tartja évi köz­gyűlését a központi iskolában. Kérjük a tagokat teljes számban való megjelenésre. Elnökség. Felhívom a KAC játékosokat, hogy vasárnap d. u. 2 órakor edző mérkőzésen jelenjenek meg. F. hó 15*én évad nyitó bajnoki mérkőzés megindul a Soltvadkerti Turul ellen. Intéző. Nyílt tér tE rovat alatt kozöltekért nem váljál felelősséget a szerkesztőség) Jókocsi Ferencnek pénzt és hitelt senki ne adjon, mert felelősséget érte nem vál­lalok, mivel közöttünk megszűnt az együtt- lét. özv. Gárgyán Imrén é I Tánciskola i Értesítem az ifjúságot, hogy e hó 8-án vasárnap este össztáncot tartok az Ipariesiűletben Az Ipartestüietben lévő tan­folyamra, úgy kezdő mint haladó n övén dékek még beiratkozhatnak VASÚT UCCA 19. SZ. alatti lakáso­mon, vagy este a tanfolyamon ! Különórát a lakásomon adok ! tón*.»«*« twrr séfet t oki. illem és tánctanitő A6ANHIR DETESE K Pianino eladó III. kér. Székely u. 5 sz. alatt. Nagy Lajos eladja 31 tn. holdas ta> nyásbírtokát, melyből 14 m. hold szőlő, a többi szántó. Bővebbet alsóbalotaí is* kola melletti tanyáján. Ugyancsak első» rendű 20 vontató anyaszénája van eladó Eresztón, Brecska Mihály tanyáján. 1—2 Hunyadi u. 19 számú ház eladó. Érdeklődni lehet 22 sz. alatt. 1—3 Fiút tanulónak felvesz Péter=cípóház, (Városháza épületében.). 250-es motorkerékpár uj gumikkal és egy i2 voltos uj akumlátor olcsón eladó. Cim a kiadóban. Nagy Lajos szőlőmunkásokat keres azonnali belépésre. Bővebbet alsóbalotaí iskola melletti tanyáján. 1 —2 Egy kétfelényiló tele ajtó 210 cm. magas, 110 cm. széles, négy negyedes tokkal eladó Lampel Dezsőnél, Árpád u. 27 sz alatt. _________________-____ F aszenet ömlesztve, tehát nem cső* magolt állapotban, csak az épület fatele­pén árusít a Hangya. V 2 konveucíós kocsist, aki fiával együtt beáll na felveszek április l=re Szent* pály Imre százados tanyájára, Pírtó*Fel* sőkístelek. Bútorozott szobák, előszobával is azonnal kiadók Hímző u. S sz. alatt. 2—3 Két vagon terméskő eladó Gerle u. 2 szám alatt. Vörösmarty u. szecskavágó eladó. 66 sz. alatt egy Komiuenciós mindenest április l*re felfogad Babó Zoltán. Rézgálicra előjegyzést elfogad Rokolya Kálmán nagykereskedő Szilády Áron u. 11 sz. Rivíd zongora eladó. Cim: Bárány szállodában. V Felsőszálláson, a Berky*féle szó* lóbe, jóravaló, nogycsaládu szólókapások felvétetnek. Érdeklődni a helyszínen. 2—4 Keresek 2—3 nagyobb családdal szólőszakmányost. Arvay Lajos Kossuth u. 2 szám. Tojást napi áron állandóan átveszi Jeges csemegekereskedő, városház épület. Fadalpú bakancs Péter cípőházban kapható, (Városháza épületében.) V Kiadó május l»re 3 uccai szoba, elő* szoba mellékhelyiségekkel, Szilády Áron u. 53 sz. alatt. Érdeklődni lehet Eötvös u. 5 sz alatt. KISEBB füszerűzlet berendezés eladó VII kér. Róka u. 7 sz. alatt. Sáros u. 4 számú ház eladó. Érdek* lődni a helyszínen a délelőtti órákban. 1 =3 Dohány szárításhoz 4000 drb. vas* kuka eladó. Érdeklődni lehet Ambrus Lajossal vasárnap a piacon. 1—2 Alsóiek« t«iöldekbea 3 darab föld külőn*külön is eladó. Érdeklődni lehet Ván Antallal Rezeda u. 2 sz. alatt. 1—2 Biztosítsa rézgálíc és cinkgálic szűk* ségletét Rokolya cégnél, Szilády Áron ucca 11 sz. Jómeg jolenésű *keresztény utazót keres vitéz Felsőszentiváni és KÍíng rum és likőrgyár._________________ T akarmányozásra is alkalmas ki* főtt törköly kapható Mélykúti ut 4 sz. alatti szeszfőzdében. Eladó egy igásló és egy könnyű fé* deres stráfkocsi. Értekezni lehet Vörös* marty u. 65 sz. alatt. 1—2 Megbízható kocsist keres Bodícsí, ref. templommal szemben. CioV-gélic előjegyzését már most rendelje meg Rokolya Kálmán nagyke­reskedőnél Szilády Áron u. 11 sz._____ F v ls ősz áll ásom Kardos Sándor szomszédságában 7 kát. hold szántó ki­sebb részletekben is eladó. Bővebb fel* vilagositás Tóth élelmiszerüzletben, vagy Felsószállás 215 sz. alatt Paprika Antal* nál, ugyanott nagyobbcsaládu ember ko* csisnak felvétetik. 1 5 Erdélyi barnaszén és faszén, olcsón, bárüily mennyiségben kapható Szent Imre u. 9 sz. alatt. Trappista sajt, erős túró, szalámi és kolbász kapható Nagy Dániel fűszeresnél Petőfim. 14. V Füge, mandarin kapható Jeges cse* menésnél. V Földfordító akord munkásokat keres a kiskunhalasi Hegyközség. Jelentkezni lehet a hegybírói hivatalban, a Halasi Takarékpénztár helyiségében. Festékvs üres dobozokat fedővel veszek. Bankos feslékkereskedés Dob u. 4 szám. Cikk-cakk öltésü (endlizó) Singer varrógépet elad Mészáros Dezsóné, Petőfi ucca 26. (Bejárat a Kinizsi uccából.) V Idősebb férfit vagy asszonyt gondo* zásra elvállalnék. Szász Károly u. 20. 2*5 Tojást átvesz Hangya. minden üzletében a V Két dtrab héthónapos süldő eladó Toldi u. 19 sz. alatt. VAS, szerszám és zománcedény szűk* ségletét Markovié h=vaskereskedésben Kossuth»u. 20. szerezze be. V Üzle?helyiségek kiadók a Hofmeís* tér házban, Kossuth u. 3 sz. alatt. Er* deklódni lehet a Schönfeld cégnél, ugyan­ott. 2— Kiadó május f*ré Batthyány u. 1 sz. alatt négyszobás lakóház, melléképületek* kel együtt. Érdeklődni lehet a rk. gond* nokí hivatalban. V Kész cipők nagy választékban utal­ványra kaphatók Papp László cipészmes* tér, cipőkereskedőnél. V Bont minden mennyiségben veszek, Hazai, Petőfim. 4. ALMA állandóan kapható Jeges cse* megésnél. V Felhív ják Kiskunhalas város lakossá* gának figyelmét, hogy a kerékpáros zász­lóalj kőzétkezési bizottsága bab, borsó, lencse, savanyított káposztát és burgo nyát 50 kgr*on felül bármilyen mennyi* ségben vesz napi áron, a laktanyába be­szállítva. Érdeklődni lehet a kerékpáros laktanya gazdasági hivatalában. ______ C salogaay-ucca 2. sz. ház a Bükkő* nyősben, eladó. Érdeklődni lehet a hely* színen. ___________________________ H onvéd u. 1 sz. ház eladó. Érdek* lődni lehet Kínízsy u. 4 sz. alatt. 1—7 Likör* és rumkülőnlegességeket Jeges csemegekereskedótől. V Gönczi Jánosné haszonbérbe kiadja a gyalogsági laktanya közelében lévő két* szobás lakását mellékhelyiségekkel és 2300 n. öt szőlő és szántóból álló ingat* Ianát. Felsőöregszólők 174 sz. alatt ágy, éjjeliszekrény, tükör, asztal és más egyéb ingóság eladó. 1—2 Egy egy és fé! hold szántóföldet ven* nék, a városhoz 4—5 km.úg. Bükkönyós u, 8 sz. FARKAS KÁLMÁN ORAS, ÉKSZE­RÉSZ ES LATSZERESZ, a Gazdasági Bank épületében, raktáron tart min­denféle ORAT, ÉKSZERT és SZEM­ÜVEGET nagy választékban. Brilliánst, ezüst pénzt, arany és ezüst ékszert, használtat is, magas áron vesz, órát és ékszert pontosan Javít. V OLMOT vesz lapunk nyomdája. owmsmo Nyomtatványokat gyorsas, olcsón és ízlésesen készít Mészáros i és Borbas nyomda Halas, Malom u. 6 sz. Telefon : 190 I o o Közélelmezési hivatal hírei A közélelmezési hivatal értesíti a ser* téshízlalókat, hogy akik a város részére bérhizlalási megállapodás alakjában ie akarják kötni sertéseiket, március 31 -tg jelentkezhetnek a megállapodás megkö* tése végett. Bérhizlalási megállapodást legkevesebb 2 drb sertésről lehet kötni. , í * 1 •• A m. kír. kőzellátásügyí miniszter ur legujabb rendelete szerint a város ré* szere kiutalt bőrmennyiség 80 %*át ja* vitásra, fejelésre és talpalásra kell fel* használni. Mértékutáni rendelésre tehát csak 20 ®/o áll rendelkezésre. Felhívja a , hivatal a közönség figyelmét arra, hogy kész cipó vételre és mértékutání rende* lésre szóló igényeiket csak a legméltá- nyosabb esetekben tudja kielégiteni, fe* jelesre és talpalásra ellenben elegendő bőrmennyiség áll rendelkezésre. ♦ Március hóra egy petróleum szel* vényre fél liter petróleum jár, tehát a március havi petróleum jegyre (két szel* vény) összesen egy liter petróleumot adnak ki. A város hivatalos közleményei HIRDETMÉNY. 1942 március 2-án. hétfőn reggel 8 órakor uj árjegyzékek jelentek meg a piactereken, vníamenv- nyi érdekelt kereskedő és iparos üzleté­ben, illetve munkahelyében. A hatósági árjegyzéken feltüntetett közszükségleti cikkek árának megtartása a közönség' éraekében is igen fontos. Felhívom a város lakosságát, hogy az árjegyzéken' feltüntetett árakat saját érdekében is, ele az egyetemesség érdekében is feltét­lenül tartsa be, mert azok tnilépése ár­drágító bűncselekményt képez. A kor­mányzat erős kézzel tart rendet az ár­politika terén, a bűnözőket elzárással és ’súlyos ‘pénzbühtetéssél sulytja. Min­denkinek hazafias kötelességé a ható­sági árjegyzékeken szereplő áiak meg­tartása, azok ellcnferese 'nemcsak',az ét*:, adók, hanem a vásárlóknak is köteles­sége. A legfontosabb iparcikkek árát közlő árjegyzék tanulmányozás, különös sen vásárlás idején igen fontos, azért is. mert akár hanyagságból, akár nemtörő­dömségből valaki az árakat túllépi, ár­drágítást követ el, amit a fennálló ren­deletek súlyosan bnütetnek. Mindenki olvassa el a hatósági árjegyzékeket! — Kiskunhalas, 1942 február 25.-én- — Dr Halász sic főjegyző. HIRDETMÉNY. A tn. kir- pénzügy­miniszter 76.400—1942. sz. rendeletében módot ad a méhészeknek arra, hogy méhcsaládonként 2 kg. (deuaturálatlan) tiszta cukrot szerezzenek be. Csak azok a méhészek igényelhetnek cukrot, akik­nek méhállománya, a tulajdonos hibáján kívül, kizárólag a kedvezőtlen időjárási viszonyok következtében élelem nélkül maradt. A méhész a méhetető cukor vá­sárlására az engedélyt legkésőbb márt« 31-ig írásban, vagy szóbelileg kérheti a városi közélelmezési hivatalban. A méhetető cukör ipari vásárlási engedély alapján szerezhető be. A rendes cukor áron felül kg.-ként 1 P forgalmiadé fize-- tendő a hivatal által kiállítandó csekk* szelvénnyel. A méhész az igy beszerzett cukrot csak a méhek etetésére használ­hatja fel, azt másnak átadni, kölcsön! adni, eladtli, vagy egyébként forgalom« habozni, vagy átvenni tilos. — Kiskun­halas, 1942. március 2. — Városi közeifátási hivatal. Halasi Újság Felelős szerkesztő és kiadó: HURT A. FERENC laptulajdonos Szerkesztőség és kiadóhivatal: Városháza épület Előfizetési díj: Féfévre 6 P. — Vidékre félévre 7 P Nyomatott Mészáros Dezső és Borba» Imre sokszorosító mesterek könyv­nyomdájában, Kiskunhalason, Malöm« ucca 6. (Tóth L. emeletes ház)-Tel. 190

Next

/
Thumbnails
Contents