Halasi Ujság, 1942 (3. évfolyam, 7-102. szám)

1942-06-23 / 50. szám

B. oWal HALASI UJSAO Junius 23, kedd Gyógy- és borvizek, üditő szörpök Ifj. Benkovics fűszeresnél Árpád ucca 27 szám HIRDETMÉNY. A m. kir. honvédel­mi minisztériumnak 25.618—ein. 10. — 1942. sz. körrendeleté értelmében felhí­vom az 1922. évben született ifjakat, akiknek Kiskunhalas város belső, külső területén Van az állandó lakóhelyük, — hogy az á 1 li t ás k öt eles e k összeirási lajs­tromába való bejegyeztetésük végett je­lentkezzenek a város katonai ügyosz­tályán a következő időben és sorrend­ben, délelőttönként 8—12 óra között: Junius 20-án az A, B betűvel kezdődő családnévnek, 22-én a C, Cs, D, E, 23- án F, O, Gy, H, I, J betűvel kezdődő esaládneviteknek kellett jelentkezniök, — junius 24-én, szerdán a K, 25-én az L, Ly, M, N, Ny, 26-án az O, Ö. P, R, 27-én az S, Sz, T, Ty és 30-án az U, Ü, V, Z, Zs betűvel kezdődő családne- vtiek jelentkezzenek. — Minden jelent­kező hozza magával: iskolai végbizo­nyítványát, illetőségi bizonyítványát, — születési anyakönyvi kivonatát, levente- igazolványát, iparos vagy kereskedő a mester- vagy segédlevelet, külföldi ho­nos az útlevelét, honossági bizonyítvá­nyát vagy lakhatási engedélyét. — Az ideiglenesen távollevők Írásban jelent­kezzenek, írásbeli jelentkezésükhöz csa­tolják az előző bekezdésben felsorolt bizonyítványokat. Azok az 1922-es év­folyambeliek, akik katonai szolgálatra való önként jelentkezésük folytán már előzőleg besoroztalak, vagy ’ katonai szolgálatot már teljesítettek is, szintén kötelesek jelentkezni: ezek hozzák ma­gukkal sorozási igazolványukat, vagy katonai igazolványi lapjukat. A jelent­kezéskor mindenki kap egy ^Igazol­ványát, amely arra való, hogy tulajdo­nosa bárhol, bármikor igazolni tudja vele azt, hogy a katonai sorozással kap­csolatban lévő előzetes jelentkezési kö­telezettségének eleget tett. Már most felhivom a jelentkezésre kötelesek kö­zül az illetékesek figyelmét arra: hogy papok, papjelöltek, az öröklött mezei gazdaságok birtokosai, a családfenntar­tók és a több katonát adó családok te­kintetében megállapított kedvezmények valamelyikére való igénylésük esetén, vagy a tartalékos tiszti, illetőleg tartalé­kos honvédorvosi, állatorvosi, gyógy­szerészi kiképzésre való jelentkezési szándékuk esetén a kellő okiratokkal felszerelt kérvényüket még a sorozás előtt nyújtsák be a katonai ügyosztá­lyon; hogy amennyiben innen az ösz- szeirásbavételük után elköltöznek és állítási kötelezettségüknek az uj lakóhe­lyükön óhajtanak eleget tenni, kellően megindokolt s hozzám idejében meg­küldött írásbeli kérelmükre azt engedé­lyezhetem ; hogy mindazok, akiket az 1939 :IV. te. rendelkezései szempontjá­ból nemzsidőknak kell tekinteni, saját érdekükben szerezzék meg a 7720 — 1939. M. E. számú rendelet 3- §-a ér­telmében ennek igazolására szolgáló ok­iratokat; hogy az, aki a jelentkezési kö­telezettségét indokolatlanul elmulasztja, kihágást követ el, amely az 1939: II. te. 177. §-a élteimében két hónapig terjed­hető elzárást, ha pedig az derülne ki, hogy a mulasztás célzatosan azért tör­tént, hogy elkövetője a katonai szolgá­lat alól magát mentesítse, két évig ter­jedhető fogház-büntetést von maga után. — Kiskunhalas, 1942 junius hó. Dr Kát hon a Mihály polgármester. Piroskarikás, valódi TINTENKULIT Farkastól (volt Hurtpapirüalet) GAZDA ÚJSÁG A Délpestmegyei Gyümölcstermelők Egyesülete, Eötvös u. 2. — ezúton ér­tesíti tagjait és a gyümölcstermelőket, hogy a kedvezményes befőzési cukor kiutalására vonatkozó miniszteri rende­let leérkezett az egyesülethez, mely sze­rint minden termelő, aki tagja az Egye­sületnek, gyümölcsöse terjedelméhez mérten igényelhet befőzési cukrot. A cukorigényléseket junius 27-ig bezárólag az Egyesület hivatalos helyiségében esz­közölhetik olyként, hogy bejelentik a gyümölcsösterület nagyságát és azt, hogy mennyi cukrot igényelnek, mely azonban a 15 kg.-ot meg nem haladhat­ja. Lényeges és fontos a 27-ig történő igénylés, mert ezen az időponton túli igényléseket figyelembe nem vesznek. Tagbelépési nyilatkozat lapokat minden termelőnek kívánatra kiadnak. Értesítik a káliszappant már igényelt termelőket és tagokat, hogy a káliszap­pan megérkezett, annak egynegyed-egy­ötöd részét most már áz Egyesületben mielőbb vegyék át. Az Egyesület a múlt évi nagysikerű tanulmányutjaihoz hasonlóan ez idén is megrendezi néhány ilyen, termelőket ér­deklő tanulmányi utat és pedig az első ilyen utat julius 5-ére, vasárnapra Nagy­kőrösre tervezik, ahol a hires meggyter­mesztés tanuulmányozására mennek át és megtekintik Nagykőrös kiváló megy- gyeseit és néhány nagytermelő első­rendű telepeit, kapcsolatban az ottani egyéb különleges és hosszú évek ta­pasztalatain nyugvó termeléseikkel. Ez a tanulmnáyut is csak egynapos lesz. Indulás julius 5-én regígel Halas állo­másról félhatkor, érkezés Félegyházán át gyorsvonattal reggel 8 óra tájban Nagykőrösre, ahol is a varos polgár- mestere: Dezső Kázmér fogja a részt­vevőket a Kertészeti Egyesület vezetői­vel kalauzolni. Kérik az érdekelt termelő társadalmat és az Egyesület tagjait, hogy a tanulmányútra Guoth Miklós GyOE intézőnél mielőbb jelentkezzenek, hogy ezen érdekes ut minél jobban si­kerüljön. Tisztelettel értedtem kedves vendégeimet, hogy Vadászkürt (volt Bárány) szállodámban, éttermemben és kerthelyiségemben Lakatos Bandi kombinált jazz- és cigányzenekara muzsikát Magyar konyhai Tánc! Tisztelettel; Kósa István vendéglős Mit kell tudni a gabona felhasználásáról és a vámörlésrsl A termelőnél vetőmag céljára meg­hagyott kenyérgabonát kizárólag vetés­re szabad felhasználni. Az a termelő, akinek háztartási és gazdasági szükség­letére nem termett elég kenyérgaboná­ja, a gabonaterméséből elsősorban ve­tőmag-szükségletét tartozik biztosítani. Az, aki nem rendelkezik megfelelő mi­nőségű kényéi gabona-vetőmaggal, — gyengébb minőségű kenyérgabona-ve­tőmag szükségletét más termelőtől is beszerezheti csere utján, vagy ha ve­tőmagja nem termett elég, a hiányzó vetőmagmennyiséget az elöljáróság iga­zolványa ellenében a Hombár bizomá­nyostól megvásárolhatja. Vetőmagot kiutalás; utján csak az a termelő kaphat, aki igazolja, hogy olyan mértékű elemi kárt szenvedett, amelynek következtében vetésre alkal­mas terménnyel nem rendelkezik. Az ínséges vetőmagakció keretében a ve­tőmag kiutalásáról a földimivelésiigyi mi­niszter gondoskodik. A közelláttásügyi miniszter megengedheti, hogy olyan ter­melők, akiknek a gazdasági felügyelő­ség megállapítása szerint vetésre alkal­mas lábon álló gabonájuk van, azt szük­ség esetén még aratás előtt vetőmag céljára leköthessék. Tavaszbuzát kizárólag vetési célokra szabad felhasználni. Akinek több ter­mett, mint amennyi tavaszi vetőmag­szükséglete, az a fennmaradó részt kö­teles a Hombárnak beszolgáltatni. Búzát, rozsot és kétszerest takarmá­nyozási, vagy szeszfőzési célra felhasz­nálni nem szabad. Vántőrfésre jogosultak a saját keze lésben müveit mezőgazdasági ingatlan birtokosai, a saját kezelésben müveit 5 kát. holdat meg nem haladó területű mezőgazdasági ingatlanok tulajdonosai, továbbá minden mezőgazdasági ingat­lan birtokosa, ha saját kezelésben mű­veli birtokát és háromnál több gyerme­ke van, a hadbavonultak, illetőleg akik nek közös háztartásban élő családtagja hadbavonult, a haszonbérbeadott me­zőgazdasági művelés alatt álló földbir­tok tulajdonosai, a haszonbér fejében kapott gabonából fedezhető mennyisé­get. a mezőgazdaságban alkalmazott tisztviselők, gazdasági cselédek, azok családjai gyógykezelésére alkalmazott orvosok, továbbá állatorvosok, az állan­dó mezőgazdasági alkalmazottak, az arató és más részes, sommás és napszá­mosok, a bércséplő vállalkozók, továbbá a konvenciós iparosok, a gabona vám­ol lést végző malom tulajdonosa és al­kalmazottai, az állami, vármegyei, köz­ségi közbirtokossági, úrbéres, birtokos- sági, legeltetési, erdőbiirtokossági, tár­sulati, hegyközségi, egyházközségi al­kalmazottak, vagy nyugdíjasok, továbbá aki gabonában fizetendő életjáradékért ruházta át mezőgazdasági ingatlanát a háztartási szükségletüknek természetben kapott gabonából fedezhető mennyi­ségre. Mezőgazdasági ingatlannak kell tekin­teni a szántóföldet,, kertet, rétet, szőlőt, legelőt és erdőt. Kenyérgabonát vámőrlésre átadni, il­letőleg a malomnak átvenni csak a ke­Kávéházban, vendéglőben és kereskedőnél kérje kifejezetten a Kiskun-keserű gyógyükőrt ■■■■■■ Gyártja» U d I t vitéz Felsőszent Ivánt frissít és Kiing gyógyít KISKUNSÁGI RUM» ■■■■■■ ^S L1KÓRGYÁR Telefon sz.» KISKUNHALAS 16 6 Felsönádor u. 15 nyérgabonajegy vámőrlési szelvényei el­lenében szabadi. A malom csak olyan ke­nyérgabonajegy vámőrlési szelvényével átadott kenyérgabonát vehet át megőr- Isére, amelynek megfelelő gabonaszcl- vényeit már levágták. A malom kenyér- gabonát vám őrlésben csak annyit őröl­het meg, amennyi mennyiségre szóló vámőrlési szelvényt a gabonajegyről le­vág. A vámőrlési dijat pénzzel kell meg­váltani. , A mialom a vámőrlési szelvényekkel átvett kenyérgtabona tisztított súlyának alapulvételével ennél a súlynál 2 száza­lékkal kevesebb súlyú őrleményt köteles az őiöltctőnek kiszolgáltatni. Vámőrlő malmok egynapi őrlőképes­ségüknek megfelelő mennyiségű csere­gabonára tarthatnak igényt. «a A A cserebogarakat nem szabad elevenen vagyis ‘friss állapotban megetetni A cserebogarak rajzása az ország leg­nagyobb részén már megkezdődött. Ille­tékes helyről figyelmeztették ezzel kap­csolatban a gazdákat a kötelező csere­bogár irtására. Felhívták egyben a gaz­dák figyelmét arra is, hogy a cserebo­garakat élő állapotban, vagy írisseen megölve ne etessék fel sertéseké I vagy baromfiakkal, mert a benne levő bélka­paró féreglárva könnyen az állat meg­betegedését, sőt elhullását okozhatja. Az összegyűjtött cserebogarakat forróvizzel kell elpusztítani, majd az elpusztított cserebogarakat a napon kiterítve meg kell szántani és csak azután szabad oda­adni a baromfiaknak, sertéseknek, meg­törve és szemeteséggel, vagy darával keverve. Jólszabott ruhát készen is vásárolhat HEGYES VFNGEL u ri s z a bonál Városháza (piactér.) Halasi Takarékpénztár Régi halasi ember régi pénzlntzéettel dolgozik feltételek mellett iilyisitkiicsiiikti Semminéven nevezendő mellékköltséget levele­zési költség stb.) nem arámit fa* Betéteket a legkedvezőbb kamatul gjümölosőztet s azokat felmondás nélkftl azonnal visszafizeti A gyümölcstermelők sürgősen igényeljék a befőzési cukrot

Next

/
Thumbnails
Contents