Halasi Ujság, 1942 (3. évfolyam, 7-102. szám)
1942-06-09 / 46. szám
HALASI UJSAQ Junítls 9, kedicfc ^ O GAZDA ÚJSÁG->«3e*«»» Megkönnyítették a gazdanikotin beszerzését A földmivelésügyi miniszternek, a bel- Üg!y- és pénzügyminiszterrel egyetéi'tő- leg most kiadott rendelere értelmében a növényvédelmi célokat szolgáló gazdanikotin (kedvezményes áru nikotin) beszerzéséhez szükséges »Méregjegyeket« Szabályozták a méz árát A közellátási miniszter a szinméz legmagasabb fogyasztói árát az ország egész területé»-, kg-ként 4.10 pengőben állapította meg. A kiadagolt méz ára az említett árnál az egykilögramos üvegben 8, fél kg-os üvegben 10, negyedNagymennyiségű erdei facsemetét és husángot osztanak ki erdősítésre tagjaik részére a hegyközségek is kiállíthatják és kiszolgáltathatják. A hegyközségek a »Mcreigjegyeket«'ugyanolyan feltételek mellett adják ki, mint amilyen feltételeket a korábbi rendelkezések a hatóságok részére megállapítanak. kilogramos üvegben 23 és nyolcadkilo- gramos üvegben 32 fillérrel magasabb kg-ként. Az üvegbetét összege külön hozzászámítható az ártöbblethez, de a betét összege az üveg beszerzési áránál legfeljebb 20 százalékkal magasabb. ifi min mi n ■ véházban, vendéglőben ,i kereskedőnél kérje kifejezettén a Kiskun-keserű r 111 ff 1 gjugjiiavi* Gyártja : U d 1 I vitéz Felsőszent Ivánt frissít és Kiing gyógyít KISKUNSÁGI rum. fiS L1KÓRGY Á R Telefon sz.t KISKUNHALAS 166 Felsőnádor u. 15 Olvasta-e m III ár? ... hogy a kínaiak, ha azt akarják elérni, hogy szamaruk ne ordítson, követ kötnek a farkára? A szamár ugyanis' orditás közben a farkát mozgatja és ha ebben megakadályozzák, inkább lemond a Véleménynyilvánításról is. ...hogy Európában a XVIII. század elején kezdtek a ruhákra zsebet alkalmazni? Azelőtt a férfiak is csak vállra akasztott, vagy az övre csalóit táskákat és tarsolyokat viseltek. ... liogly a vasút feltalálása az emberek utazási kedvét oly mértékben megnövelte, hog'y például 1900-ban több ember utazott postakocsin, mint száz évvel azelőtt? Bár a hetvenes években, a vasútépítés fénykorában, óriási vasut- épitkezések folytak, századunk elején nagyon sok vidéket még mindig csak postakocsival lehetett. megközelíteni. ...hogy Németországban 1877, az első szabadalom bejegyzése óta nem kevesebb, minta 800.000 szabadalmat adtak ki? A német szabadalmi hivatalhoz, mely ma háromszáz taggal, kétszáz szakértő munkatárssal és több mint ezer segédhivatali tisztviselővel dolgozik és Európa legnagyobb technikai szakkönyvtárával rendelkezik, évente átlag! 00—75.000 szabadalmaztatási kérvény érkezik be. .. hogy a kísérleti lélektan mogállapi- tásai szerint az ember 23 éves korában tud a leggyorsabban és a legjobban tanulni? A fiz éves gyermek felfogóképessége 50, az öt évesé 75 százalékban marad el a 23 éves; fiatalember szellemi mozgékonysága mögött. •• hogy a felnőtt ember bőre kereken öt kilogrammot nyom? ... hogy a legnagyobb szájú állat a grönlandi bálna, melynek kitátott szája hat és fél méter hosszúságot és négy méter szélességet érhet el? ... liogly a legutóbbi két kemény tél együttes hőmérsékleti átlaga pontosan mínusz 4 fokkal tért el az átlagbs téli hőmérséklettől? A rendszeres meteorológiai mérések bevezetése óta ez volt a két leghidegebb egymásután következő tél. ... hogy a világ’ legnagyobb homokórája, mely az Egyesült Államokbeli Milvaukee büszkesége, több mint 50 kilogramm homokot tartalmaz, pontosan egy óra letelte- után önműködően megfordul és az időt ütőszerkezettel jelzi? Bánffy Dani i báró földmivelésügyi miniszter az alföldi erdők, fasorok, szél- fogópászták és facsoportok telepítésére, továbbá az ország bármely részén lévő kopár és vízmosásos terület beerdősité- sére, fásítására ez év őszén és a jövő év tavaszán nagymennyiségű erdei facsemetét és suhángot oszt ki az állam- erdészeti csemetekertekből. Az érdeklődőknek felvilágosítást nyújtanak a m. A közellátási rendeletek sorában a közönség a legnagyobb» ói dfkJődéssel fogadta azt a legutóbb' megjelent rendelkezést, amely szabályozza a rizsellátást. A rendelet rövid tartalma az, hogy rizst ezenlu! a finomliszt-jegyre szolgáltatnak ki, mégpedig olyan formában, hogy nyolcvan deka fehér liszi helyett 40 dekagramm rizst adnak. Az önellátók tehát azok, akiknek liszt jük van úgy kaphatnák rizst, ha a kereskedőnél beszolgáltatnak két kilogramm lisztet. A kereskedő a ászt átvételét igazolja, az igazolás ellenében az önellátó egy kilogramm rizs vásárlására feljogosító utalványt kap. A háborús közellátási tennivalókban az elsőrendű élelmicikkek mindennapos biztosítására történik legtöbb gondoskodás. A liszt is elsőrendű élelmicikk, a meglévő készletekkel ezt mindenki helyesnek tartja és alaposságát belátja j — az uj termésig úgy kell gondoskodni, I hogy számottevő fennakadás ne legyen. I A rizst éppen azért, iktatta a közellátási kormányzat az elsőrendű élejmicikkek sorába, hogy a lisztkészletek takarékosan és megszakítás nélkül elegendők legyenek az újig. A rizs táplálóereje köztudomású, a magyar konyha szívesen használja és bőséges változatban tudja tálalni. Gyermekek, öregek, betegek számára előírják a tejbenrizst, inég: a tejellátás megszii- kitése idején is megmarad a tejesételek sorában, mert a tejjel való gondoskodás elsősorban a gyermekekre, öregekre és a betegekre terjed ki. Rengeteg form.ákir. ea dőigazgatóságok, vagy a m. kir. erdőfelügyelőségek. Az őszi erdős'tések- hez szükséges facsemetéket és suhángo- kat július végéig, a jövő tavaszi erdősítéshez szükségeseket pedig ez év október végéig kell az ültetés helye szerint illetékes ni. kir. erdőigazgatóságnál, vagy m. kir. erdőfelügyelőségnél szóban vagy írásban igényelni. ban lehfet körítésnek elkészíteni, a legtöbb levesbe jó, tészta helyett. A magyar konyha két legismertebb ételét:, a töltött paprikát és a töltött káposztát rizszsel lehet a legizletcsebben elkészíteni, disznóöléskor nélkülözhetetlen, a rizs adja meg a hurkák igazi izét, za- matát. í A rizst Olaszország-ól kapjuk. Olasz fegyvertársunknak is gondos és kemény munkát jelent a háborús közellátás biztosítása, együttműködésünk egyik kézzelfogható eredménye az a megértés, amellyel minden esztendőben jelentős mennyiségű rizst bocsátanak olasz részről rendelkezésünkre. Annak, hogy a rizst most hoz2a közellátásunk forgalomba, kettős oka van: Az egyik az, hogy finomlisztkészlötünk- kcl biztonságosan ki kell jönnünk az uj lisztig, a másik az, hogy idejében kell biztosítani a lakosság rizsszükségíetét. Olaszországból most érkeznek be az utolsó rizsszálíitmányok, az uj rizsre az idén csak később számíthatunk. A tavasz elkésett Olaszországban is, a rizs- aratás eltolódik, a jelek szerint az uj rizs karácsony körül kerülhet forgalomba. Rizsre addig is szükség van, a nyári ételek között a töltött paprika igen gyakori. A töltött káposzta még szerepel a tavaszi étrendben. De biztosítani kell jó- előre a disznóvágásokhoz hurkatöltésre a rizskását. Most, amikor a szükésgáe- tekre megvan a tavalyi termésű rizsünk, módot kellett nyújtani ahhoz, hogy mindenki hozzájuthasson. Védekezzünk a tyukbetegségek ellen Állatorvosi gyógykezelésnél a tyúkok ivóvizébe baromfivész esetében minden liter vízbe, kávéskanálnyi sósavat rendelnek. Tífuszjárvány alkalmával az ivóvízbe hipermanglánsavas káliumot adagoltatnak, mjg a viz színe borvörös lesz. Tüdőgyulladásnál karslbadi sót adagolunk a tyúkok ivóvizébe. Ezekkel szelmben a tanyák népe százados hagyomány szerint egyszerűen úgy védekezik a ragályos tyukbetegsége'k ellen, hogy az itatóedényt est e, ha már a tyúkok elültek, tisztára kimossa, friss vizet önt bele és a tyúkólban vörösen izzói vasdarabot tesz bele. Ez a vasdarab a vacsorafőzésnél könnyen főim elégethető a tűzben. Lehet félpatkó, törött kaszadarab, kapafej, vagy más vasdarab, mely belefér az itatóedénybe. A tüzes vastól felcsap a gőz, tisztítja a levegői, a vízben hatóanyag marad a vasdaráb körül és ki sem veszik a lehűlt Vasdarabot, abból isznak a tyúkok másnap. Ez a népies ivóvizfertőtleniiés egyszerű és alkalmas. Ezenkívül a népies védekezésben figyelmet érdemel mérgezési eseteknél' az édes tej itatása baromfiaknál, különösen a picinyeknél öntenek édes, langyos tejet a béteg csibék szájába. De szoktak izzó parazsat (szenetj dobni az ivóvízbe, ami szintén fertőtl-e- nit és tisztítja a levegőt. Ezenkívül a pépnek összezúzott fokhagyma a nyelőcsőn lefuttatása a begybe — szintén igen jó népies védekezés a tyukbetegségek ellen. A város hivatalos közleményei Hirdetmény. Hivatkozással az alispán 31.672—1912. kig!. számú rendeletére a selyómtenyiésztés- rendkivüli fontosságára való tekintettel felhívom a lakosság figyelmét a, selyem hernyót e- nyésztésre. Tapasztalatom szerint a magántulajdonban levő eperfákat a tulajdonosok a selyemhernyótenyésztés céljaira eléggé nem használják ki. Felhívjon a lakosságot, hogy a selyemhernyótenyésztés honvédelmi érdek, tehát, ha valaki az eperfáit -selyemhernyótenyésztésre nem akarná felhasználni, engedje át a selyemhernyótenyesztők részére. Felhívok azonban minden tulajdonost, hogy az .eperfákat és eperfa sövényeket bepermetezni tilos, ráért a be- permetczéssel az egész selyemhernyó- tenyésztést veszélyez» éti. Kiskunhalas, 1942. május 31. Dr Gusztus Károly h. polgármester. Hirdet ni é n v. Felhívja a v. adóhivatal mindazokat a háztulajdonosokat, akik házukat, vagy annak egy részét a nyári időszak alatt bármily röviJ időre is bérbeadják, hogy a házadó kivetés céljaira szolgáló bevallásukat augusztus 15-től 31-ig a v. adóhivatalnál adják be. A bevallásban mindazokat a bérlőket meg kell nevezni, akik az idény kezdete óta az épület valamely részét bármely rövid ideig is bérelték és fel kell tüntetni, hogy melyik helyiségei mlkortől- medeiig bérelték és erre az időre menynyi volt a fizetett bérösszeg. — Kiskunhalas, 1942. június 2. Dr Gusz- tos Karoly s. k. h. polgármester. H ird e t m é n y. A m. kir. földmivelésügyi minisztérium utján lebonyolításra kerülő borjú- és üszőakcióban a sok- gyermekes családok is részesülhetnek. Felhívom tehát mindazokat, akiknek sok gyermekük van, mezőgazdasági munkával, illetve jószág tenyésztéssel fogialkoz- koznak, hogy június 30-ig igénylésükkel jelentkezzenek a városi közjóléti szö-> vetkezeti hivatalban (volt főügyészi hivatal). Egyéb feltételek a jelentkezés alkalmával tudhatok meg. A borjú ár 200 — 300 pengő között és a hasas üsző ár 800 - 900 pengőig kilátásba helyezve, — mely összegből az előbbieknél 150 P kedvezményt, az utóbbiakból 300 P kedvezményt biztosit a földmivelésügyi miniszter. Fizetési idő havonkénti részlet, az igényléshez mérten, három esztendő alatt. — Kiskunhalas, 1942. június 6-án. — Dr Gusztos Károly s. k, h. polgármester. ' ; ; 1 III----------——■ É R X E S I T É S Halasi Népban és Hitelszövetkezet Üzemágak kiépítésére, uj üzemekhez szükséges épületek emelésére, aiegltíVÓ épöietek felújítására, teh»aá*net azerveaésáfe, állatállományok kicserélésére 2-15 évi időtartamra, úgynevezett »középlejáratú^ kötelezvénykölcsönöket folyósít. Ezen kölcsönök utál utólagos éri 4‘|a%-os kamatot kell fizetni, váltót adni nem kell I A m, kir. minisztériumnak 2130/1941. M. E. sz. rendelet«: alapján az 1942. évi munkálatok elvégzéséhez neiögszdaiágl tnroicióil hiteleket ivlfóiiisah. Bővebb fel világosit ás sál szolgái as IgastátóiAg A rizs szerepe és jelentősége a közeHátásban