Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1940 (40. évfolyam, 1-105. szám)

1940-05-07 / 37. szám

május 7 Kiskunhalas Helyi Értesítője 3 Nem lesz sójegy A napokban olyan hírek kerültek forgalomba, hogy több cikkre, igy a sóra és egyéb dolgokra is újabb korlátozásokat vezettek be. Illeté­kes helyről kijelentették, hogy a só­hiányt a zsákhiány okozta és bizo­nyos szállítási zavarok. Kijelentet­ték illetékes helyen, hogy semmi­féle újabb korlátozás nem készül. Szó van arról is, hogy a hétfői hús­talan napot szerdára tegyék át a nyárra, mert a szombati vágásnak még belsőségeit sem tudják a nyári melegben konzerválni. 1ЯЯММНМ0ПМК Csengőd határában egy földműves fel­gyújtotta édesanyja házát Csengőd határában a múlt héten Pék Mihály földműves édesanyja há­zát felgyújtotta, amikor sógora és annak felesége bent aludtak az egyik szobában. Az elvetemült embert a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte és a tárgyaláson fog eldőlni, hogy mi vitte szörnyű tettének elköveté­sére. И=г?~==ГГГ-.. 'V . Orszá g—V Hág • №«* Kisoroszi község határában a Duna vize egy férfi holttestét ve­tette ki, amely mintegy négy-öt he­te volt a vízben. — Budapesten egy trafikban felakasztotta magát a tettenért betörő. Egy vasutas ész­revette a betörést és az ajtót rá­szögezte a betörőre. A rendőrség már holtan találta. — Budapesten cigányzenés mulatozás után megöl­te magát egy jegyespár. — Csong- rádon befejeződtek az árvizkár- összeirások. Ötszáz gazda jelentett kárt, összesen mintegy kétezer hold vetésterületről. Az eddigi megállapí­tások szerint Makó területén féle­zer lakóház omlott össze kétszázezer pengő értékben ; az egész vármegye területén okozott vetéskárok pedig 1,290.000.000 pengőre tehetők. — Is­mét Rainer Ferenc lett a , szegedi ipartestület elnöke. — Átépítik a ma- kó—szegedi utat. g­-------V.............—1 -q Véres verekedés — a leány miatt Vasárnap véres verekedés volt Gé- derlakon, amely — jelek szerint — sjzerelmi féltésből történt. Bulieza Ferenc és ifj. Nagy Tóth Ferenc ugyanis ugyanahhoz a lány­hoz jártak. A leány Nagy Tóth Ferenc­nek kiadta ugyan az útját, de a legény nem tágitott. Bulieza Ferenc és János meglesték a riválist és megtámadták. Sikerült azonban nagyobb baj nélkül eljutnia szülei házáig, ahonnan kijött az apa, id. Nagy Tóth -Ferenc és a támadókat rendreutasitotta. Erre Bu­lieza Ferencz disznóölőkéssel a sze­mébe szúrt. Ez sem volt »elég a föl- dühődött legénynek: megleste Tamás Balázst is, aki ifj. Nagy Tóth Ferenc barátja volt, arra is rátámadt és a tü­dejét szúrta át. Mindkét sérültet a kórházba szállították. ааааааасиааав Hirdessen a Helyi Erlesilőben! Pestvármegye tanfelügyelője, vitéz Barnabás tanügyi főtanácsos Halason Pénteken Halasra érkezett vitéz Barnabás István tanügyi főtanácsos, Pestvármegye kiváló tanfelügyelője, hogy résztvegyen szombaton, a Városi Színházban tartandó tanítói , szemináriumon. ' A szeminárium szombat délelőtt ■ 9 órakor kezdődött nagy érdeklődés J mellett. Azon ott láttuk dr Kathona | Mihály polgármestert, Baranyi László esperes-plébánost, Ván Benjámin ref. : lelkészt, Virágh János és Solty Já­nos körzeti szakfelügyelőket és a tanítóságot teljes számban. A szemináriumot vitéz Barnabás j István tanügyi főtanácsos nyitotta j meg és magasan szárnyaló beszéddel j buzdította a tanítóságot a mai nehéz ; körülmények között is a nemzetne- i velő munkára. Virágh körzeti szak­felügyelő üdvözölte vitéz Barnabás tanfelügyelőt, tanügyi főtanácsosi kinevezése alkalmából. Ezután dr Kathona Mihály polgármester be­szédében a tanítóság hazafias mun­kásságát méltatta meleg szavakkal, amit bizonyít az is, hogy bár a taní­tóság munkával túl van terhelve, mégis szívesen vállalta a tanyákon a cukorjegyek kiosztását. Ezután Solty szakfelügyelő tartott értékes előadást, majd megkezdődtek amin- tatanitások, amelyek a bírálók és a hallgatóság legnagyobb tetszését nyerték mheg. A szeminárium után közebéd volt a nagyvendéglöben, amelyen részt vett dr Kathona Mihály polgármes­ter is. I i Csütörtökön és pénteken a városban, a tanyákon egész héten osztanak ki cukorjegyet Hétfőn és kedden kezdték meg a cukorjegyek kiosztását a városban és a pusztákon. A pusztákon egész héten tart a cukorjegykiosztás, a városban csütörtökön és pénteken is lesz cukorjegykiosztás. A tanyákon a cukorjegykiosztó he­lyek a következők : Tajói iskolában a Tajó puszta 1—112 szám és a Zsana puszta 1 számtól 16 tanyaszámig, 41 tanyaszámtól 45-ig, 71 tanyaszámtól 79-ig és 92 tanyaszámtól 103 szám alatti lakosok. — Bodoglár I. számú iskolában a Bodoglár 1 ta­nyaszámtól 220 tanyaszám alatti la­kosok. — Alsószállási iskolában a Felsőszállás 171—298 tanyaszám, a Zsana 173—184 tanyaszám és az Eresztő 1—40 tanyaszám alatti lako­sok. — Zsana I. számú iskolában a Zsana 44, 46, 46/a, 48, 48/a, 49 ta­nyaszámtól 163 tanyaszámig és a Zsa­na 260—304 tanyaszám alatti lakosok. — Zsanai marhalevélkezelő hivatalban (Rédei Balázs) a Zsana 17—40 tanya­szám, a 164—172 tanyaszám és a 186—257 tanyaszám alatti lakosok. — Eresztői iskolában a Balota 1—69 szám, s az Eresztő 116—151 tanyaszám alatti lakosok. — Kőkuti iskolában az Eresz­tő 40—115 szám és a Zsana 305—343 tanyaszám alatti lakosok. — Göböljá- í rási apaállatközpontnál (László István), a Göböljárás 1—112 szám és az Alsó­szállás 68—86 tanyaszám alatti lako­sok. — Balota í. számú iskolában a Balota 70—197 tanyaszám alatti lako­sok. — Balota II. számú iskolában a Balota 198—367 szám alatti lakosok. — Füzesi iskolában a Füzes 24—33 szám és a 41/a—126 tanyaszám alatti' lakosok. — Fehértó I. száma iskolában a Fehértó 5—156 szám alatti lakosok. — Fehértó II. számú iskolában a Fe­hértó 157—215 szám alatti lakosok. — Rekettyéi iskolában az Inoka-kistelek 1—59 szám, a Rekettye 106—129 szám, 140—155 szám, a Fehértó 1—4 szám és a Debeák 91—93 tanyaszám alatti lakosok. — Bogárzói iskola marhalevél- kezelő hivatalban (vitéz Varga Endre) a Rekettye 130—139 szám és a Debeák 73—90/a tanyaszám alatti lakosok. — Felsőkisteleki iskolában Rekettye 1—105/c tanyaszám alatti lakosok — Felsőszállási iskolában a Felső­szállás 1—94 tanyaszám alatti lakosok. — Pirtó I. számú iskolában a Felsőkistelek 87/a—164/a tanyaszám alatti lakosok. — Pirtó II. számú isko­lában a Pirtó 90—126 szám és a Felső­kistelek 165—253 tanyaszám alatti la­kosok. — Pirtó III. számú iskolában (Uj iskola) a Pirtó 1—89 tanyaszám alatti lakosok kapják meg a cukorjegyet. EGY JUBILEUM Huszonöt évvel ezelőtt használtak először harcgázt Huszonöt esztendeje éppen, hogy a nagy háborúban először jelent meg korunk egyik legfélelmetesebb fegyvere : a harcgáz. 1915 április 22-én Flandriában, az Ypern nevű városka mellett álltak szemben egymással az angol és né­met csapatok. Már hosszú ideje megmerevedett a harci tevékenység, mindkét fél beásta magát és várta a tavaszi nagy támadás megindulá­sát. Az állásokból csak néhanapján hallatszott fegyverropogás, ágyu- dörrenés, csak olykor-olykor küldtek j egy-egy «csomagot» egymásnak a szembenálló felek, hogy tudassák | létezésüket. Ritkán szólalt meg a j mélyöblű mozsárágyu, a biztos fe­dezékben levő ellenségben nemigen birt kárt tenni az egyébként nagyha- I tásu lövedék. Ezen a szép tavaszi reggelen sem , lehetett észrevenni semmi különö- < set. Korán hajnalban még nagy köd borította az yperni síkságot. Enyhe szél fujdogált az angol állások felé. Később a napsugár áttörte a tej­szerü ködöt és verőfényes idő kö­szöntött a vidékre. A német állásokban különös készülődés folyt. Halalmas, oxigéntartályhoz hasonlót palackokat állítottak fel, kúpjukat az ellenség felé irányítva, mintha az­zal akarnák lőni az angol állásokat. Sűrűn, egymástól pár méternyi tá­volságban álltak ezek a tartályok és körülöttük az uj harceszköz kikép- j zett katonái állottak, fejükön furcsa- j formájú álarccal. Közben az angolok mitsem sejtve, merészkedtek elő földalatti bomba­biztos búvóhelyükről és napi foglal­kozásukhoz fogtak. Elfoglalták he­lyüket és a kiszemelt géppuskafész­kek felállításán és megerősítésén dolgoztak. Egyszer csak a figyelők észre­vették, hogy a német állások felöl füstszerű valamit hömpölyget feléjük a szél. Első pillanatban azt hitték, hogy a németek a füst függönye mögött ' valamiféle támadást akarnak végre­hajtani s mindenesetre értesítették a hadvezetőséget a dologról. Ma már különösen hangzik, de az i angolok nem gondoltak arra, hogy j a füstfelhőnek magának van vala- í mi ellenséges hatása. Mindenesetre i teljes készültséget rendeltek el. Amikor a füstfelhő elérte az elő­őrsök vonalát, azokon furcsa tüne­tek kezdtek mutatkozni. Erős köhögés vett erőt rajtuk és rövid idő múlva lélegzetük mind nehezebb lett, végül vér tört föl tüdejükből és az ijedten menekülő emberek néhány méternyi vergődés után összeestek és nagy kínok közt ki­szenvedtek. Óriási riadalom támadt az angol katonák között. Menekülni ! Ez lett a jelszó. Hiszen ez ellen a fegyver ellen nincs védekezés. Első pillanat­ban 1 a jól védett földalatti állásokban igyekeztek a gáz ellen menedéket találni. De a gáz nem szállt föl ! Be­szivárgott a földalatti kazamattákba és terjesztette gyilkos hatását a föld mélyén is. Eszeveszett menekülés kezdődött. Igyekezett mindenki menteni lega­lább puszta életét. Közben megszó­laltak az ágyuk is, hogy ezzel teljes legyen a zűrzavar. Olyan lett a kör­nyék, mint a megbolygatott han­gyaboly. Az emberek tépték, szaggatták magukról a ruhát, hogy, levegő­höz jussanak. Aki futásnak eredt, az nem sokáig birta. Lélegzete kihagyott, végül bé­na tüdővel, tehetetlenül esett össze. Az uj fegyver megtette hatását, j Eredményes harceszköznek bizo- I nyúlt. Úgy bevált, mint még soha i semmiféle fegyver az emberiség > történetében. I Amikor végre kifogyott a tartá­lyokból a gáz és a levegőben annyi­ra szétfoszlott, hogy hatása már nem volt érezhető a terepen, fur­csa klórszag ülte meg a levegőt. Ötezer halott s húszezer súlyos sebesült feküdt a csatatéren. I Országos szervezetbe I tömörülnek i a hegyközségek j Az ország minden részéből össze- ! gyűlt hegyközségi vezetők értekezletet I tartottak, amelyen elhatározták, hogy j országos központi szervet alakítanak a : hegyközségek működésének hatéko­nyabbá tétele érdekében. Mintegy 60.000 kát. hold szőlő és gyümölcsös képvise­letében jelentekmeg az érdekeltek. A földművelésügyi kormányzat is j szívesen látja a hegyközségek orszá- ! gos tömörülését és kilátásba helyezte támagatását. Gazdakörökben nagy érdeklődéssel kisérik az uj gazdatársadalmi szerve­zet alakulását. MEGNYÍLIK BÁRÁNYKERT pünkösd szombatján hol Rácz Lajos JAZZ zenekara mellett minden este TÁNC! m _______________m

Next

/
Thumbnails
Contents