Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1939 (39. évfolyam, 1-95. szám)
1939-02-18 / 14. szám
4 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE február 18 Trónörökös és uralkodó Két generáció küzdelmének tragédiái a A mayertingi tragédia felszázados évfordulója a szerencsétlen sorsa Rudolf trónörökös személyére1 irányította az érdeklődést, i Ferenc Józsefiét és Rudolfot súlyos felfogásbeli ellentétek vá osztották e* egymástól. A két eim|ber mindenbein ellentétes vö t. Ferenc József maga ja rendszeretek szabályosság, kiszámi tott- ság, míg Rudolf a csapongó képzelet, a meg,testesült szabad go ndol kodás. Természetes, hogy1 Rudolf veszélyesnek tartotta apjia. merevségét, ajnietytő1 a monDon Carlos legendája Ferenc József és Rudolf konfliktusa nem az első volt az uralkodó és fiai, a trónörökös közötti tragédiákban. L©g- hiresiebib és leghomályosabb özek közül Don Carlos spanyol infáns és trón- örök ös Sorsa, akit оJ&nőrizhetétlen hírek szerint atyja, II. Fülöp király gyilkolta to ti meg. i A történetírók egy, része szerint testi és lelki nyomorék volt a 25 éves korában elhunyt herceg, férd® vá% és egyik lába sánta. Gyakori dührohamai voltak. Amikor, II. Fülöp arról értesült, hogy ellenségeihez;, a németalföldiekhez akar; szökni és élete ellen tör, et- foigatta. A fogságban még fokozottabban kitört Don, Certoson iaz őrület. Alexei, a reakciós cárevics Nem keli azonban azt hinni, hogy: mindig a radikális ifjú áll Szem|ben a reakciós ^agy mondjuk, konzervatív apával. Nagyi Péter cár1 és fia, Aiexej trónörökös konfliktusa az ellenkezőjére a bizonyíték. A trónörökös mindenben ellenszegült apja akaratának. Ö nem helyeselte azokat ja, drasztikus reformokat, amelyekkel atyja egy csapásra akart, egy végtelenül elmaradt országból modern áj.ampt csinálni. Oroszországban akkoriban olyan jelenetek játszódtak le az ueeán, mint fa. háború utáni Törökországban, ahol erőszakkal kényszeritejtték a muzialm|ánokat ja; modern viseletre. Bőfordu-t, hogy a cár katonái lucicán vágtok le az orosz nemesek szakáilát és adtják rájuk régi nemzeti viseletűk helyett modern európai ruhákat. - < , . , * , . Alexej az óoroszokhoz, a konzervja- tivokhoz húzott és gyakran hangoztatta! előttük, hogy jusson csak uraíomrja, majd ml6? f°g ő imiindent változtatni.1 Különösen súlyossá vált apa és fia 41- lentéte,, amikor a trónörökös felesége egy kisfiú hátrahagyása, után gyermek- ágyban meghalt és Nagy Péter második házasságából szintén egy fiúgyermek származott. Nagy Péter felszólította fiát, hogy vá tűzzék még és Vigyen méltó utóda, vagy pödig mpndjon ie a trónról és m®hjen Szerzetesnek. A trónörökös látszólag bejeegyez^tt j Nagy Frigyest is majdnem agyonlövetle apja archia összeomlását féltette, miig a ki* I rályi ugyancsak országai, jövője miatt . aggódott a szerinte zabolátlan és féktelen fiától. Ilyenformán a kát emlber nem is érthette m№ ág'yimiásf. i Egyelőre; azonban Ferenc József volt uralmon, és amiben tehette, megakadályozta, hogy fia bármiféle hatalmi pozícióba jusson. Panaszkodott is emiatt Rudolf gyakran: — Az utolsó udvari tanácsosnak is nagyobb hatásköre van, mint nekem*, j Engem semjuiitevésre Ítélteik. , Mértéktelen evés és ivás gyakran váltakozott ná'a sanyargató böjtöléssel és i ennek tulajdonítható hirtelen halálai. Mondani sémi kell, hogy az emberek ezt a, magyarázatot mtár 0kkor sem hit- j ték el és csakhamar legendák kelethez- í tek Don Carlos körül. Ezek közül a I legszebb Schi-leré, aki drámájában a ! szabadság héroszává formálta m!°g Don Caríost, aki mostohaanyja, iránt érze t szereimét nemtss, tempndó hős módja, ra fojtja magába. Ebben, csak annyi a történe.mi tény, hogy II. Fülöp valóban e fiia, orra eiő1 kaparintotta e- annak menyasszonyát, Erzsébetet, II. Henrik leányát. , visszavonulásába, mert Szerelmi6® volt egy finn nőbe és arra számító,t,t, hogy atyja halála után, fejeségüí veszi majd. Meg is szökött Oroszországból és kedvesével beutazta Európát. Járt Bécs- ben, Tirolban, végül Nápolyban kötött ki a szerelmes pár. A cár azonsam kinyomozta rejtekhelyüket és kitagadás terh® mellett faiszó itatta, hogy azonnal térjen, haza, mire Alexej e.eget tett atyja kivánságának és hazatérve Moszkvába, iemondott a trónról. Nagy Péter ekkor bocsánatot ígért Alexejnek, ha megnevezi azokat, akik szökését elősegítették. A cárevics elárulta barátait, akiket ezaik után válogatott kínzások középütt© kivégeztek. Magán azonban nem segített Alexej, mert kedvese meggondolatlan kijelentései a cár fülébe jutottak és Sb'bö* nyilvánvaló lett, hogy: a trónörökös niem adta fel terveit, melyek tarra irányulnak, hogy atyja halála után trónra jutva, visszacsiná ja az összes eddigi reformokat. I ! } I Nagy Péter ekkor elfogatta fiát és két napon át személyes jelenlétében vallatták Alexejt |a pétervári Pétar-Pál erődben. 1718 junius 24-én vitték be Alexej t és juntas 26-án már hatott volt. Apja maga volt az, iáik! 'halálra ítélte, de az ítélet végrehajtásáért azért mégsem mprl® vállalni a feléősséget a történelem előtt. í , О r s z á g—V Ilág NémfeíorSzág ebben öz évben nem k®zd háborút!. — ezzel a -cimmel feltűnést keltő cikket irt Sir Harold Temperley tábornok, Anglia legkiválóbb katonai Szakírója a Daily T®teg- , lapbban. — A Dunába fordult az i újpesti rakparton Nagy Gyula kocsis к étlovas szekere. Nagy megmenekült, két lova azonban elpusztult. — Franciaország újabb 115 bomba- vető repülőgépet vásárolt Amerikában. — őrizetbe vet'le a csendőrség Takó Ferenc gaSztonyi legényt, aki 22 vasmegyei temp'orn perselyeit fosztogatta ki. — Kitüntetik Ausztriában az ősi parasztosaiádokat, ha azok elődei legalább 200 esztendeje telepedtek le jelenlegi lakóhlyükön. — Hatalma« autóutakat építenek Japánban német mintára. A japán autóút első szakasza 1075 kilométer lesz és Tokiót köti össze Fukuoával. — Letartóztatták Békéscsabán az ottani HONSz. titkárát, Pó'ya Ferencet, mert 1500 pengő hivata'os pénzt, elsikkasztott. — Zivatar volt hétfőn este Keszthely felett dörgéssel é® villámlással. — pests zen ti őrinc határában épül Budapest harmadik repülő tere. — Hiter Hamburgba érkezett, hogy réSztyegyen az uj csatacirkáló vizr^bocsálási ünnepségén. — Balkán és Magyarország viszonyával foglai- lalkoznak a február 20-án megnyitó Balkán-értekezleten. — Olaszország állítólag 70 millió font kölcsönt vésziéi angliai pénzcsoportoktól. — 1870 pengőt lopott k,i egy zsebtolvaj a budapesti a. utóbuszon Tőkés Károly mgántisztviselö zsebéből. — Pálffy László herceg 430 éves aranyserleget ajándékozott a. Nemzeti Múzeumnak. — Valutásából ás mia tt, két- két évi fegyházra ítélt, két belga kereskedőt a pesti törvényszék. — A Szlovák gazdasági miniszter uj fö'd- ieformot jelentett be, amelyet azonban »nem egyesapásra fognak végrehajtani«, mint azt 1918-ban e’ren- de.ték, hanem fokozatosan kívánja a pozsonyi kormány érvényesíteni azt az elvet, hogy a szlovák föld a szlovákoké. Minden ingatlanvásárlásnál az á lam eiővásiárl'ási jogot gyakorol — Öngyilkosságot követett el özv. Wa ter Samu®’né budapesti magánzónő. — E puSrtolt a pertő halállományának 80 Százaléka az erős fagy és vastag jégréteg miatt. — Letartóztatták szé hámosságokért Kiss Arisztid Zo tán magántisztviselőt. — Ráesett a farakás és é etveszé'yeaen megsérü t Kovács Sándor budapesti favágó. — Letartóztatták Budapes.en Tpth István gyárimunkást, mert rátámadt az OTI főorvosra és ütlegelte. — 108 millió homokzsákot rendelt az angol légvédelmi miniszter a he yi hatóságok légvédelmi céljaira. — Halá'raégett a fel- boru-t petróeumlámpáól Wastes István semjénházai 4 éves fiú. — Súlyos sz®i®ncsét enség történt az erdélyi Bikszád község k®stoenyváglá- nyu iparvaSU'tján. Két munkás meghat, három kezét-iábát törte, három pedig megvakult. — AgyonSzu ta ön- védie.emből ittas férjét Maser La- josné peröcsényi asszony. Nyomtatványokat S,en □□□□□□□□ készít lapunk nyomdája Ebben a százladbian méig egy érdekes apa.fítu konfliktus játszódott -é egy fejedelmi udvarban. Ez pontosán ellentéte volt áz előbbinek. Itt a trónörökös szárnyalta tu® zsenialitásában középszerű atyját aki niem tudta felfogni fiának vibráló Széliemét és bizony méjd> n®m agyonlőve,fte őt 18 éves korában. Németország története misként alakult volna, ha Nagy Frigyes, a fejlődő királyság zseniális uralkodója áldozatul esett votoa a szigorú mértékű 'I. Frigyes Vilmosnak. ' > , Még jobban ©idegened-tt, Nagy Frigyes atyja udvarának porosz ridegségétől, amikor tizenhatéves korában eljutott a drezdai udvarba, ahol sokkaJ könnyedebb' №;t folyt. Itt bizony .meglehetősen kicsap,ongó életeit élt és adósságokba is Verte: magát. Apja em|iiatt gyakran tett toieki Szemrehányást és előfordult, hogy tanuk jelenlétében pofozta fel fiát, ami az önérzetes ifjút vérig sértette. Két hadnagy pajtásával, Katiéval és Keith®! 1730-ban eíhaíározta, hogy Angliába szökik. Egy apród azonban e'áru;ta tervét a kirá.yniak, mire a trónörököst Mannheimben elfogták. Itt, abban a hiszemb®n, hogy két társa m{ár írón árnyékában , rég tuf van a határon, megnevezte ' őket, azonban csak K®ith jutott el НЫ- I landiába', Katiét Berlinben elfogtok. A király mindhártaójuk ügyét hadbíróság elé ütaíta. i ; * * ■ ; , A hadbíróság Keith®! in contumaciam) halálra ítélte, Kiattet lefokozásra és örökös várfogságra, a trónölrökös felett azonban némi jmp;ndO'tif ítéletet, űierfugy vélte a bíróság, hogy az Iá királyi, családra tartozik. Frigye® Vilmos le takarta mondatni fiát, ez azonban n®tm|_volt rá hajlandó. A király él is voOt szánva, hogy akár erőszakkal is érvényt szPrez aikariatának, annyira érdemtetennek tartotta fiát Biz uralkodásra. Cs;ak III. Károly majgyar királyniak, imfnt nélmét- római császárnak iaz. intervenciójára állt el, tervétől Megkegyelmezett a, későbbi Nagy Fri,gyesn®k, Kette hadnagyot azonban halálra ítélte és (1730 (nov®mber 6-án ki is végeztette. Egy évtizeddel azután, hogy mint katonaszökevényt agyon akarta lövetni fiát, az öreg király közvetlenül halája előtt, az Ausztriával va,'ó ®gyre élesebb konfliktusra célozva, büszkén mondotta; — Itt a fiiam', aki piPg fog bosszulni, engem! * ■ i i i j . 1 [ Mária Terézia és II. József Mint újabb változatát müta.tja az uralkodódrónörökös konfliktusnak Mária Terézia és II. Józs®f esete, ahol mind a két fél tehetségéhez és képességeihez kétség se fér, mégis fa kor, nem és vérmtérsékte.ti különbséig .gyakran szembeállították őkét egymiássat. II. József ugyanannak a fel világosodott a bszotó ti zmusnak vö®t a hí ve, pifnt 'eszményképe, Nagy Frigy®s. Radikális intézkedésekké' akarta, a jobbágykérdést, a felekezeti türeítmesség kérdését ml?gf- oldani, imperialjsztikus tervei is voltak. Ezzel szemben Mária Terézia, bár élvben sok mindenben elfogadta fia véte- ményét, rnléigi® 0 gyakorlatban 'siimiute- konyabb és rugalmaeabb volt. Engedett a jiobbágyfcérdés,b®n, die nem vöd hajlandó a katolikus vallás jogait csor- bitani. Ö, aki ifjúságában annyi élet)- haláiküzde'mct fo'lytatott <a birod^ó/mi fennmaradásáért, életének éppen abban az utolsó másfél évtizedében, mplyben férje ‘haiáta után fia, II. József volt uralkodótársa és (a,z e'mé'jeti námjtt-római császári, szék birtokosa, 'mpst már a békés- nyugatomra, vágyott, r < Ez a félhatalom felőrölte fii zen öt év alatt II. József idegait jfés éz miaigya- rázza meg |azt p, lázas sietséget, B|m!%L lyet azután r'efoinmjajt mjtoden aeiöké- szü’et nélkül- akarta, megvalósítani fany- ja halállá után. Állandó Ikonf-iktusban volt anyjává® és minduntalan 'lempndott az ura’kodótársi jeJiegrő’, ámít 'Mánia Terézia, természetesen ,sohase fogadott ét. i i i . (j t j i i ,'J A trónörökös azután ©gyidöita 'eluítft- zott, bebairangoltai fái; ’Európát, aztán mégis csak visszatért az udvarba, p#rt a hatalomnak bármt!y®n csekély morzsájától sem tudott huzamosabb Időn keresztül megválni. Nagy tragédia származott az ilyen konfliktusból :Ad- digra már kjmient a divatból, hogy az uralkodó ki;vég©zte,5se az engedetlen trónörököst. ( { t ! i í , * ; I Mielőtt a tavaszi szeplői előjönnének, használja a T 0 M 0 R Y-féla Ideál crémet Hatása csodás Csodálatos szép arcbőrt biztosit, Rövid idő alatt eltűnik a ránc és az arcbőre üde. hamvas lesz. Egy próba meggyőz mindenkit. Egyedül csakis TO MORY gyógyszerésznél Itteni gond.ltelfei patikában