Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1939 (39. évfolyam, 1-95. szám)
1939-02-11 / 12. szám
1939 február II, szombat XXXIX. évfolyam, 1 Jűákunhalm тмаятшт шншшшмтишшя wtinrom тнжшт Politikai, társadalmi és közgazdasági lap ELŐFIZETÉSI ÄR EGY ÉVRE. Helyben ....... 12 P — Vidékre ....... 16 P EGY SZÁM ÁRA 12 FILLÉR Alapította: PRÄGER FERENC MEGJELENIK SZERDÁN ÉS SZOMBATON Szerkesztőség. Molnár u. 2 — Telefon 45 Kiadóhivatal. Városháza épületében XI. PIUS Róma püspöke, Jézus Krisztus földi helytartója, Nyugat pátriárkája, Itália prímása, a Vatikán állam uralkodója, Ratti Ahillesként 1857-ben a milánói egyházmegyében, Desióban született. Pápává választották 1922 február 6-án, megkoronáztatott 1922 febr. 12-én. A Mindenható elfogadta az agg Atya élet-felajánlását, a Vatikán fehér őrét, magához rendelte örök dicsőítő szolgálattételre. — Meghalt 1939 február 10*én bt. I. P. Hármas betegség támadta meg őszeritségét „A földbirtokpolitikai törvény 77 “ * *w"rw J az idei aratásig még pern érezteti annyira hatását, hogy az aratási szerződések tömegesebb megnemkötése indokolt lenne“ A pápa őszentsége csütörtökön délután, négy őr iákor hirtelen Szívrohamot kapott, amely egy óra hosz- Sztat tartott. Ez a szívroham annál nagyobb riadalmat váltott ki az egész Vatikánban és Rómában is, mert a Szentatya kissé meg is hült. Magában véve ez a meghűlés nem járt Házzal és ettől még részt vehetett volna ,a Szentatya a szambajti és vasárnapi ünnepségeken, a szívroham azonban igen erős vo'.t és hozzájárult még ehhez az is, hogy hirtelen h ólyagbán talmak járultak hozzá, úgyhogy Bonianomé professzort, e betegségnek legkiválóbb szakértőjét kellett a Szentatya betegágyához hivatni. A Szívattak afett a Szentatya eszméletlen vo'-t, de egy óra múlva viSz- Szjanyerte eszméletét, jobban érezte magát, m ajd elaludt. Во manóimé professzor megállapította, hogy a hó- lyaghántalom is javult. Mindezek ellenére a Szentatya állapota nagy aggodalomra ad okót és teljesen kizártnak tartják a Vatikánban, hogy a szombati és vasárnapi ünnepségeken részt vehessen. Amikor a Szent atya közvetlen környezete észrevette a bajt, azonnal hivatták Mi- lani professzort és Paceili bíborost. Milani professzor azonban nem volt a Vatikánban. A jelentés után azon- (nlal1 a Szentatya ágyához sietett ia Vá- tikán kormányzója és azionkivül1 Tardini és Montini alá'lamtitkáriok, valamint a Szolgálattevő kamarások. Minden pillanatban várják egész Róma városában a vatikáni híreket, az egész diplomáciai testület állandó izgatottságban érdeklődik szinte percenteni a pápa állapota iránt. Csütörtökön délután egyébként Triduu- mot rendeltek el a Szentatya egészségéért és minden templomban imádkoznak felgyógyulásáért. A helyzet azonban nagyon komoly, mert a Szentatya szervezetét háromszoros betegség támadta meg. A csütörtök esti jelentés a javulást hangsúlyozza. A betegség lefolyása megint teljesen normális m|enetet vesz fel, úgy mint a régebbi szivattakoknál történt. A Szent- atya természetesen részt akar venni a szombati és vasárnapi nagy ünnepségeken s most is, amint a Szívattak után magához tért, kifejezte ezt az óhaját. Az orvosok állandóan betegágyánál tartózkodtak. A Vatikánban egyébként teljes permanenda van, bár hangsúlyozzák, hogy ia Szentatya betegségében javulás állott be. A NÉP földművelésügyi, földbirtokpolitikai és pénzügyi csoportja szerdái délelőtt 10 órakor folytatta! a kishaszonbérletek alakításának előmozdításáról és más földbirtokpolitikai rendelkezésekről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Az ülésen megjelent gróf Teleki Mihály földművelésügyi miniszter, vitéz Lukács Béla államtitkár, Darányi Kálmán, a képviselőház elnöke, vitéz Vass Elek miniszteri osztályfőnök és a földművelésügyi minisztérium több referense. Az általános vitát szerdán Teleki Mihály gróf fö’dmüve'ésügyi miniszter felszólalásával befejezte a bizottság. A földművelésügyi miniszter felszólalásában válaszolt a tanácskozás folyamán elhangzottakra, majd a bizottság egyhangú határozattal elfogadta általánosságban a törvényja- vasüatot. A tanácskozást csütörtökön délelőtt folytatták és részleteiben tárgyalták ia javaslatokat. Egyik budapesti napilap munkatársa kérdést intézett gróf Teleki Mihály földművelésügyi miniszterhez a földbirtokpolitikai javaslat tárgyalási menetének alakulásáról. — A NÉP földművelésügyi bizottsága — mondotta Teleki Mihály gróf — már tegnap megkezdte a földbirtokpolitikai javaslat általános vitáját. A kormány terve az, hogy az országgyűlés a zsidójavaslat után nyomban és haladéktalanul tárgyalja 1® a földbirtokpolitSkai javaslatöt. A kormány- párti bizottság állásfoglalása után a képviselőház földművelési bizottsága foglalkozik a javaslattal'. Széleskörű vitára Számítunk, mert mór a NÉP bizottságában is igen szakszerű és la kérdéskomplexum minden résztelére kiterjedő hozzászólások hangzanak el. Arra vonatkozóan, hogy a földbirtokpolitikai javaslatot dátumszerűen mikor tárgyalja a képviselő- ház, nem nyilatkozhatnál, Imiért még a zsidójavaslatot s®m tűzték napirendre. Annyit azonban kijelenthetek, hogy nyomban a zSidójavassfet letárgyalása után késedelem nélküli tető alá hozzuk ezt a fontos reformot. ! Az újságíró megemlitette a földművelésügyi miniszternek, hogy az ország egyes vidékeiről érkezett jelentések szerint az laratómunkásofc a földbirtokpolitikai törvényre vate hivatkozással vonakodnak megkötni aratószerződésüket. — A földművelésügyi kormányzat gondoskodott arról — jelentette k| Te.eki Mihály gróf — hogy az ország termelési rendjében fennakadás ne tegyen. A vármegyei köz- igazgatási hatóságok és a gazdasági felügyelők utasítást kaptak, hogy; az ilyen esetekbe . avatkozzanak be, mert természetesen, a földbirtokpolitikai törvény az idei aratásig még nem 'éreztetheti annyira hatását, hogy az aratási szerződések tömegesebb megnemkötése indokolt tenne. Halálra gázolta a vonat Az egész világon mély fájdalmat keltett a Pápa halála A Szentatya állapota az éjjeli je- lejtés szerint már nagyon komoly s aggodalomra adott okot. Amitől az orvpsok féltek, hamar bekövetkezett. A Szentiatya ma reggel 5 óra 31 perckor meghalt. A pápa halála az egész világon mély fájdalommal és részvéttel találkozott. Halála nem meglepetésszerűen, mint inkább hirtelen következett b®. A Szehtatya az utolsó pillanatokig eszméleténél volt, felvette az A Kiskunhalas—fétegyházai: vasútvonalon halálois gázolás történt. В a la! sí György napszámos a galiamJbosá imégát- lónái a vonatra várakozott. E'őzőteg alaposan teittiasodott és várakozás közben a sínek me’-lé feküdt. Elaludt és nem vette észre, hogy közeledik a vonat. A mozdonyvézető is későn vette észre a sínen fekvő embert. Az utofeői pillanatokban fékézett, ekkorra Balíasi isi felébredt, de felállni nem tudott, hanejm! át akart mászni a síneken. A voniat kerekei az ittas földművest a feCismprbel- tétlenségig összeroncSo-'ta. utolsó kenetet és utolsó fohászkodása js a békéért szólott. Róma lakossága már a kora reggeli órákban értesült a nagy gyászról és nagy közönség lepte el a Vatikán várost és könnyektől elmosódó tekintettel bizonyosodtak meg a Szentatya haláláról. A Vatikán félhivatalos közönye | rendkívüli kiadásban, gyászkeretben; közölte a lesújtó hirt, amely a Szemit- atya halálával a viliág egész kato- iikusságát érte. Elloptak 3 kerékpárt, a rendőrség elfogta a tolvajokat A rendőrkapitányságra három feljelentés érkezett ismeretten tettesek ellen, akik a város különböző pontjain kerékpárt loptak. A rendőrség a nyomozást megindította és hamarosan eredményt ért el. A kerékpártó vajokat sikerűit elfogni, s kerékpárok is megkenitek. Az illetők elten ez eljárás megindult. Miniszteri elismerés a halasi csipkéért A kereskedelmi miniszter elismerő oktevélteí tüntetfje ki Markovits Máriát, Muharos Józsefné sz. Papp Máriát, Bazsó Esztert és Szentpéteri Fe- iencné Sz. Zseni Krisztinát a berlini kézmüveskiállitásra készített gyönyörű csipketoritőért. A miniszteri oklevelek ma érkeztek meg a városhoz és a kitüntetéseket rövidesen átadjak- . . ,I l! J i