Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1939 (39. évfolyam, 1-95. szám)
1939-11-03 / 88. szám
4 Kisknnhalas Helyi Értesítője november 3 — Földet kapnak a magyarok. A Csallóközben és a Kisalföldön elhagyott cseh-morva telepes birtokokat most osztják ki. Mintegy 5000 i földigénylő jelentkezett. A jelentke- j zők személyének és rátermettségének gondos megvizsgálása után 3500 jutott földhöz. Ezek között 2850 vi_ tézi címre jogosult. A földek kiosztása most folyik. I О r s z á g—V Hág •••« Svájc szövetségi tanácsa utasitá* sokat adott a lakosságnak, hogy mi* képpen viselkedjenek akkor, ha ide» gén hadsereg részben, vagy egész» ben megszállná az országot, — Kassa város ünnepélyes keretek között iin* nepelte meg 33 éves évfordu óját annak, hogy II Rákóczi Ferenc ham» vait hazaszállították Törökországból ■— Komárom városa örök ünnepévé avatja a november 6*át, a kormány» zó bevonulásának napját. — A jakab» szállási vasúti átjárónál a bugaci gazdasági vasút motorosa elütötte Boldog Jenő izsáki kereskedő teher» gépkocsiját, amelyen 18 heklóliter bort szállítottak. A gépkocsi felbo rult és a hordótetején ülő négy utas az úttestre zuhant. Közülük Fekete Sándor 19 éves napszámos a motoros elé esett, amelynek kerekei dara» bokra tépték. A másik három utas súlyos zúzódásokat és agyrázkódást szenvedett. A gépkocsivezető mellett ülő három utasnak semmi baja sem történt. — Szeged város kisgyülése most tárgyalta a téli szegényellátás kérdését. Dr. Tóth Béla h. polgár mester a felszólításokra válaszolva kijelentette, hogy bármi történik is, Szegeden nem lesz éhező ember az eljövendő tél folyamán sem, mert a hatóságok módot találnak arra, hogy az Ínségeseket ellássák. — Sorpron* bánfaifán Binder Károly ottani mun» kás afölötti elkeseredésében, hogy egy szerencsétlen vasúti gázolás kö* vetkezményképpen mindkét lábát amputálni kellett, a kórházi ágy kor» látjara felakasztotta magát és meg» halt. A rendőri bizottság megállapi» tóttá, hogy haláláért sem mulasztás, sem felelősség senkit sem terhel. *«*!*>«» — Közgyűlés. A MANSz. kiskun- halasi csoportja november 12-én, délután 5 órakor tartja ezévi közgyűlését a Gazdasági Egyesület nagytermében. A tagokat ezúton hívja meg az Elnökség. Gazdát cserélt a kilencven éves jánoshalmi öregpatika Hosszabb tárgyalás után november 1-én gazdát cserélt a jánoshalmi öreg patika. Tulajdonosától, hajdúhadházi Sillye Géza gyógyszerésztől 70.000 pengős vételárért megvette Margitka leánya, illetve veje, ifjú Lárencz László gyógyszerész* Lárencz László tompái gyógyszerész fia részére Nagypál István ismert jánoshalmi földbirtokos. Nyomtatványokat Sben □□□□□□□□ készít lapunk nyouuiáfa Д jugoszláv kereskedelmi miniszter beszéde a magyar—jugoszláv közlekedési kapcsolatokról A jugoszláv kereskedelmi miniszter hosszabb beszédet mondott és ebben válaszolt Kunder volt magyar kereskedelmi miniszter legutóbbi beszédére. Kifejtette, hogy igen nagy örömmel olvasta a beszéd egyes kitételeit. Jóakarattal fogad minden magyar kezdeményezést a közlekedési viszonyok szorosabbra fűzésére. Sajnos, a jelenlegi nemzetközi viszonyok nem engedik meg, hogy az idegenforgalmat a két ország között növeljék. Egyetért abban, hogy a két ország közti kapcsolatok kiszélesítése érdekében a helyzetet alaposan megvizsgálják. SPORT A KAC Ki bőrösön, a MOVE Dunaföld- váron játszik bajnoki mérkőzést vasárnap A Kiskunsági Alosztály tizedik fordulója ismét vidékre szólója a halasi csapatokat. A KAC=nak könnyebb a helyzete, mert a tabella végén kullogó Kiskőrösi LE ellen kell győznie, hogy megszerezze a két pon* tot. A MOVE viszont az élen tanyázó Dunaföldvári MOVE=t kapja ellenfelül és bizony nagyon optimistának kell lennie annak, aki a fiatal csapat győzelmét várná. A két csapat előreláthatólag így áll fel > KAC: Horváth — Győri, Eídmann — Gyenizse, Király, Lovas — Kovács, Szabó, Karkesz, Karai, Vírágh. MOVE : Gaál — Goór, Koltai — Koczóh, Jolzsvaí, Jeneí — Imgrund, Németh, Szalai, Nagy, Komlós, esetleg Bacsó. A MOVE II. SolOzentimre ellen játszik Halason A II. osztályú bajnokság kiemelkedő eseménye a Soltszentimreí MOVE—Kis* kunhalasi MOVE II, mérkőzése. A mér* kőzést délután 2 órai kezdettel rendezik meg. Belépődíj nem lesz. Az alosztály vasárnapi részletes műsora Kiskőrös KLE — KAC, vezeti Lenkeffv' Dunafőldvár D. MOVE — Kiskunhalasi MOVE, vezeti Darányi. Kelebia KLE -- Keceli LE, vezeti Huszár. Kiskunmaj' a K. MOVE — Soltvadkerti MOVE, vezeti Váradi. Jánoshalma JSE — Izsáki MOVE, vezeti Meiszter. Kalocsa KSC — Dunave* csel SC, vezeti Hoffmann. — II. osztály: Kiskunhalas K. MOVE II, — Soltszenüm* rei MOVE, vezeti Simonyí. Fülőpszállás F. MOVE — KAC II., vezeti Bodoglári. Kiskőrös KLE I! — Kiskunmajsaí MOVE II., vezeti Nagy Sándor. Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonnak, jóbarátnak és isme* rősnek, kik szeretett, felejthetetlen felesé* gém, édesanyám, leányom temetésén nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. Kovács Pál és özv. Csapi Imréné Magán hirdetések Elveszett egy barna vasutas taska. Szíves megtaláló jutalom ellenében adja be Széchényi uccában Maglód! postáshoz. Kosztümöt, női kabátot és minden alkalomra szóló női ruhát szakszerűen ké* szit Nyergesné angol és francia női divat* szalonja. Dohány u. 6. Segédet felvesz A Ref. Egyház presbitériuma közhírré teszi, hogy az 1940. évre szóló választói névjegyzék november t »töl november 15*ig bezárólag a pénztári hivatalban köz* szemlére lesz kitéve és ott a hivatalos órák aldtt megtekinthető. Az ellene teendő esetleges felszólalások, panaszok írásban adandók be a lelkész! hivatalba. Figyelem! Henger u. 11. sz. lakóház, három uccai padlós szoba, szükséges mellékhelyiségek, mosókonyha, fáskamra, ser* tésól, ivókút, esóvízeskút, kert, gyümölcsös, gazdasági udvar eladó Értekezhetni Tambura u. 1. sz. alatt. Jókarban levő festett hálószoba és egy habos kőris félhálószoba berendezés és más háztartási cikkek olcsón eladók. Sólyom u. 12. 30 mázsa csöves tengeri, gömbölyű és nagyszemű, mely tömésre is alkalmas, kisebb-nagyobb mennyiségben eladó Sólyom-u. 9. sz. alatt. Eladó birtok. Feisöszálláson Balogh Mihály örökösei ingatlanából kb. 50 hold mindent jól termő, kétharmad részben szántóból álló ingatlan, kisebb parcellák* ban is, olcsón eladó. Érdeklődni lehet dr. Balogh Jónosnál, Szabadkai ut 10. sz. alatt. Eladó a gőböljárási vasútállomás és műút közelében fekvő 110 kát. hold ! tanyásbirtok, egészben, esetleg kisebb ! részletekben is. Bővebb felvilágosítás | dr. Borbás Imre ügyvéd irodájában. ' Kamcsatkai fagybalzsam megszünteti ! a fagyástól eredő kéz és láb vörössé- | gét, annak viszkető érzését és püffedt- ! ségét. Kapható Rácz János gyógyszer- i tárában, Kossuth u. 1. sz., Takarék épü- I let. Hazai tea, kellemes zamatú, olcsó, j Tisztán, vagy orosz teával keverve el- j sőrangú üdítő ital. Kapható a Rácz- j patikában, Kossuth u. 1. sz. Sósiói nagyobb villatelek a fürdőhöz i nagyon közei, fásitva eladó, Rácz János j gyógyszerész. iiáromszobás komfortos lakás kiadó> egy asztal sparhedt eladó. Alkotmány u 5. sz. Bögyös Órókősök alsókístelekí tanyáju* kon száraz akác tűzifát eladnak. Kapuoszlopok is eladók. Erdeklódketní Szász Károly u. 6. sz. alatt. Elveszett egy kövér liba a Szabadkai uron a Schneider cégig. Kérik a becsüle* ! tes megtalálót, adja be Jerucsek József j füszerüzletébe, hol az érték felét kapja ; jutalmul. Hunyadi u. 44. sz. alatt ágynemű és ágy eladó. Felsőöregszölőkben 3 hold szóló és I szántó megfelelő lakóházzal eladó. Tuda* | koződhatní Jókai u. 43. sz. alatt, mely j ház szintén eladó. Zongora elköltözés miatt eladó. Alkotmány-u. 5 sz. alatt. Két egymásbanyilló bútorozott szoba 1—2 személy részére kiadó Vihar ucca 6. sz. alatt, esetleg teljes ellátás- ; sál. Ugyanott egy különbejáratú buto- ; rozott szoba is kiadó. Meló hajfesték tökéletesen fest, nem fakul, nem kopik, nem piszkit. Fekete, , barna, világos barna színben kapható ! Rácz János gyógyszertárában, Kossuth ucca 1. sz., Takarék épület. Másodrendű elszászi, pogácsa és sikolai alma kapható Alkotmány-u. 8. sz. alatt. j Gyakorlott feles baromfikertészt ke- j resnek Kordáék. НД modern, jó és olcsó BÚTORT j akar, vásároljon PACZOLAY müaszta- i losnál, Kígyó u. 3. sz., Központi iskola i mellett. Nagy választék, kedvező fize- ' böljárás. BANGÓ FERENC, a volt Bangó Tanintézet igazgatója, vállalná 1—2 magántanuló teljes garancia melletti előkészítését. Budapest, XIV. Tele- pes-u. 1/b. ROSTÁN áthullott apró szén mázsánként 1 pengő, nyers kátrány kgr.-ként 7 fillérért állandóan kapható a villany- 1 telepen. Gazdasági Gőzmalom melletti körülbelül 5 hold szántónk haszonbérbe kiadó. Halasi Gazdasági Bank Í Részvénytársaság. Bútorozott szoba kiadó. Diák, vagy diáklánykát teljes ellátásra felvesznek i Szövetség tér 5. sz. alatt. MINDENT a készítőnél vásároljon! A közvetítő haszna a zsebében marad. Javitást csak szakembernél végeztessen! Szakszerű munka, hasonlíthatatlanul olcsóbb árak! REKAMIER, SEZ- LON, FOTEL, MATRAC készen és rendelésre. Tekintse meg kirakatomat! — NYERGES LAJOS kárpitos, Dohány u. 6. sz., dr. Bódi-féle ház. FIGYELEM! flz alakját csinossá teszi, a járását kényelmessé teszi, ha a fűzőjét nálam veszi. Fűzök már feltűnő olcsó árban 3.60 P, Melltartók, Amazon, Bajadér, trikóselymes, batiszt, már 48 fillértől. Gyógyfüzők, princess- fűző, harisnyatartó batiszt már 85 fillértől. Nagy választékban, OLCSÓ árban kaphatók Práger Irén rőfös- rővidárú üzletében. Fűzők méret után is rendelhetők. Szőlőre igen alkalmas 4—5 kocsira való, két éves trágya eladó Kossuth-u. 27. sz. alatt. Kisgyermekek német foglalkoztatását, iskolásokat, felnőtteket eredménnyel tanítok Felsőnádor ucca 6. sz. alatt. Rozszalmát vásárol Adám Dávid Petőfi-u. 15. sz. alatt. Ugyanott Krén rendszerű Meidinger kályha eladó. Fazsindely eladó Markovits Jenő cse- repezőnél Szathmáry Sándor ucca 1. sz. alatt. Azonnali beköltözéssel kétszobás, kertes lakás kiadó Szénás-u. 4. sz. alatt. BAROMFIKOPPASZTÓ nőket felvesz Schneider Ignác Utódai, Hangya-bérlet. Száraz tűzifa és szén házhoz szállítva kapható Adler Ignác fakereskedőnél. Elsőrendű gyümölcsfa szükségletét Baranyai helybeli faiskoláiból szerezze be az Abroncs uccában, Sáfrik-szélmalom szomszédságában. Gumicipők, csizmák, hócipők szakszerű javítását (vulkanizálását) vállalja Lakatos Sándor cipész Kígyó-u. FARKAS KALMAN órás, ékszerész és látszerész, a Gazdasági Bank épületében, raktáron tart mindenféle órát, ékszert és szemüveget, nagy választékban. Brilliánst, ezüst pénzt, arany és ezüst ékszert, használtat is, magas áron vesz ,órát és ékszert pontosan javit. A városhoz közel 600 n. öl szőlő eladó. Értekezhetni Viszmeg Lajossal Bem-u. 12. sz. alatt. Értesítem kedves növendékeimet, hogy a tánctanfolyamot későbbi időben tartom meg, mert a termet lefoglalták. Fűzik Katalin tánctanító, A VAROS HIVATALOS HIRDETÉSEI 14945.—1939 kíg sz. A m. kir. iparügyí minisztérium a Kiskunhalason épűló m kir. téli gazdasági iskola tanuló otthona építé* sével kapcsolatos vízvezetéki, belső és külső csatornázási, szennyvíztisztítási, vala* mint villamos világítási, jelzőcsengő és villámháritó berendezési munkálatokra 1939 november 20*án d. e. 11 órai határidővel nyilvános versenytárgyalást tart. Az aján* latok ugyanaznap 12 órakor bontatnak fe1. Bóvebb felvilágosítással a v. mérnöki hí* vatal szolgál. — Kiskunhalas, 1939 no* vember 3, Dr. Gusztos h. polgármester. A BUDAPESTI TERMENYTOZSDB HIVATALOS ARAI: November 3. j Búza 80 kg.-os 20.65 P, rozs 14.10— 1 14.15 P, árpa 16.30-16.50 P, zab 18.80— ' 19 P, tengeri 19.15—19.35 P mázsánként. FERENCVÁROSI SERTÉSVASAB; Szedettsertés I-a 100—104, silány 86 —92 fillér kilónként. Felelős szerkesztő és kiadó: PRAGER JANOS OZOM PUDER i ól tapad, jól fed, finom színek, kellellemes illat. Kapható RáCZ JánOS gyógyszertárában, Kossuth u. 1. sz., Takarék épület. _____________________ Nyomatott a Kiskunhalas Helyi Értesítője Lapvállalat nyomdájában, Molnár-u. 2. Felelős nyomdavezető: Mészáros Dezső