Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1939 (39. évfolyam, 1-95. szám)

1939-07-12 / 55. szám

2 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE július 12 Gróf Teleki Mihály beszéde a budapesti nemzetközi mezőgazdasági ipari kongresszuson A Budapesten összehívott hatodik nemzetközi mezőgazdasági ipari kon­gresszust ünnepélyes keretek között, Horthy Miklós kormányzó jelen­létében nyitották meg hétfőn dél­előtt a műegyetem aulájában. A 10 napig tartó kongresszuson, amelyen « cukosz-, szesz- és élelmiszeriparok problémáit vitatják meg, harminc- nyolc államból 532 külföldi kiküldött, továbbá 371 belföldi kongresszusi tag vesz részt. A kormányzót a kongresszus szín­helyén К á 11 а у Miklós ny. föld­művelésügyi miniszter, a kongresz- szus elnöke, Reményi-Schnel- ler Lajos pénzügyminiszter, vitéz Teleki Mihály gróf földművelés­ügyi miniszter, vitéz Guothfalvy- D о r n e r Zoltán miniszteri tanácsos, a_ kongresszus főtitkára fogadták és kísérték fel az aulába. Az aula be­járatánál Teleki Pál gróf minisz­terelnök köszöntötte a kormányzót, akit a terembelépésekor a kongresz- . szus tagjai lelkes tapssal és éljen­zéssel üdvözöltek. Az előkelőségek soraiban foglaltak helyet József és Albrecht főhercegek, V ö r n 1 e rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a külügyminiszter állandó helyettese, S z i 1 у Kálmán, Jalso- V i c z к у Károly, Törley Bálint és Vargha József államtitkárok, dr S z e n d у Károly polgármester, Erdmansdorf budapesti német követ, Vinci gróf budapesti olasz követ. Kállay Miklós, a kongresszus el­nöke francianyelvű megnyitóbeszé­dében köszöntötte Horthy Miklós kormányzót, aki a kongresszus fő- védnökségét elvállalta. A kongresz- szus résztvevői felállva lelkesen ün­nepelték az államfőt. Nagy érdeklődéssel fogadta a kon­gresszus hallgatósága vitéz Teleki Mihály gróf földművelésügyi minisz­ter felszólalását, aki francianyelvü beszédében rámutatott arra, hogy a magyar kormány nagy örömmel vette ezt a kongresszust védőszár­nyai alá, mert nálunk a mezőgaz­dasági iparoknak a közgazdaságban elfoglalt jelentősége roppant nagy. Különösen nagy a mezőgazdasági iparok jelentősége Magyarországon. Az utóbbi évtizedekben az iparoso­dás terén elért örvendetes eredmé­nyek ellenére az ország gazdasági struktúráját alakjában még mindig -a mezőgazdaság szabja meg. A me­zőgazdasági iparoknak Magyaror­szágon régi hagyományai vannak. A mezőgazdasági iparok egyes ágai voltak azok, amelyek nálunk elő­ször fejlődtek ki gyárszerűen, így például közismert, hogy a világhá­ború előtt a magyar malomipar az egész világon az elsők között volt. A miniszter ezután rámutatott ar­ra, hogy a mezőgazdasági iparok foglalkoztatási képessége az agrár- népesség szociális gondozása szem­pontjából bír igen nagy jelentőség­gel, minthogy ezeknek az iparágak­nak a mezőgazdasággal sok esetben legszorosabb kapcsolata folytán a mezőgazdaságban egyes időszakok­ban munkát nem találó néptömegek ezekben az iparágakban az őszi és a téli időszakban olymérvű foglalkoz­tatást találnak, amely a mezőgazda­ságban részükre biztosítható kerese­tet jelentősen kiegészíti és így sok­kal megfelelőbb életszínvonalat tesz számukra lehetővé. A világ számos országában érdekellentét merülhet fel a mezőgazdaság és az ipari ter­melés között. Az érdekellentét át­hidalására és a közgazdasági mun­ka összhangjának biztosítására el­sősorban a mezőgazdasági iparok hívatottak, mint amelyek a termelés két nagy területére egyszerre bo­csátanak gyökeret. A mezőgazdasági iparokra tehát eszmei feladat is vár. Teleki Mihály gróf nagy taps­sal fogadott beszédének végén me­legen üdvözölte a kongresszus tag­jait és a tanácskozásokra eredmé­nyes munkásságot kívánt. A külföldi résztvevők nevében D u с о s, a francia képviselöház al- elnöke, volt francia közoktatásügyi miniszter köszöntötte a kongresz- szust. Szendy Károly polgármester üd­vözlő szavai után Kállay Miklós zá­róbeszédében hangoztatta, hogy a kongresszus célja elsősorban a me­zőgazdasági iparokkal kapcsolatos tudományok előbbrevitele, de ugyan­akkor célja az is, hogy a világ kü­lönböző országainak tudományos és társadalmi kiválóságait összegyűjtve, részükre alkalmat adjon az eszmék kicserélésére és az emberi szolida­ritás gondolatának kimélyítésére. A megnyitóülés után vitéz nagy­bányai Horthy Miklós kormányzó József és Albrecht főhercegekkel, Teleki Pál gróf miniszterelnökkel, Reményi-Schneller Lajos és vitéz Teleki Mihály gróf miniszterekkel, és a kongresszus vezetőségének kí­séretében megtekintette a műegye­tem földszinti helyiségeiben a kon­gresszussal kapcsolatosan rendezett mezőgazdasági kiállítást. A kiállítás, amely szemléltetően mutatja be a magyar mezőgazdasági iparok fej­lődését, a nagyközönség számára péntekig marad nyitva. A bécsai temetőben követett el öngylkosságof egy halasi ember Az elmúlt napokban Bolyó Já­nos halasi lakos, aki a Schneider- telepen volt alkalmazva, mint autó­kísérő, Bócsán, az ottani temető­ben követett el öngyilkosságot. Kis­fia sírja fölé akasztotta fel ma­gát s mire rátaláltak, már meg­halt. Búcsúlevelében nem írta meg, hogy miért lett öngyilkos. Csak azt írta, hogy kisfia mellé, a bóesai te­metőbe temessék el. — Halasi kinevezések a tantestület­nél. A vallás- és közoktatásügyi mi­niszter Róna Gábor igazgatót а VII. i fizetési osztályba léptette elő. Hat ha­lasi segédtanítót: Bognár Margitot, Nagy Irma Máriát, Simon Valériát, Békés Lászlót, Cseh Jánost és D a- d a r Zoltánt rendes tanítóvá nevezte ki. Nincs Halason Szeszfőzde a Hangya nem vásárolhat 2000 mázsa barackot A földművelésügyi minisztérium, mint arról mór beszámoltunk, intervenciós vásárlással is, a termelők segítségére siet és ennek érdekében olyan irányú rendelkezést hozott, hogy a Szeszfőzfék nagyobb mennyiségű barackot vásárol­janak 13 filléres áron. Most közük lapunk munkatársával, hogy gróf Teleki Mihály földműve­lésügyi miniszter megbízta a budapesti Hangya központot, hogy Kiskunhalason kétezer méter­mázsa teljesen beérett kajszi- barackot vásároljon pálinkafőzés céljaira. Az ár 13 fillér kilónként, a szeszfőzdetelepen átvéve. A vásárlás ügyében július 8-án két megbízott jött Halasra Budapestről, hogy a részleteket megbeszélje. A tár­gyalások során kiderült, hogy hiába a miniszter jóindulatú támogatása, hogy ezúttal is gondolt a halasi kisemberek­re, mert Halason nincs szeszfőzde, amely a 2000 mázsa barackot átvegye, le tudja főzni. A termelőkre nézve súlyos csapás, hogy a szeszfőzde kérdését még nem oldották meg s az új szeszfőzde enge­délyét nem adták ki, mert így a 13 filléres árat nem kapják meg. Amennyiben a helybeli szeszfőzde nem indulhat meg és az engedélyt nem adják ki, úgy valamely környékbeli szeszfőzde (Kiskörös, Kecel, Majsa, Soltvadkert) kap megbízást a kifőzésre, csakhogy így a termelő nem kapja meg a 13 filléres árat, mert a fuvarköltséget Halasról a szeszfőzde helyéig a termelő viseli. Lapzártáig értesítés nem érkezett, hogy e kérdés hogy dőlt el, és a 2000 mázsa barackot melyik környékbeli szeszfőzde veszi át. Mindenesetre a szeszfőzdének ilyen elodázása a terme­lőknek sok pénzébe kerül. Ujahb vásárló a halasi piacon Ma délben közük velünk azt a hírt, hogy a halasi piacon újabb vásárló, egy budapesti cég jelent meg. A buda­pesti Dreher cég adott megbízást na­gyobb mennyiségű érett kajszi barack vásárlására. A cég a barackot a mai naptól Schön Sándor kereskedő ud­varán vásárolja és veszi át 13 filléres árban. A budapesti cég a ba­rackot Budapestre szállítja s a fuvar- költséget levonja. Tóth Elek rendőrfőtanácsos újabb előléptetése A rendőrségi előléptetések során a ^ A rendőrkapitányság kiváló és nép­belügyminiszter Tóth Elek rendőrfő- ! szerű vezetőjének újabb előléptetése a tanácsost, a halasi rendőrkapitányság i város széles rétegében nagy örömmel vezetőjét valóságos rendőrfötanácsossá I találkozott, nevezte ki. I TJjabb hőhullámot jósol Hankó tanár Hankó Márton pécsi főreáliskolai tanár időprognózisát ismertetjük az alábbiakban: Július 12-én kezdődő 12 napi idő­szakban rendkívül nagy meleg várható úgy nálunk Magyarországon, mint egész Közép-Európában is, különösen a 49—54 fok földr. szélességek között. Ezt a hőséget a közvetlen hősugárzá­son kívül ritkán fellépő tartós és erős meleg légáramlások fogják elő­idézni, amelyek éppen a dél körüli időben vo­nulnak fel nap-nap mellett a forróöv felöl. Ezek révén a hőmérséklet helyenként és időnként a 36 fokot is túl fogja haladni, ami erre az idő­szakra jellemző lesz. Németországban és Angliában — s éppen a Berlin—London vonal körül még nagyobb hőségek várha­tók, mint nálunk. A tartós nagy meleget csak a közben- közben beálló esőzések, zivatarok és éjjeli le­hűlések fogják enyhíteni, időnként nálunk gyakrabban, mint tőlünk északabbra és pedig többek között, július 16, 18, 22. és 23. napjain. Ezeken a napokon többnyire már a délelőtti órákban felhősödések, helyen­ként teljes borulások kezdődnek, több­nyire országszerte is, hogy dél körül, vagy a délután folya­mán többé-kevésbbé bőséges esők induljanak meg, itt-ott erősebb zivatarok, vagy éppen viharos erejű szelek kíséretében is. Mint kuriózumot említem meg, hogy ugyanebben az időszakban számításom szerint évtizedek óta nem tapasztalt hideg és erős viharok fognak uralkodni napról-napra Délamerikában, a Tűzföl- dön, éppen az állandó viharairól híres »Magelhans-szoros« környékén.

Next

/
Thumbnails
Contents