Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1939 (39. évfolyam, 1-95. szám)
1939-06-24 / 50. szám
2 KISKUNHALAS KELTI ÉRTESÍTŐJE junius 24 A Református Nőszövetség Merít ünnepélye Fényes keretek közt, ezernyi közönség résztvételével folyt le a Református Nőszövetség kerti ünnepélye múlt vasárnap délután a gimnázium tavaszi pompában diszlő kertjében. Az ünnepélynek gyönyörű idő kedvezett, mely jó kedvre hangolta az elmúlt hetek esős időjárása után napfényre és melegre áhítozó közönségét. A műsor a polgári leányiskola növendékeinek tornabemutetójával kezdődött. A modern iskolai testnevelés minden szépsége kibontakozott az elmésen összeállított és könnyed szabatossággal előadott színpompás gyakorlatokban. Az ismételten felhangzott tapsok egyformán szóltak Varga Jenőné testnevelési tanárnak és a gyakorlatokat végző növendékeknek. Mindenkit boldog mosolyra indított a kisfiúk és leányok által eljátszott mesejáték, melyet Fűzik Katalin tánctanitó tanított be és ifjabb Körösi Jenő kísért zongorán. Harmonikusan csatlakozott e számhoz a polgári leányiskola növendékeinek hazafias daljátéka,, melynek énekbetéteit dr Szőke László vezényelte, ugyancsak ö szolgáltatta a zongorakíséretet is. Ezt követte a Református Leánykor leányainak gyönyörködtető magyar tánca, melyet az előbbi szám táncaival együtt szintén Fűzik Katalin tanított be. A kerti ünnepélynek fő érdekessége kétségkívül a magyar ruhabemutató volt. Érczhegyi Irén fővárosi tanárnő, a Baross Szövetség kiküldöttje, bevezető előadásában a magyarruha-mozgalom fontosságáról és térhódításáról szólt, majd pedig a magával hozott, mintegy 40 drb szebbnél-szebb magyaros szabású és díszítésű, különböző alkalmakra szolgáló ruhát mutatott be budapesti ipariskolai növendékeken és a helybeli leánykor tagjain. Minden egyes ruhabemutatásnál szakszerű észrevételekkel szolgált a közönségnek. A bemutató sokaknak ösztönzésül szolgált arra, hogy magyaros ruhát viseljen és magyaros díszítést alkalmazzon ruháin. A müsorszámok között hideg és meleg ételek álltak a közönség rendelkezésére s az egész hangulatos ünnepélyt méltóképen zárta be a 100 terítékes társasvacsora. Az erkölcsi siker mellett jelentékeny anyagi sikert is könyvelhet el magának a Református Nőszövetség a mindenképpen jól sikerült ünnepéllyel. A honvédelmi miniszter rendeleté a rendkívüli családi segélyezésről A honvédelmi miniszter rendeletet adott ki, amely megállapítja, hogy a rendkívüli fegyvergyakorlatra bevonultatott, illetve visszatartott, valamint az esetleg meghosszabbított rendes tényleges katonai szolgálatukat teljesítő legénységi állományú egyének nagy részének nem tényleges viszonyba helyezése (leszerelése) befejeződött, illetve a közeljövőben befejezést nyer. Ezért a rendkívüli családi segélyezésről a pénzügyminiszterrel együttesen kibocsátott körrendeletét június 1-töl kezdve .azoknak a legénységi állományú egyéneknek hozzátartozóira, akik rendes .tényleges katonai szolgálatukat teljesítik, nem alkalmazhatják és hatálya csak azokra az esetekre marad továbbra is fenn, amelyekben a család- fenntartó (főkereső) kivételesen még ezidöszerint is rendkívüli fegyvergyakorlatot teljesít. Ravasz László püspök szenteli fel a bácsalmási ref. templomot Bácsalmáson, a gróf Teleki József- né által adományozott értékes telken, felépült a református missziói egyház- község temploma. A szép új templomot maga Ravasz László dr., a du- nameléki református egyházkerület püspöke szenteli föl július 2-án. Július 1-én, szombaton délelőtt 10 órakor rendes istentisztelet keretében a Eléggé szerencsésen végződő öngyilkossági kísérlet történt szerdán délben a Kiskunhalasról Baja felé tartó személyvonaton. Az egyik harmadosztályú kocsiban egy rendőr Budapestről tolonc úton hazairányított asszonyt kísért Bácsalmásra. A vonat alig hagyta el a halasi állomást, amikor az asszony engedélyt kért a rendőrtől, hogy a félreeső helyre távozhasson. A rendőr eleget tett az asszony kérésének, mire az ki is ment a folyosóra. A rendőr gyanúsnak találva a nő hosz- szú ideig való elmaradását, felkelt s kiment a folyosóra. Meglepődve látta, hogy úgy a félreeső hely, mint a vasúti kocsi ajtaja tárva- nyitva áll. Reményi-Schneller Lajos pénzügy- miniszter a Ház legutóbbi ülésén kifejtette, hogy a visszatért Felvidék miatt nem lehetett idejekorán megcsinálni a költségvetést. Azóta, hála Istennek, Kárpátalja is visszakerült s most az egész országra kiterjedő költségvetést akarnak készíteni. Ezért kell egy félévre szóló pénzügyi felhatalmazás. Az elmúlt esztendőben 212 millió hiány mutatkozott, ebből 182 millió kiadás a Felvidék megszállásával, a behívott katonák családtagjainak segélyezéséharangokat áldja meg Kurdi Béla, a solti egyházmegye esperese. Délután 6 órakor dr. Ravasz László püspök és Teleki József gróf egyházkerületi főgondnok s a többi előkelőségek fogadása az eddigi imaterem előtt. Július 2-án, vasárnap délelőtt 10 órakor lesz a templomszentelés ünnepi istentisztelet keretében. j Rosszat sejtve, meghúzta a vész- j féket s az elősiető kalauzzal közöl- j te, hogy a gondjaira bízott asz- szony — miután nincs a kocsiban — minden valószínűség szerint ki- ugioít a vonatból. A vonat visszatolatott s mintegy 300 méternyire a megállás helyétől rá is találtak az asszonyra, amint vérző arccal éppen fel akart kelni a töltésről. A rendőr a kalauz segítségével felsegítette az asszonyt a vonatra, amely 10 perces késéssel tovább folytatta útját. Mint megállapították, az asszony igen szerencsésen zuhant ki a kocsiból, mert egy-két kisebb zúzódá- son kívül egyéb komoly baja nem történt. vei, útépítéssel és jóléti intézkedésekkel függ össze. De jelentős többlet mutatkozik a bevételi oldalon. Kárpátalja visszatérése újabb kiadásokat jelent, melyet a költségvetési tartalékokból fedeztek. A milliárdos beruházási terv szerint 600 millió pengőt az adófizetők egyszeri hozzájárulásából, 400 milliót pedig kölcsönből fedeznek. A 600 milliót a hadseregre négyszáz milliót pedig egyéb beruházásokra fordítanak. A hadseregre az első esztendőben kétmilliót akartak költeni, de eddig már 300 milliót költöttek és ezt a jövőben is így fogják folytatni, i A pénzügyminiszter bejelentette a : társulati adóreformot, mely lehetet- I lenné fogja tenni, hogy bizonyos nyereségek az adó elöl elvonassanak. Reformálni kell az egyenes adórendszert és általában egyszerűsíteni az adórendszert. Egyszerűsítik az illetékeket is, bevezetik a hadmentességi adót, mert méltányos, hogy azok, akik katonai szolgálatot nem teljesítenek, ezt az előnyt hadmentességi adóval váltsák meg. Legközelebb a Ház elé kerül a 40 évi házadómentességi törvényjavaslat, mely 4000 kislakás építését szabályozza és tárgyalások folyan arról, hogy a harmincévi házadómentességet, mely ez év végéig tart, meghosszabbítsák. Nagyon szeretné, ha ezeknek a javaslatoknak nagyrésze már január elsején életbelépne. Mag^arorssáe lakossága áprilisban 3974 favei szaporodóit Aprilis folyamán a házasságkötések száma 6439, az élveszülötteké 16.419, a halottaké pedig 12.445 i volt. Természetes szaporulatunk 3974 lélek. Az egy éven aluli cse- csemöhalottak száma (2459) és aránya (az élveszülöttek 15 százaléka) magasabb volt, mint egy hónappal korábban (13.1). Kocsinak rohant s azonnal meghalt egy szabálytalanul és lámpa nélkül hajtó kerékpáros a tompa—kelebiai országúton Halálos szerencsétlenség történt az elmúlt napokban este fél 9 órakor Tompa és Kelebia között az országúton. A kelebiai állami gazdaságból egy kocsi haladt szabályosan az út baloldalán. A kocsival szemben lámpával fölszerelt két kerékpáros férfi , hajtott s amint később kiderült, j mögöttük még egy kerékpáros igye- j kezeit Kelebia felé, de ennek ke- ' rékpárjáról hiányzott a lámpa. Amikor a két első kerékpáros a kocsi közelébe ért, kikerülte a szembejövő kocsit, a mögöttük hajtó férfi azonban továbbra is menetirányának jobb oldalán hajtott a kocsinak s a következő pillanatban a lovak alá esett. A kocsin ülők a sötétben először azt hitték, hogy valami kőrakásnak vetődött neki a kocsi kereke. A lovak azonban visszahőköltek s a következő pillanatban egy csörre- nés is figyelmeztette a kocsist, hogy szerencsétlenség történhetett, í Amikor leugrott a bakról, meglepetve látta, hogy egy férfi és egy kerékpár hever a rúd előtt. A férfi eszméletlenül s borzalmasan összezúzott arccal feküdt az utón. Nyomban értesítették a csendőrséget és orvost is hívtak a szerencsétlenség színhelyére. Megállapították, hogy a lámpa nélkül hajtó kerékpáros Tan- csik Ferenc 28 éves kelebiai földműves. A kihívott orvos kámforinjekciót alkalmazott, de a szerencsétlenül járt emberen már nem lehetett segíteni. Koponyaalapi csonttörést és agyrázkódást szenvedett s alig néhány perc múlva meg is halt. JEGUZEM шшшштшш д шяшяшят Ajánlja az ártézi , Jégkiadás a gyár \ vízből készült VILLANYGYÄR telepén reggel | TELEPÉN 6~7.örB Két halasi dalérda vesz részt a kassai dalosünnepélyen Kassán szombaton és vasárnap rendezik meg az országos dalosünnepélyt, amely igen nagyarányú lesz és azon az ország minden részéből részt- vesznek a dalárdák. Halasról két dalárda: a Városi Dalkör és az Iparos Dalkar vesz részt az országos dalosünnepélyen. A két halasi dalárda ma hajnalban utazik Budapestre és szombat reggel különvonaton mennek Kassára. Kiugrott egy asszony a halasi személyvonatból A pénzügyminiszter fontos reformterveket jelentett be a Házban