Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1939 (39. évfolyam, 1-95. szám)
1939-06-10 / 46. szám
1939 junius 10, szombat / XXXIX. évfolyam, 46. szám Politikaitársadalmi és közgazdasági lap ELŐFIZETÉSI ÁR EGY ÉVKE. Helyben ....... 12 P - Vidékre ....... 16 P EGY SZÁM ÁRA 12 FILLÉR Alapította: PRÄGER FERENC MEGJELENIK SZERDÁN ÉS SZOMBATON Szerkesztőség. Molnár u. 2 — Telefon 45 Kiadóhivatal i Városháza épületében Á polgármester félévi szabadságra megy és nyugdíjazását kérte Hétfőn délelőttre a város képviselőtestületét közgyűlésre hívta egybe dr Fekete Imre polgármester. Ezen a közgyűlésen a polgármester már nem fog elnökölni, ez a közgyűlés a polgármester távozásával kapcsolatos i ügyben hoz határozatot. Dr Fekete Imre polgármester már régebben foglalkozott azzal a gondolattal, hogy nyugdíjba megy. Ezt az elhatározását most valóra váltja, ©mely a város széles rétegében mély sajnálkozással találkozik. A polgár- mester 9 és fél évi eredményes munkálkodás után megválik a város vezetésétől, attól a várostól, melynek érdekében annyit dolgozott és fáradozott. 6 volt az, aki a halasi csipkét világhírűvé tette és ezáltal a várost az egész világgal megismertette. A polgármester szerdán délelőtt adta be az iktatói hivatalba ezirá- nyu kérelmét, amelyben a város képviselőtestületétől félévi beteg- szabadságot kér és egyben nyugdíjazását is kéri. A hétfői közgyűlésnek ez lesz J V punijUi X X puigui 1UVOIV1 t СД I város részéről dr Gusztos Károly h. polgármester búcsúztatja. A közgyűlés hálája és elismerése mellett teljesiti kérését, mert a polgármesternek megmásithtaatlan szándéka nyugalomba vonulása. Ma, pénteken délelőtt a nyugdijellenörzö bizottság ülést tartott, amely a polgármester nyugdiját megállapította. A hétfői közgyűlés elé nagy érdeklődéssel tekint a város közönsége. Bűntény, vagy baleset? A halasi rendőrség két nap óta rendkívüli rejtélyes ügyben folytat nyomozást. Az eset még szerdán történt és ma péntek délben még teljes homály fedi, hogy tulajdonképpen mi történt egy idős asszony halálával kapcsolatban a Nyárfa utcában. Bűntény, vagy baleset okoz- ta-e Banga Pálné 80 éves asszony halálát, erre irányul most a nyomozó hatóság minden munkája. Ma még, dacára annak, hogy a látszat amellett szól, hogy bűnös kezek játszottak közre az idős asz- szony halálában, semmi bizonyosságot nem írhatunk. Egy-két nap múlva várható teljes világosság a rejtélyes halálesetben. A Nyárfa utcai esetről tudósítónk a következőket Írhatja: Szerdán délután jelentették a mentőknek, hogy halálos baleset történt a Nyárfa-u. 16. sz. házban. A kocsiszín fala összeomlott és maga alá temette Banga Pálné 80 éves asszonyt. A mentők azonnal kimentek a helyszínre, velük ment Dobó Kálmán műszaki tanácsos is, hogy a mentési munkálatokat vezesse. Erre azonban már nem volt szükség, Bangáné a romok alatt halva feküdt. Nemsokára a helyszínre érkezett a rendőrség is. Megindult a nyomozás és egyben a romhalmaz eltakarítása. A munkálatok elején mindenki balesetre gondolt. Később, amikor már a beomló vályog és tégladarabokat eltakarították, igen gyanús körülmények merültek fel. A szerencsétlen asszonyt a kidőlt fal teljesen eltemette. j Amikor a romok alól kiszabadították, rendkívüli gyanús volt a holttest helyzete. Úgy látszott, hogy az idős asszonyt úgy vitték oda ismeretlen egyének és készakarva döntötték le a kocsiszín falát, hogy az esetet balesetnek tüntessék fel. Ezután már a rendőrség fokozott eréllyel folytatta a nyomozást. Többeket hallgatott ki és értesítette dr Boross vizsgálóbírót is, aki szintén a helyszínre ment. A nyomozás során mind rejtélyesebbé vált, az öregasszony halála. A konyhában vérnyomokat találtak, a vödör oldala is vérrel volt tele, azonkívül egy seprőt is találtak tele vérrel. Időközben a kalocsai ügyészséget j is értesítették, ahonnan a vizsgálóbíró és törvényszéki orvos szállt ki Halasra. A szerencsétlen asszonyt felboncolták, de a boncolás eredménye sem hozott teljes világosságot. Az eddigi megállapítások szerint nem lehetetlen, hogy az idős asszonyt fejbeverték és még élt, amikor a kocsiszínbe cipelték és ott fulladt meg a romok alatt. A rendőrségre olyan bejelentés is érkezett, hogy az idős asszonyt pénzéért gyilkolták meg. A vizsgálat során azonban Bangáné két betétkönyvét megtalálták. Az egyik betétkönyvben 130 P, a másikban pedig 3300 pengő volt egyik halasi pénzintézetnél elhelyezve. A rejtélyes esetre teljes világosságot a vegyvizsgálat eredménye fog hozni. A talált tárgyakat ugyanis a rendőrség felküldte Budapestre s az eredményt rövidesen közük, ami az egész nyomozást más megvilágításba hozhatja. ШШьт kinevezik az nj halasi kftjegyzft Ismeretes, hogy dr Fésűs György: halasi közjegyzőt saját kérelmére az igazságügyminiszter Vácra helyezte át. Dr Fésűs György a jövő hónapban foglalja el uj állomáshelyet. A közjegyzői állásra az áthelyezés után rögtön kiírták a pályázatot. Mint megbízható helyről értesülünk, az igazságügyminisztérium- ban már döntöttek az uj közjegyző személye felöl és a kinevezés rövidesen megjelenik a hivatalos lapban. A közjegyzői állásra az igazságügyminiszter, örömmel közölhetjük, dr Zeisz Károly halasi \ ügyvédet nevezi ki. Ez a kinevezés nem érinti meglepetésszerűen a város közönségét. Mindenki várta és tudta, hogy dr Fésűs örökét a halasi társadalomnak igen nagyra becsült és közszeretetben álló tagja fogja elnyerni. A kinevezés hire tegnap terjedt el a városban és mindenütt nagy, megnyugvást és örömet okozott. Az igazságügyminiszter hosszú, gazdag közéleti munkásságot jutalmazott azzal, hogy az uj közjegyzőnek Zeisz Károly dr-t nevezte ki, aki eddigi önzetlen közéleti munkásságával méltán rászolgált a kinevezésre. Nagyszerűen sikerült a Stefánia Szövetség tea-estje Szerdán leste tartotta, im©g a Stefánia! Szövetség hagyományos és nagy érdeklődéssel' várt teaestjét la Városi №gyvemdég’ő№in. A teaesten! й város közönségéből sokan vettek részt, hogy, ezáltal is a; Stefánia niemes akcióját támogassák. > A teaest a késői éjjeli órákig еШЬагь tott és a, résztvevők nagyszerű hangulatban: imfflriadtak együtt. Szülői értekezlet a KlEHben A Keresztyén Ifjúsági Egye sütetben junius 21-én, szerdán ®ste 8 órakor, szülői értekezlet fesz. A KiE vezetősége ezúton kéri a serdülő csoport tagjainak szüent, hogy tekintettel a rendkívüli fontos tárgyra:, lehetőleg teljes számtan szíveskedjenek megjelenni № KIE Eötvös uccu 20. sz. alatti helyiségében. 11 ( Ts1 f iiii fSuiiviiü rejtélyes kirfllBéiyek kisitt iseilait a Nyárfa uccálan egy §0 éves asszony