Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1938 (38. évfolyam, 1-105. szám)

1938-02-05 / 11. szám

február 5 KISKUNHALAS HELYI ÉHTESITOJB 5 HÍREK ila_ ifjú* У in ste a зп 5 ga án Kát, n én í kor ram i és 2П­ére, éli u. ti net két ok ért ítél itó — AZ ELŐFIZETÉSEK MEGIUI- TASARA KÉRJÜK FEL IGEN TISZ­TELT ELŐFIZETŐINKET! — Közegészségügyi intézteiét кзр Bácsalmás. A kormány négymillió pengőt fordít a falu egészségügyé­nek megszervezésére, illetve kiépíté­sére. Most ez akció során végle­gessé vált, hogy Bácsalmás kapja meg Bács megye első közegészség- ügyi intézetét. Egyelőre 40.000 pen­gőt utaltak ki e célra, de reméli a bácsalmási közönség, hogy a köz­egészségügyi intézet eletrehivásához, illetve még a kibővítéshez szükséges összeget is ki fogja utálni a kor­mányzat. — JÓS sikerűit tar katolikus iuteUigeu­ciiai teája. A katolikus intelligencia far­sangi teáinak sorozatában szerdán dél­után rendezte meg második teaestjét a Katolikus Köriben, amely, hasonlóan az előbbihez, ismét nagyszerűen sike­rült. A megjelent szépszámú közönség jó* 'szórakozott és azzal az ígérettől oszlott szét, hogy eljön a legközelebbi teára is. ■ t i — Fi£®itfizi£|tesek. 'A KAC szombati müsorbs estélyénj |a következő felülfize- tések történjek: Biaky József 5 pengő, dr. Bódi Lajos 3, Farkas Etek 3, d!r. Fekete Imre 6, dr. Fésűs György 5, dr'. Bácsalmási lAnjbali 3, Bergt József 1, Fischer Sándor 2, Gritowaiü Márton 1, Gulyás Sándor1 3, dr. Gusztus Ká­roly 5, Hlazai Gyula 1, Henrii Aladár 3, dr. Holäntder Ignác 5, Hubla Ferenc 5, Hurt A. Ferenfc 2, iHésházy Károly 4, Izsák Rt. 2, Jeszenszky Ernő 5, dr. Wathonfa Mihály 5, Kálmán Dezső ,1.50, Kellnér Félix 1, Kiss Illés Antall 1.50, Kohni Benő 1, Königsberg Ignác 10, Königsberg József 10, Kun Benő 1.50, Llangertmann József 5, Medveczky Ká­roly 5, Mészöly Károly 2, dr. Moniszl- plart László 2, N. N. i—.50, Orbánl Endre 2, Práger János 3, Frager Sán­dor 1.50, Rezsőházy Boldizsár 3, Sé- n|yei Árpád 4, Schwlarcz ’Károly 10, dr. Sokét István 5, Szántó Emiájniu©11 5, Széibla Béla 10, Tegzes Károly 2, gróf Teleki Mihály 10, Torm)a ’Gyula 1, Torm|a Károly 2, Tóth J3ek: 5, Tóth Llajos 5, Tyukody Jenő -5, Vanyiska Jánlos 1, Viziák József 1, Weisz Ignác 6, Wendfer! Zoltán 5 pengőt, <— me­lyekért, v!aliamán(t összes szereplőink, rendezőink odaadó lelkes munkájáért, iamive» a sikerí biztosították, hálás kö­szönetét fejezi ki la Vezetőség. ■ I Ajánljuk a hölgyeknek, hogy arcbőrük ápolására hasz­nálják a legjobban bevált világhírű uagyenyedi Kertes krémet.1 A legelhanyagoltabb arcbőrt Is rövid Idő alatt tökéletesen rendbebozza. Éjjeli haszníldtra kék csomagolás (zsíros) Nappali használatra sárga csomagolás (száriz) pengő — Nagykörös tejet iád a szükság- mumkára Szorulók gyermekeinek. A nagykőrösi városi segitőbizottság el­határozta, hogy a szükségmunkára Szoruló szülők hét éven aluli gyerme­keinek napi fél liter tejet osztat ki az anya- és csecsemő védőintézet ut­ján. — Szűk volt ia vi'Iíamosszik égy 156 kióis halálra Tál íniek. Az ameri­kai Menard börtönének siralomházá­ban kivégezték Porter Máriát, aki megölte fivérét, Kappen Vilmost la­kodalma napján, mert attól tartott, hogy a menyasszonya lesz Kappen tizenöíezerpengős biztosítási kőit,vé­nyének kedvezményezettje. A 156 ki­logram súlyú elitéit számára külön­leges méretű villamosszékef lbelett készíteni. Porternének az volt az utol­só kívánsága, hogy fekete selyem- pizsamában mehessen a vesztőhelyre, ami teljesült. I 1 . i ! О r s z á g—V llág Újpest városin nyugdíjazta Semsey Aladár polgármestert. — Másfélmillió pengős passzívával kényszeregyezséget kért |a Lingel-butorgyár. — Zogu al­bán király la közeli napokban menyasz- szonyávial, Apponyi Geraldine grófnővel, teljes inkognitóban Budapestre érkezik. Szentes mellett egy tiszai hajón Márik Adám kormányos, a. sebesen forgó kor- mánykerék küllői közé esett s azok ha­lálra zúzták Márikot. — A holland1 mi­niszterelnök rádióbeszéddel ünnepelte Julianna holland trónörökösnő újszülött kisleányát. — A bécsi rendőrség lelep­lezte az osztrák nemzeti szocialisták puccsszervezkedését. — Carinj Juel, a legnépszerűbb svéd chanson-énekesnő miagyar nyelven magyar dalokat adott elő a stockholmi rádióban. — Sang­hajban bombát dobtak egy templom fa­lához, emberé'etben nem esett kár. — Február végén kezdődnek laiz első kísér­leteik a Róma és Déltamerika közti légi­forgalom rendszer esi tésére. — Hodizsa. cseh miniszterelnök kiét hétig Ausztriá­ban tartózkodik. Sehussniggal való táp­lálkozását azonban cáfolják. — Felemel­ték a francia képviselők fizetését. — El­halasztó tták a Népszövetség reformjá- n(ak tárgyalását. 1 i • •• о — Kifosztottak egy kecskeméti (■templomot. Csütörtökre virradó haj­nalban a kecskeméti Erzsébet temp­lom szolgája felfedezte, hogy a temp­lomban tolvajok jártak. Azonnal vizs­gálatot indítottak, annak megállapítá­sára, hogy mi tűnt el és megállapítot­ták, hogy kegytárgyakat, rengeteg ékszert és perselypénzeket vitt el az elvetemült betörő, aki ujjlenyo­matokat hagyva elmenekült, de köziben még darabokra törte a szent­ségtartót és eldobta az udvarban. A rendőrség, mint értesít kecskeméti tudósitónk, nyomon van. A lopás el­követésével a zárda elbocsátott min­denesét gyanúsítják, aki megígérte elbocsátásakor, hogy »hallani fognak még róla.« A kár körülbelül 3000 hírek a katolikus PLÉBÁNIÁRÓL »PÖTTYÖS BANKETT.« A katolikus egyesületiek február 9-én, szerdán este félt .8 órákor rendezik meg szokásos t'ársasvacsorájukat a Katolikus Kör ösz- szes termeiben a plébániatemplom épí­tése javára. A vacsorára külön meghívó kibocsátva nincs, mindenkit szívesen lát és szeretettét vár az egyteisüiTeitek elnök­sége. Jegyek a plébánián és az egy­házközségi gondnoki hivatalban kapha­tók. A vacsora dija ita®- nélküli '1 P 60 fillér. Menü: kétféle pörkölt és túrós-, csusza. .A mindig nagysikerű farsangi »Pöttyös bankett« iránt városszerte nagy érdeklődés nyilvánul meg, miért is a jegyek idejében való beszerzését kéri a rendezőség. Tanyai szentmisék. Február 6-án, va­sárnap Jrjetsőizsattán és Bogárzón, feb­ruár 13-án, vasárnap pedig Fdsőkiste- feken és Bodogíáron а II. számú isko­lánál' tesz tanyai 'Szentmise, szentbeszéd es gyóntatás. Szeretettel kérjük kedves híveink, tömeges megjeCenését. . i Plébánia Hivatal. — Д gardaifjak külföldi cserle ak­ciója. A Falu Gazdaszövetség ebben Uz évben, is megrendezi külföldi cse­reakcióját, amelynek kenetében min­den 18 évnél idősebb ezüst, vagy arauykalászos, vagy gazdasági szak­iskolát végzett gazdaifju több hóna­pot díjtalanul, mint családtag tölt­het Németországban, Dániában vagy Olaszországban. A cserejakció költ­sége az utazási költségekkel együtt 225 P, Dániába 275 P. Jelentkezni lehet lapunkra való hivatkozással a Falu Gazdaszövetségnél március 15-ig (Budapest, V., Báthory-u. 24.) >— Tpkariékiaskodjai mindenütt lehelt, csiak ott nem, ahol az egészségről’ van szó. Fiej- és fogfájás, meghűlés és rtteu- mía eseteiben már '1—2 Aspirin-tabtetta segít és laz egész kiadás 12 vagy 24 fix­ier1. 20 fcabfettás doboz 1.80 pengő, i A választójog a Ház Közjogi Bizottsága előtt A képviselőház közjogi bizottsága Pesthy Pál elnöklésével megkezdte ia választójogi törvényjavaslat tárgya­lását. A kormány részéről Darányi Kálmán miniszterelnök és Szélt Jó­zsef belügyminiszter, továbbá Tahy László belügyi- és Mikecz Ödön igaz­ságügyi államtitkár volt jelen. Darányi Kálmán miniszterelnök ki­jelentette, hogy mindazokban a kér­désekben, amelyekbe az előadónak toár most módjában van jelezni a kormány által elfoglalt álláspontéit, azt jelezni fogja. Ahol item tesz mód­jában, ott nem fogja jelezni. A bizottsági vita mindenesetre az alkotmányosság szelleme szerint ar­ra való, hogy a kapacitácló itt is folyhassék. Lányi Márton előadó ismertette ez­után a javaslatot és rámutatott arra, hogy a magyar választójog történeté­ben ez a javaslat iaz első, amely a szavazás módjának teljes egészében titkosság tételét 'törvényileg akarja rendezni. Ezzel a ténnyel válik a nemzet életében sorsdöntővé. KONZUM JEGYRE vásárolhat napi áron Cnkrot Sót Lisztet Rizskását Déligyümölcsöt Kávét Teát Rumot Likőrt Csemegeárukat mindeníéle íüszer és háztartási cikkeket Kálmán Rokolya fűszer és csemege üzletében Városház épület Ván Balázs mellett Éppen ezért szakítani kell a ma­gyar politikai életnek azzal az át- kos hagyományával, amely a válasz­tójog kérdését sohasem a nemzet érdekeinek szempontjából vetette fel­színre. Statisztikai adatokkal igazolta,hogy a most beterjesztett javaslatban a mellékjogcintek jelentősége döntően nem befolyásolta a választójogi rend­szer lényegét. Nem igaz tehát az, mintha a kü­lönböző jogcímeknek jogfosztó hatá- isiuk lenne. A beterjesztett javaslat az ©gyén! kerületekben megválasztandó képvi­selők számát 135-ne, a lajstromé® két rütetben pedig 125-re kontemplálja. A javaslat szerint a képviselővá­lasztásnál a választók két csoportja szavaz. Szavaznak azok, akiknek or­szággyűlési képviselői vá'asztójoguk van és azok, akiknek törvényhatósági választójoguk van. Az egyéni választókerületekben azok vá'asztják a képviselőt, akiknek országgyűlési képviselői választási jo­guk van, a vármegyék területén al­kotott laj stromos kerületekben pedig azok, akiknek törvényhatósági vá­lasztójoguk van. Az olyan városi lajstromos: vá'asz- tókerüle lekben, amelyekben több mint egy képviselőt választanak, a választás joga az országgyűlési kép­viselői választóké. — Csodává szép. arcbőrt biztosit a világszerte ismert na gyenyedl ’.Kovacs- krém. Már1 rövid idő irmdva eltűnnek m, arc szépséghibái, a bőr csodálatosan szép, hamvas fesz. Egy,próba meggyőzi Önt is! i Д TERMÉNYTŐZSDE HIVATALOS ARAI: i ’ ,1 Február 4. Búza 80 kg.jós 20.85—21.15 ,P, rozs 18.50—18.70 P, árpa 16.25—16.60 ,P, zab 16.30—16.50 P, tengeri 42.15—12.25 P mázsánként. i , FERENCVÁROSI SERTE5VÄSA* Nehéz sertés 111—113, köizepes ,104— 107, silány 92—98 fillér kilónként. jói tapad, finom színek, kellemes illat. Francia módszer szerint készül. ÜÉC® János gyógyszertárában. Kossuth u. 1. (Takaréképület)

Next

/
Thumbnails
Contents