Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1938 (38. évfolyam, 1-105. szám)

1938-11-05 / 89. szám

november 5 KISKUNHALAS HELVI ÉRTESÍTŐJE 3 О г s z á g—VI! á % Szolgáati revolveréve agyonlőtte magát Csizmadia Sándor budapesti rremdőr. — Balassagyarmat köze ében egy fejnélküli ho ttestet találtak a vasúti síneken. — Sándőrfalván Csi­kós József agyonlőtte régi harago­sát, Csányi Andrást, Gera Józsefet pedig halálosan megsebesítette. — Dietrich András kökényi mezőőr szó­váltás közben megölte vejét. — Irán római követe, Musztafa Adle kihall­gatáson jelent meg Horthy kormány­zónál. — Szerelmi bánatában Nagy­kanizsán agyonlőtte magát Kuli Ist­ván 19 éves tüzér. — Felakasztotta 4 éves kisleányát, majd öngyilkossá­got követett el Borbély József kiis- kundorozsmaj gazda felesége. — Lu- minai'at impgmérgezte magát Buda­pesten Visy Lajos 25 éves joghall­gató. Al'apota súlyos. — Egy át­menti vasoszlopnak rohant Kispest határában Zombori-Bruckner Zoltán budapesti artistaügynök autója. Élet­veszélyes sérülésekkel száHitötták. kórházba. — Svájc vasútvonalain 180 kilométeres sebességgel száguldó vo­nalokat akar rendszeresitemi. — Be­tegellátásra az elműt éyben négy és félmillió pengőt fordított, a MABI. — A török köztársaság most ünne­pelte fennállásának 15 éves évfordu­lóját. — A nagykanizsai to'oncház- ból megszökött Herceg Ferenc 28 éves budapesti kertész és Schiff Fe­renc 31 éves budapesti napszámos. —• A Szegeden élő felvidékiek zászlót hímeznek és azt átadják az egyik be­vonuló honvédcsapatnak. — Hatal­mas felhőszakadás és jégeső volt Gyöngyösön és környékén. — Tizen­egy éve volt hétfőn nagyatádi Sza­bó István halálának. — Az angol ki­rály elfogadta Roosevelt amerikai el­nök meghívását és 3 napig lesz a Fehér Ház vendége. — Anglia meg­szerezte a magyar Asbóth Oszkár szélma óim repülőgépének eővélelí jo­gát. — Bosszúból agyonlőtték Nagy­váradon Böszörményi Emil dr-t, az erdélyi magyar mlagánt sztvfeeők szö­vetségének elnökét. — Felakasztotta magát és maghalt Budapesten Ernei Móric gyárigazgató 58 éves fele­ség6. — Megmérgezte magát Buda­pesten vitéz Kiss Kálmán dr gyön­gyösi árvaszéki ülnök 30 éves fele­ség6. Al apota súlyos — Elfogták Bu­dapesten Nagy Tibort, az érettségit tett banditát.. — Rózsahegyről eltá­volították Scotus Via‘or szobrát. — Haláliragázo ta a vonat Pétfürdő ha­tárában Piliez6 János 21 éves gaz­dát. — Olvasztott vas ömlött a lá­bára Brauk Károly soproni munkás­nak, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. — Forró víz­be esett Rákospalotán Petnár Ist­ván munkás egy éves József nevű fia, aki életveszélyesen megsérül — Megérkeztek a t é 1 i SCabáto és nagyon olcsón áruljuk! Női posztó télikabát háromféle szőrmével ..................29 P Divat kabátok ... 36 P-től Fétfi hosszú kabát . 22 P Férfi hosszú kabát jobb munkával ..................30 P Nagy választék gyermekkabátokban Fischer Ernő ruhaháza Fő u. 3 Szemléltető Kép a vissza» csatolt területek gazdasági életéről? A bécsi döntés uj határokat szabott Magyarország északi részének és azo­kon a területeken, amelyek húsz esz­tendő után visszatérnek az anyaország­hoz, most uj gazdasági életet, a ma­gyar keretekbe beilleszkedő gazdasági organizációt kell beáSí-ifani. Hogy mi­lyen intézkedésekre fesz szükség 6zen a téren, arról már tárgyaltak ,az illeté­kes helyeken és előkészítő munkálatok is folytak, úgyhogy a magyar gazda­sági életet nejm találja készüetenül az uj területiek bekapcsolódása. A magyar gazdasági terü'et megna­gyobbodása természeteden átmeneti gondokat és fontos intézkedéseket kí­ván, amelyek hatása azonban kétség­kívül gyorsan fog műt atkozni, ha az il'etékes tényezők a gazdasági átáíitást és megszervezést megfelelő gyorsaság­gal és gondossággal' fogják megoldani. Ami a legsürgősebb A legsürgősebb teendők közé tartozik a hiteéíef és a kereskedőim] forgalom, megszervezése. A lakosságnak pengővel való ellátása >a 'Nemzet Bank feladata lesz és ezen a téren meg is történ­lek már a szükséges előkészü­letek. Hogy mjiyen arányban fogják a cseh koronát pengőre átváltani, ©rre vonat­kozólag még nem. történt döntés. Ipoly­ságon és a Visszaadott sátoraljaújhelyi részen az átváltási árfolyam, mint is­meretes, 7:1 volt, vagyis 7 cseh ko­ronáért adtak 1 pengőt. Hogy ez az árfolyam marad-e meg, vagy pedig változik, eb­ben a kérdésben a legsürgőseb­ben történik döntés. Mindenesetre olyan megoldás történik, amely a lakosság érdekeinek a legjob­ban megfelel. A Jegybank természetesen m6g fogja szervezni felvidéki Szolgálatát és gon­doskodik önálló fiókok fel'áEifásárói -is. Amjg a visszatérő területek Prágához tartoztak, a Cseh Nemzeti Bank Po­zsonyban, Kassán, Unlgváron, Munká­cson tartóit fenn fiókokat. Nyitóin az utóbbi helyeken fog a Ma­gyar Nemzeti Bank elsősorban fiókokat felállítani. Adózás A visszacsatolt területek gazdasági problémáihoz szorosan hozzákapcsolód­nak az, adópolitika kérdései. így többek i között , i a fogyasztási adók rendszerében mutatkozó hasonlóság, viszont a megterhelés mértékében mu­tatkozó különbség. Továbbá az eltérés a forgaim*.adórend- szemé*, amennyiben Csehszlovákiában , a mezőgazdaság termékei és a kisipar , cikkei is forgalmi adó alá estek, nem i szótóa a százalékos megterhelés né1 je- I tóriTRező különbségről. A visszacsatolt területen a betegség- biztósitási szervezetek száma körülbelül tiz. A járulék-kulcs 6—7 Százalék kö­zött változott. AX ipari élet A visszacsatolt területen ipari szem­pontból Kassa ál® az éíső helyen. Igen erős az élelmezési ipara. Három gőzmalom, nagyobb ke­nyérgyár, két husárugyár, két kávépörkölő, a Frank-fé e pót- kávégyár és élefzsirgyár kép­viseli Kassán az éieoiriSzesi iparágat. A többi iparágak közül "elsősorban kein ©műteni az egyik aszfaítgyárat 150 mun­kással, a Kassa Hámori Vasmüvet, a Mag nézi gy ár at, a sör- és malát a gy á­rat, vegyészeti gyárait, amelyek közül egyik Kosztólányban 80 munkást fog­lalkoztat műtrágya és kénsavgyárában. Említésre érdemesek a qejmjőntára és mükőüzemi, egy kerámiai gyár, . 02 üvegcsiszotó és a tükörgyár, kisebb fémipari vállalatok, a szappan- és gyertyagyár, a fedéhemezgyár, bútor­ipari vállalatok, a parafaárugyár és két jelentősebb p apirfe'dolgozó vafetor. ■ Komárom, kisszámú ipartelepiéi kö­zűi a legjelentősebb a körülbelül 40 —50 munkást foglalkoztató gépgyára és vasöntödéje, nagyobb fűrészüzem©, likőrüzemei, két gőzmai,mP és közmü­vei. Ungvárott pólkávégyár, fűrészüzem, furi.igyár, több nyomda és papíráru- gyár. kenyérgyár, gőzmalom, pezsgjő- borgyár, szeszfőzde, hangszergyár, t©m,ptómfels2©retési cikkeket előállító üzem, kőzúzó telep, téglagyár, cement- árugyártó üzem és kisebb vasöntöde- üzem. működik. i i i,i Rozsnyón két fűrész- és parkettgyár, ©gy mezőgazdasági szeszfőző, néhány j rum- és íkorgyár jelentik az ipari í©­• vékenységet. Ez a várQS azonban inkább mint bányavidéki köz­pont jelentékeny. Itt volt a szlovák állami bányajgazgiató- ság és a Rima bányajgiazgató- sága. , Munkács három, téglagyára közül kettő jelentősebb. Van néhány bútor- üzem, amelyek közül1 kettő 1—200 щип- kást foglalkoztat. Továbbá két piapir- árugyár, két kalapgyár, malátagyár, hatvan munkással dolgozó ásványolaj fi­nomító, cipőkrémgy ár, ásvány vizkiakná- zó vállalat, szappanüzem., gyümöiciákon- zervgyár és likőrgyár egészítik ki az iparvállatotok sorát. 1 Losonqon van székhelye a koxláti b-a- Izialtbányának, van továbbá egy vas- és faredőngyára, Szeszflnomjitója, likőr­gyárai, két bútorgyára, gőzmalma, kon­fekció üzeme, cserépkáiyhagyára, clha- motte ’téglagyára és cemetníárugyáírtó Üzeme. ■ < ; | ; \ Léva ipara szerényebb'. Van ©gy cu­korka- és csokoládégyára, gőzmalma, mezőgazdasági Szeszfőzdéje, téglagyára, sz app anüzeme, konzer v- és mustár - gyára. Érsekújvár üzemei között első helyen áll kender- és jutagyára, am©ty körül­belül kétszáz munkást fogta koztaí. Van továbbá tégla-, gépi-, rum- és likőrgyára, viaszosvászonüzeme, három, gőzimiainiS, egy paprikamalma, hentesárugyára, bú­tor- és papirzacskóüz©me, ©zönkivü1 könyvnyomdái foglalkoztatják a város ipari munkásságát. Rimaszombaton gőzfürész, téglagyár, szeszgyár és gőzmalom működik. Beregszásznak két nagy téglagyára,, négy gőzmalma, egy hatvan ma adás­sal dolgozó fűrész- és parkeftipaíi vál­lalata és néhány kisebb ipari üzem® van. " i A cukoripar Szempontjából a vissza­tért területek nagy jeejntőségg6# bírnak. Ifjúsági nagygyűlés november 13-án vasarnap délután a Református Önképző Kör nagytermében A magyar feltámadás 20 évi szen­vedése után végre megérkezett. Te­rületben és kékszámban egyaránt megerősödtünk, nr.eggyaiapodtunk. A ‘ külső megújulást és imiegnövekedést ’ követnie kell a lé’ek megújulásának | és megnövekedésének is! Uj felada- j tok áfának előttünk, amelyekre fef kelt készü nünk. Miyen Hegyen a mi lelki felkészülésünk? Erre a kérdés­re fog feleletet adni az az ifjúsági nagygyűlés, amelyet november 13-án — a Felvidék visszacsatolásának be- fejeztekor — rendez a kiskunhalasi városi és tanyai református ifjúság számára a Keresztyén Ifjúsági Egye­sületek Nemzeti Szövetségének be­vonásával a református egyház. Or­szágos him szónokok, a magyar if­júság hivatott vezérei adnak ez alka­lommal választ az ifjúság égető kér­déseire. A nagyszabású, impozánsnak ígér­kező ifjúsági naip már délelőtt kez­detét veszi a ref. templomiban, aho* ez alkatommal Joó Sándor ideoló­giai magántanár, Budapest.pasaréti ref. lelkész hirdeti az Igét. A délután 3 órakor kezdődő ifjúsági nagygyűlé­sen dr Batiz Dénes orvos, Bíró György mérnök, dr Karácsony Sán­dor egyetemi magántanár, Pógyor István a KIÉ Szövetség titkára, vi­téz Sréter Ferenc ev. lelkész, dr Te­leki László gróf a KIÉ ügyvezető el­nök6 és Tóth Kálmán mérnök szól­nak az ifjúsághoz a mai magyar élet legégetőbb és legdöntőbb kérdései­ről. Erre az ifjúsági nagygyűlésre, amelyen Kiskőrös, Soltvadkert, Csen­gőd, Kiskunmajsa és Kelebia népes ifjúsági küldöttsége is részt vesz, 6z utón hívja meg úgy a városi, mint a tanyai ifjúságot a ref. egyház és a Keresztyén Ifjúsági Egyesület ve­zetősége. Akiben él a felelősségnek csak egy szikrája is nép6 és önmaga iránt, az bizonnyal ott lesz!

Next

/
Thumbnails
Contents