Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1938 (38. évfolyam, 1-105. szám)
1938-02-23 / 16. szám
február 23 KISKUNHALAS helyi éhtesitöjb 5 ija_ ifjú* :y bén ■ig ben > H z ben n en« lya= időtt )lya= u. ti hát 10« m» ■én \e Ref. ;elt i enti hét L:at tok j ért Ш litó A Halasi Villamossági RT. közgyűlése Vasárnap délben tartotta a Halasi Villamossági Rt. évi rendes közgyűlését, amelyen számos érdeklődő je. tent meg. Ott láttuk й város képviseletében dr Fekete Imre polgár- mestert, Dobó Kálmán műszaki: főtanácsost, dr Gusztos Károly h. polgármestert, dr Kathona Mihály városi főügyészt, azonkívül özv. dr Babó Imrénét, Szántó Emánuel pénzügyi főtajnácsost és még sokain másokat. A közgyűlés által egyhangúlag e®. fogadott tárgysorozat IetárgyaláSa után a részvényesek nevében Dobó Kálmán mondott elismerő szavakat a vállalat vezetőségéinek, tisztikarának és alkalmazottainak munkásságukért, amiért dr Zeisz Károly elnök fejezte ki köszönetét, külön is üdvözölve a közgyűlésen megje’enfeket. A váltetet múlt évi zárószámadásai további fejlődésről tesznek tanúságot, miként azt az igazgatóság kővetkező jelentése is igazolja: »Tisztiéit Közgyűlés! A zárószámadásofc, amelyeket a t. Közgyűlés elé van szerencsénk terjeszteni, 1937. évi működésünk adatait és eredményét tartalmazzák. Ezek az adatok némileg javuló gazdasági viszonyok között alakultak ki és azt mutatják, hogy vállalatunk nagy készséggel elégítette ki azokat az igényeket, amelyek feladata és hivatása körébe tartoztak. Ezek közűt is elsősorban emlékezünk meg arról1, hogy a város fejlődésével és népességének növekedésével lépést tartott vállalatiunk .áramszolgáltatása is, amit legékesebben bizonyít, hogy közvilágítási célokra 12.000 kilowattal több áramot szolgáltattunk, mint az előző évben, anélkül, hogy a város közönségét hozzájárulással terheltük volna. De kivettük részünket a villanyvilágítás előnyeinek terjesztéséből azzal is, hogy az u. n. László-telepen, a Borz uecán keresztül a Bibor és Szalag uccában uj vonalat építettünk és kibővítettük a vonalat a Naltkaiy, Henger és Kárpát uccában, továbbá a Szegedi utón is; emellett gondunk volt a város egész területén szükségessé vált elavult oszlopok kicserélésére és vezetékek pótlására. Ily módon továbbra: is biztosítottuk > áramszolgáltatásunk közismert zavartalanságát. Áttérve most áramtermelést adataink ismertetésiére, те^ещ- litjük, hogy az elmúlt üzleíévben körülbelül 50.000 kilowattal emelkedett ta- lepünk áramszolgá'tatása, ami a tavalyival szemben 20 száza’ékos emelkedésnek felel meg. A vezeték kiépítésévé* arányban állott a fogyasztók számának emelt- kedése is és olcsó nappali áram szolgáltatásával" különösen ipari célokra tettük tehetővé a villamosenergia igénybevételét. Hogy nyereségünk ,ai forgalom! emelkedése mellett is a tavalyi színvonalon ai, ‘aiz üzemanyagok rendkiyüli emelkedésében és a már említett vonalbővítésekben és tetemes karbantartási kiadásokban teli magyarázatát. A Halasi Gazdasági Bank Rt., amely vállalataik részvénytöbbségiét bírja, az elmúlt évben is a szokott készséggel állott rendelkezésünkre, valahányszor1 az üzem fenntartásával és bővitésével kapcsolatban bankári szolgáltatások igénybevételére volt szükségünk.« HÍREK — Ate páni “Hsmerés iái halasi népmüi- wlléslaeik. Még mindig beszélnek városszerte arról a népművelési tanulmányról, melyet vitéz Faragó Ede vármegyei népművelési; titkár vezérletével tettek a vármegyei népművelési gondnokok Halas város népművelését tanulmányozva, A napokban teivél érkezett a .városházára vitéz Endre László aiispiáhtó*, melyben a polgármesternek és a halasi, népművelés többi vezetőinek, és munkásainak meleg ©’ismerését fejezi ki az alispán a nagyszerű munkáért. — Halálozás. Gyugel Kálmániné Király Gy. Rozália február 18-án meg, halt. Halála széles körben keltett részvétet. Vasárnap délután temették el nagy részvét mellett. 2 fillérbe faerfil 1 pár cipő viselése naponként, ha jó minőséget vásárol! a GRORIA márkás (bonyhádi gyártmányú) strapa és divat cipő szavatoltan jó minőség ! Csak CfigSniüiéi kapható I FODOR CIPŐiáZ A JÓMINŐSÉGEK SZAKOZLETE (Városház épület) — Műutat kérnek a soltvadkerti gazdák. A Soltvadkerthez tartozó Bö- hogy a csábori tanyákhoz vezető szér-Csábor gazdái akciót indítottak, utat a törvényhatóság müutnak készítse el. Ily irányú kérelmükhöz most gyűjtik az aláírásokat, melyeket azután illetékes helyre juttatnak el s így Soltvadkert közvetlen mü- uttial lesz egybekötve KeceM1. — Az Ipartestüket és az Iparos Dalkar vasárnapi közös farsangi jelmezes teaestje iránt régen tapasztalt érdeklődés nyilvánul meg. Az iparosoknak ez a hagyományos mulatsága előreláthatólag a farsangi évad legsikerültebb mulatsága lesz. Meghívót igénylők címüket a hivatalos órák atett (naponta 3—7 óráig) aiz ipartestületi jegyzői irodában adhatják le. — Meghívó. A Polgári Ifjúság a 48-as Körben február 27-én, Farsang vasárnapján népies táncmu’atságöt rendez, melyre a tánckedvelő ifjúságot ez utón hívja meg a rendezőség. Kezdete este 7 órakor, vége éjfélután 4 óTakor. Jelmezben meg lehet jelenni. Belépődíj személyiemként 1 pengő. — Református pusztai istent szle- feliek. Február 27-én, vasárnap délelőtt 9 órakor a Zsanla I., délutáni 2 órakor pedig a Zsana II. iskolában református istentisztelet lesz. — A Gazdasági Egyzsiitet felhívása. A földművelésügyi minisztérium által engedélyezett vetőmagburgionya kedvezményes áru íratását fehruiár 27-ig engedélyezte. Felhivatnak mindazok, akik kedvezményes áru vetőmagburgonyát rendelni akarnak, azok mielőbb jelentkezzenek a Gazdasági Egyesületben, mert a jelentkezés február 27-én déli 12 (árakor f tesz zárva. TÁRSADALMI EGYESÜLETEK KÖZGYŰLÉSE A hadirokkantak, hadiözvegyek, ha-j diárvák egyesületének választmánya j február 27-én, vasárnap délelőtt fél ’ 11 órakor a főügyészi hivatalban választmányi ülést tart, amelyre a tangókat ezúton hivom meg. Dr. Farkas Sándor sk. elnök. * A Kiskunhalasi Református Önkép- zö-Kör évi rendes közgyűlését február 27-én, vasárnap délután 3 órakor tartja. A közgyűlési erre az alkalomra másodízben van meghirdetve, igy a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes. | * . A Róm. Kát. Legényegylet február 27-én, vasárnap délután 3 órakor tartja ezévi rendes közgyűlését. Tárgysorozat: Elnöki megnyitó, pénztári jelentés, zárszámadás, tisztuji’tás, indítványok. * A Városi Dalkör évi közgyűlését március 1-én este 7 órai kezdettel tartja a nagyvendéglő magyar szobájában. Tárgysorozat: Hiszekegy.Elnöki megnyitó. Főtitkári jelentés. Pénztáros jelentése és a következő évi költségelőirányzat bemutatása. Tisztikar lemondása és választása. Esetleges indítványok. Az elnökség ezúton hívja meg a választmányt, vatemint a dalkör alapitó, pártoló és működő tagjait s a diaikör barátait. — A Kát. Egyházi Énekkar műsoros teaestje. A Kiskunhalasi Róm. Kát. Egyházközség Énekkara február 23-án, az épülő templom céljaira, 7 órai kezdettel tánccal egybekötött műsoros teaestélyt rendez a Kát. Kör nagytermében. A széleskörű előké- szü’etet és a közönség nagy érdeklődését tekintetbe véve, a teaest egyike lesz a leghangu’atosabbaknak. A műsor pontosan 7-kor kezdődik. Belépőjegy 1.50 pengő. — Négyévi fzgyháztfa ítélte a törvényszék a harkai gyilkost Még a múlt év őszén történt, hogy Fodor György harkai gazda összeszólalkozott testvérével a tilosban legelésző teheneik miatt. A vitába Szőke Zs. János, Fodor testvérének alkalmazottja is beleszólt, mire szóváltás,laszóváltásból verekedés támadt és ennek folyamán Fodor György Szőke Zs. Jánost kétszer hátba szúrta. Beszállították a halasi kórházba, de ai szerencsiét’ en cseléd betefaait sérülésébe. Az ügyet most tárgyalta a kalocsai törvényszék, amely Fodor Györgyöt bűnösnek mondta ki szándékos emberölés bűntettében és négyévi fegyházra ítélte. Az ítélet nem jogerős. — Ä Városi Dalköt március 1-én este 8 órai kezdettel a nagyvendéglő összes termeiben farsangzáró estet rendez, melyre a város közönségét ezúton hívja meg az elnökség. Külön.1 meghívó твт lesz kiadva. Ételekről és italokról gondoskodva lesz. Belépődíj nincs. — Nyolcain pályáztak az irnoki ál- IásTÍB. Hétfőn délben járt ta a városnál! betömendő imoki állásra a pályázati határidő. Az Írnok! állásra Mikár Kálmán városi végrehajtó, Tarján Béla dijnok pályáznak a régi tisztviselők közül, míg egyéb részről ifji. Tegzes Kálmán és Szerencsés Pál adták be pályázatukat. Vidékről négyein pályáztak. Meghívó. a HALASI TAKARÉKPÉNZTÁR 1938. március 6.-án délelőtt 11 árakor az intézet székhazában (Kiskunhalas, Kossuth u. 1. sz.) tartandó! 65.-IK ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRE. [ TÁRGYSOROZAT: 1) A közgyűlési jegyzőkönyv hitelesítésére két részvényes választása. 2) Az igazgatóság jelentése az 1937. üzletévről; az 1937. december 31.-én lezárt zárszámadások előterjesztése. 3) A felügyelőbizottság jelentése az! 1937. üzletéiről. 4) Határozathozatal az 1937. évi mérleg megállapításai és a nyereség felosztása tárgyában. 5) Határozathozatal az igazgtóságnak és felügyelőbizottságnak adandó felnién tvény tárgyában. 6) Igazgatósági javaslat az alapszabályok 3. és 36. §§-ainak módosítása tárgyában. 7) A felügyelőbizottság megvá'asztása. 8) Esetleges indítványok. MÉRLEGSZAMLA 1937. december 31.-én. VAGYON: Készpénzkészlet és bankári követelések 61.507.29 P. Értékpapírok 6.659.56 P. Váltótárca 2,697.787.— P. Adósok 83.566.23 P. Ingatlanok: intézeti szék- és bérház 80.000 P., egyéb ingatlanok 74.025.78 P. Berendezés 1 P. Ossz.: 3,003.546.86 pengő. TEHER: Alaptőke 200.000 P. Nyugdíjalap 14.000 P. Hitelezők: Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület 400.000 P. Egyéb hitelezők (céltartalékok) 300.367.51 P. Betétek: takarékbetétek 433.807.49 P. Folyószám- labetétek 61.503.45 P. Visszleszámi- tolás 1,568.705 P. Fel nem vett osztalék 3.269.80 P. Átmeneti tételek 19.638.03 P. Nyereség 2.255.58 P. Össz.: 3,003.546.86 P. (Övadékok mind! két oldaton 2.240 P.) EREDMÉNYSZAMLA 1937. december 31.-én. VESZTESÉG: Múlt évi áthozat 98.18 Pl. Kamatterhek 117.878.88 P. Adók és illetékek 18.724.62 P. Személyzeti fizetések 21.794.72 P. Költségek 15.472.79 P. Nyereség 2.255.58 P. Össz.: 176.224.77 P. NYERESÉG: Kamatjövedelmek 166.440.30 P. Ingatlanok jövedelmei 8.178.17 P. Jutalékok 1.606.30 P.Össz.: 176.224.77 P. FIGYELMEZTETÉS: Az alapszabályok 41. §-a értelmében a közgyütosen szavazati jogát csak az a részvényes gyakorolhatja, aki részvényeit fe nemi járt szelvényekkel együtt az intézet pénztáránál, vagy a Pesti Hazai1 Első Takarékpénztár Egyesületnél (Budapest, IV., Deák Ferenc utca 5.) a közgyűlést megelőző nap déli 12 órájáig közgyűlési letétbe helyezi s ezt letéti jeggyel igazolja. Zugirászatot követ el az, aki díjért vagy más ellenszolgáltatásért a hatóság előtt mást képvisel Ezt ай érdekes megállapítást a budapesti törvényszék egyik tanácsa állapította mag abban a peres ügyben, melyet egy nyugalmazott pénzügyi tanácsos indított az egyik cég eben, 350 pengőt követelve azért, mert a cég adóügyeit intézte hónapokon keresztül. A kir. törvényszék elutasította a pénzügyi tanácsost kereseievef, kimondva, hogy adóügyek intézését csak ügyvéd vállalhatja és zugiriászate't követ el, a)ki díjért, vagy bármi más ellenszolgáltatásért a hatóság előtt mást képvisel, számára beadványt, vagy okiratot szerkeszt. Moha cukor köhögés, rekedtség, hurut, elnyálkásodás ellen. Csakis a %&&&£ patikában kapható. Kossuth u. 1. Takarék épület