Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1937 (37. évfolyam, 1-104. szám)
1937-02-10 / 12. szám
2 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE február 10 SOK,SOK MILLIÓ j dologtajam ember vándorol a világ országútján, hátán háza, kebellén kenyere, miaga sem tudja mi llesz holnap, nem hogy azt tudná, mit hoz a holnapután. És f mégis érdiekes, hogy a statiszj tiktusok holtai javulás ábrándkéj peit festik fel az égboltozatra, mintha lehetne egyszerűen elsi- ! mítani azt a sok gondot és bajt, 1 amely reászakadt az emberiségre. És mégsem szűnt meg a vi- j liágválság — ezt mondja a világ ! leghitelesebb statisztikája — és ennek hiába, hinni kelj. Még mindig sok a doíogtal'an, keresetnélküli ember, körülbelül, 18 t millió. Tizennyolcmillió ember j . pedig több, mint egy kisebb eu- i rópai ország lakossága. Ennek j a 18 millió embernek az éhsége ! és nyomorúsága bénítja meg az 1- egész vi'lág forgalmát és boldoJ gulását. Ez a 18 millió ember ! fekszik az egész világ lelkiisme! rétén, mert ahol 18 millió emГ bér munka nélkül lézeng, ott le. t ; gallább négyszer annyi éhezik, к ' mert minden munkanélkülire le. ! galább három-négy családtagot 5 kell számítani. Ez a nyomor peI dig annak a fejet’en, bizalmatlan I és örökké fegyverkező világnak [ a gyermeke, amely mindén munГ kája eredményét gyilkos szerI számaiba és az »észSzerüsitetí« j munkahajsza mai termelési rendj. szerébe öli. Gépekkel tették fe' leslegessé az embereket és most j a feleslegessé tett emberek nyo( morusága fenyegeti felfordul ás[ , sál az egész emberiség békéjét j- és termelési Tendjét. Nincs égej több kérdése a világnak, mint a f I munkanélküliség! Magyarorszá- j. gon az egyetemet végzett, élhelyezkedni nem tudó diplomások j. 1700 fiatalembert tartanak nyiil! ván, akiknek eddig nem sikerült S munkahelyet biztositani. Ezeknek [ most az elhelyezését ígérik. De ! hol vannak azok a tízezrek, akik j az élethez való jogukat ha nem j is az egyetemeken, de becsüj fetes műhelyekben és olyan foglalkozási körökben szerezték meg, í amelyeknek a munkájára éppen 1 olyan szükség van a kiegyenSuí lyozott társadalomban, mint 0! j diplomások munkájára. Mi lesz azokkal az évről-évre szaporodó, :| elhelyezkedni nem tudó munka. Tj: nélküliekkel és felcseperedő fiata- ; i ltokkal, akiknek egy Uj Magyar. .] Országot ígértünk? A munkanélj- küliség és az elhelyezkedni nem j tudó ifjúság a dagasztóteknöje és esiráz tatóágya minden demagóg ; t izgatásnak és politikai uszitás! nak. Azért volna százszorosán I első kötelesség a munkaalkalj mák teremtése és az élet lenj- düfetének meginditása. Mert I amíg a dolgozni tudó és’ j dolgozni akaró tízezrek munJ kahelyhez nem juhinak, hiú j kísérlet a mások gazdasági hely- ' j zetének javulásával vigasztalni j j az embereket ; [_]_ i I _i Rövidesen betöltik a ref. egyháznál a kántori állást Uj dijlevéllel magasabb fizetése lesz a megválasztandó kántornak Mint ismeretes, a halasi ref. egyháznál a közeljövőben be fogják tölteni a kántori állást. Az egyháznál Tóth Kálmán nyugalombavonulása után az az álláspont lépett előtérbe, hogy a megválasztandó kántor olyan legyen, akinek zenefőiskolai képzettsége van, hogy ezáltal magasabb zenei képzettségű fegyen, de emellett} kántortól zenefőiskolai képzettséget fognak kívánni. A kántorválasztás ügyében és álta- Iában a kántorkérdés körül forgó ügyekben vasárnap délelőtt tartott ülést a presbitérium, ahol kimondták egyhangúlag a főiskolai képesítést és ezzel egyidejűleg a kántor részére uj dijfevelet is szavaztak meg. Eddig a kánjfor a X. fizetési osztályban volt, osztály 1. fokozatáig léphet elő. A presbitériumnak ezt az egyhangú határozatát jóváhagyás végett az egyházmegye, majd az egyházkerület elé terjesztik és ha ezeket a fórumokat megjárta az ügy, akkor ír- ják ki a pályázatot a kántori állásra. Értesülésünk szerint ezek a fórumok hamarosan fognak dönteni és így a közeljövőben már be is tol- tik választás utján a kántori állást. á gimnáziumban ás elláthassa az énektainári tisztséget. Ez az állás- míg most az uj diijfevél szerint a pont végül ís egyhangúlag győzött ■ IX. fizetési osztályban fogja kezde- és elvben elhatározták, hogy az uj | ni pályáját és egészen a VII. fizetési Ötezer pengőjébe kerül Halasnak a tűzrendészet! törvénnyel kapcsolatos intézkedések foganatosítása A magyar vidéki városokban már szerte mindenütt foglalkoztak azzfal a kérdéssel, hogy az uj tüzrendészeti törvény folytan az egyes városokat' milyen teher fogja érni a törvény intézkedéseinek foganatosításával kapcsolatban. И Halasra még nem érkezett le а | tüzrendészeti felügyelőség leirata árról, hogy nálunk milyen intézkedések foganatositandók és igy még nem tudni azt sem pontosain, milyen lesz j az az összeg, amely Halast megtér, heti az uj törvénnyel kapcsolatban. Illetékes helyien beszélgetett a Helyi Értesítő munkatársa és itt elmondották, hogy bár az az összeg, amely Halast ezzel a kiadással ér- ni fogja, nem ismeretes, mégis apy- nyi megállapítható, hogy körülbelül ötezer pengőjébe fog kerülni Halas* nak az uj tüzrendészeti törvény intézkedéseinek foganatosítása. 149-en mondták fel az adójukat Halason - januárban 50 ezer pengőt meghaladta a befolyt adó Mint minden évben, úgy ай idén is. fel lehetett mondani a kereseti', továbbá a jövedelmi vagyonadót azoknak, akik azt soknak találták. Az idén Halason, mint megtudtuk, az adőtl összesen 149-en mondták fel és pedig a ikereseti adót 83jan, a vagyon- és jövedelmi adót pádig 66-an. ; Ezeket a felmondott adókat a tör. adóhivatal áprilisban fogja tárgya- idén valamivel jobb volt az elmúlt lás alá venni és azoknak az ügye, január hónapban az adófizetés, mint lakik a kir. adóhivatal döntésével niin- az elmúlt évben. Az idén január, csenek megelégedve — az adófelszó- ban a városi adópénztárba összesen lamlási bizottság elé kerül, ha oda 50.609 pengő folyt be. ' ' fellebbeznek az adózók. Az adófel- j Az adóhatóságok remé’ik, hogy az szólamlási bizottság az eléje kerülő j adófizetés a további hónapokban is ügyekkel szeptemberben "foglalkozik. ’ hasonló fizetési készséggel, illetve te. Megtudtuk azt is, hogy Halason az berbirással fog történni. ' [: j Ij< >□ A frontharcos törvény hivatalos szövetségi tervezete Fontosabb pontok: frontmentességi adó, frontharcos menhelyek, szolgálati idő beszámítása, egyszeri fokozatos előléptetés Az Országos Frontharcos Szövetség kidolgozta frontharcos törvény- tervezetét, majd a parliament 82 frontharcos tagjával letárgyalta s ezt az átfésült törvényjavaslatot most a szövetség megküldte az érdekeltségeknek. Ki a frontharcos? Frontharcosnak tekintendő, aki jogosult a Károly csapatkereszt viselésére. 1 >. ! í f • и • [ A frontharcosok érdekképviselete — az Országos Frontharcos Szövetség — a községi képviselőtestületi} be, törvényhatósági bizottságba, a felsőházba s más hatósági érdekképviseleti testületbe egy jegy tagot dé- fegál. A Szövetség és szervei által rendezendő előadás, mulatság stb. kérelmei és bevételei dij- és illetékmentesek. I [ ii i! f f I í I A frontharcos közalkalmazottak A közaJkalmazo'ttaknt, illetve közalkalmazásban állókat á tervezet szerint előnyben kell részesíteni s ей törvények és rendeletek módositásávaffi ktell elrendelni. Az alkalma ztá- tási korhatár megállapításánál levonásba kell hozni a hadiszolgálat kétszeresét a frontharcos életkorából. A háború időtartama alatti s az ezzel összefüggő harctéri szolgálat mindenképpen állami szolgálatnak tekintendő s nyugellátásnál is számítandó. A magánalkalmazottak Magánvállalatoknál, amennyiben legalább 20 munkavállalót állandóan foglalkoztatnak, a létszám egyti- zedének frontharcosokból kell állnia. E rendefetet be nem tartók 200 —1000 pengőre büntetendők. A nyug- dijpénztárraT rendelkező vállalatoknál á háborús szolgálati időt be keli számítani minden körülmények között. Az OTI, MABI öregségi és rokkantsági osztályba a Mezőgazdasági Munkáspénztárba tartozó frontharcosok annyiször magasabb járadékosztályba sorolandók, ahány évi frontszolgálattal rendelkeznek. i I —j ;• ! Adó és egyéb kedvezmények Az összes frontharcosok részére ай eddig biztosított adókedvezmények nemcsak fenn tar taindók, de ki is bővítendők, sőt a vitézségi érempótdijak is rendtezendők. Ezek fedezetének biztosítására a frontmentességi adó be. hozatalát kívánják, amely az egyenes adók 2 százaléka. Ha az adó címén nagyobb összeg folyik be, mint amennyi a fentiek kiegyenlítésére kell, a többletből az ínséges, munkaképtelen és elaggodt frontharcosokat kell támogatni. : | s j Közszállitásoknál frontharcosok, vitéziek, hadirokkantak egységesen hat százalékos bonifikációt kérhetnek, míg az állami jogosítványok ésegyedárusi- tások kiadásánál a hadirokkantait, vitézek, frontharcosok egységesen elsősorban számításba veendők. Frontharcosok gyermekei tanulmányaiknál tandíjmentesség, mellékdíjak stb. tekintetében elsőbbséget élveznek. [ A MÁV a Szövetség közbejöttével féllárujegy váltására jogositó igazolványokat bocsát rendelkezésre. Hirdessen a Helyi Értesítőben!