Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1937 (37. évfolyam, 1-104. szám)
1937-12-29 / 104. szám
KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE december 29 glosszák Az id©i bortermés értékesítése a felek szerint nem fog a kormányzatnak súlyos gondokat okozni. Ha a termés elérte is a három és félmillió hektolitert, az óborokiból rendelkezésre álló készlet pedig az egymillió hektolitert, ez a mennyiség már is elsőkként a sűrítésre és borpárlat főzésére átvett és .átveendő 400.000 hektoliterrel. Számításba tehet venni legalább 200.000 hektoliteres exportot is; belső fogyasztásra tehát kb. 3 millió 900.000 hl marad. Az évenkénti borfogyasztás fejadagja 37 liter s miután a fövő évben várható nagyobb idegenforgalom , is emelkedő fogyasztással jár, remélhető, hogy a meglevő készülteket jlavuló áriakon tehet értékesíteni. A mai árakkal méltán elégedetlenek a Szőlősgazdák, mert azok a termelési költségeket sem fedezik. Jelenleg a gyengébb borokat 1.1 •—1.2 fileres áron vásárolják; a jobb minőségű borokért lényegesen magasabb árakat fizetnek. « A vidéki pénzintézetek helyzete az elmúlt hónapok során örvendetes javulást ért el, ia jövedelmezőség tekintetében azonban még nem rózsásak a kilátások ,mert a kihelyezési lehetőségek meglehetősen korlátozottak. A Pénzintézeti Központ továbbra Is szorgalmazza kisebb vidéki bankok fúzióját. A Vidéki intézetek száma 1926-ban még 599 volt, ez év végén már csak 408. Ez a csökkenés részben furiók, fiókosltások, részben felszámolások és kilépések következtében állott elő. * A mezőgazdaság jövedelmezőségének javulását a földárak emelkedése mutatja. Az ország különböző vidékein történt eladások alapján közöljük az alábbi áraklat: A Duria—Tisza közén leginkább kisebb ingatlanok cseréinek gazdát. Osongrádon 1075 négyzetöl szántóért 967 pengőt fizettek, Ujkéeskén 100 magyar hold homokos szántóért holdanként 580 pengőt, Majsán egy 40 holdas homokbirtok tanyával együtt 20.000 pengőért kelt el. Eger mellett közel 50 százalékos emelkedésit mutatnak ia földárak a tavalyiakhoz képest. Veszprém mellett átlag 1200 pengős földárak vannak. Nyergesuj- flalun 1600 pengőt fizetnek kisebb birtokok holdjáért. Alsódunántulon teg- Irriagasabbak a földárak,. Tolnamegyé- tten és Zalamegyében, aboí sűrű a mezőgazdasági népesség és nagy a kereslet. * A nyersanyagpiac érdekesebb bírái a következők: A szénának lassú emelkedést mutatnak. Jól tartott a cukor árfolyama is, noha Kína sokkal kevesebbet vásárol, mint a háború előtt. A kávé olcsóbb, minit egy év lelőtt, a kakaó pedig a tavalyihoz képest féláron kapható. Pontosan felére csökkent a pamut ára is a hatalmas amerikai termés következtében. A ggapju is elvesztette márciusi legmagasabb jegyzésének harmadát. Olcsóbb tett az idén a réz, |á cin, cink, és ólom, csak a viaisi tudta tartani árfolyamát A nyersanyagpiac jeten'egi a'acsony árait csupán átmenetinek tartják és újabb szilárdul ást várnak. * A textilkereskedők panaszkodnak riz őszi üzletmenetre. Nagy forgalmat vártak, nagy készleteket halmoztak fel, a forgatom azonban mélyen alatta mlaradt a várakozásnak. Ennek egyik óka az, hogy a közönség olcsóbb árak reményében elhalasztotta vásárlásait. A forga’om csökkenése következtében a múlt hónapban 73 fizetésképtelenség volt a textilszakmában, ami a texti kereskedelem hítelbiztonságát is kedvezőtlenül befolyásosa. A gyárak az eddigi árakat 2—3 százalékkal csökkentették, azonfelül partie-eladások utján igyekeznek a felhalmozott készletektől1 szabadulni. Egy-két gyár üzemét is korlátolta, a selyem- éisi jutaipar foglalkoztatottsága azonban továbbra is igen kedvező. A halasi pénzpiac javulásáról beszélnek a bankok Megindult a tőkeképződés, ifibb a törlesztés, kfinayebb kfilcifinbfiz latoi, jobb lesz a mérleg de magasabb az osztalék Az idei karácsony legszebb- ajándéka az tett volna, ha a gazdasági javulás, amelyről pár hónap óta any- ínyi biztató cikket oTvasttulk, elfúlt azokba a hajlékokba is, ahol a legnagyobb a szükség. Sajnos, a javulást egyelőre a kisemberek érzik legkevésbé. 1 : i i |- I ; Mert, hogy gazdasági javulás kétségtelenül van, azt számos jel bizonyltja. Bizonyltja többek közt a halasi pénzpiacról irt a'ábbi rövid riportunk: A helybeli pénzintézetekhez kérdést intéztünk, hogy üztetmenetükbőlmeg- áliapitható-e a gazdasági helyzet javulása. — Kétségtelenül megállapítható — kaptuk a választ — laiz év a tavalyinál jobb s a közelmúlt esztendőkhöz képest kielégítő. A jobb terményárak éreztették hatásukat minden vonalon. — A visszafizetések terén van-e javulás? — Határozottan. Az előző évekhez képest elég szépen megindultak a Halas város adófztető közönsége csakúgy, mint az ország más pontjainak lakossága minden évben nagy áldozatkészséggel tesz eleget adófizetési kötelességéniek. Ez a nehézség áll különösen az agrárlakosságra, amely egész évben erős testál, de ugyanakkor szellemi munkát is végez, hogy miképpen ossza be jövedelmét, úgy, hogy az adóra is teljék belőle. Nálunk hason'óap az ország más helységeihez, mindig a törpe- és kisgazdák voltak azok, akik Hölgyek részére1 legszebb Újévi ajándék 1 doboz Stühmer dessert különlegesség ROKOLYA Nagy választékban csemege kereskedésében kapható. Véroshézépiílet törlesztések. — A mérleg milyennek ígérkezik? — A javulásnak nyoma tesz a mérlegekben, nagyobb forgalom, jobb eredmény. — A betét? — Emelkedett. A tőkeképződés megindult, bár némi biza'matlianság még tapasztalható, sok betét -csak átmeneti; a pénzt szívesen fektetik ingatlanba. — Igaz-e, hogy pénzbőség van? — Ezt egyes pesti lapok állítják, de nálunk aligha tehetne mondani. A tény az, hogy valamivel könnyebben tudunk kölcsönöket folyósítani, mint azelőtt — Várható-e a kamat csökkentése? — Nem valószínű. — És az osztalék emelkedése? — Ez inkább. Arra törekszünk, hogy adjunk osztalékot, többet adjunk, mint tavaly is reméljük, ezt a szándékunkat meg is tudjuk vai Halas közönsége jó adófizető: a folyó évi adóelőírásból már csak 12.000 pengő hiányzik az adójukat pontosan befizetik, jeléül annak, hogy tisztában vannak államfentartó kötelességeikkel. Az idén, mint megtudtuk, már csak 12.000 P szükséges ahoz, hogy a folyó évi adókivetés az utolsó fillérig bejöjjön, de ennek ellenére természetesen még mindig van adóhátralék az előző évekből visszamaradt kifizetetten adókból. Mint a kiír. adóhivatalnál megtudtuk, a folyó 1937. évi előírás 963.473 pengőt tesz ki, ebből befolyt már 951.393 P. Az összes adóhátralék, mint fentebb jeleztük, az előző évekről 595 ezer 244 pengő Halason. Az adóügyi hatóságok remélik, hogy december 31-ig még jelentős adófizetések lesznek, úgy hogy ezt a még fennálló idei 12.000 pengőt is kifizetik a hátralékosok és így a folyó évről item kel majd átvinni hátralékot a jövő esztendője. Karácsony után Hordozzák magukon fák és bokrok, paloták és kunyhók, utak és ösvények, hegyek és dombok a hótakarót az ünnepnapokon. Eltakart szakadékokat, gödröket, kiegyengette az utakat, hogy be- ragyogja életünket tiszta fénye. Még hordozzuk magunkban a fehér sugárzást. Még visszhangzik 3z egész országban Seré dl Jusztinján bíboros hercegprímásnak karácsony ünnepén elmondott szcnlbeszéde. Az esztergomi bazilikában hangzottak el a figyelmeztető szavak. A bíboros hercegprímás arról szólott, hogy az emberiség állandóan két táborra oszlott: a hívők és hitetlenek táborára. A hitetlenek nagytáborába olyanok is tartoznak, akik nem tehetnek arról, hogy hitetlenek, ezek a pogá- nyok, akik puszta tudatlanságból maradlak hitetlenek. Vannak azonban olyanok is, lakik »jó keresztényeknek« hirdetik magukat, de hitüket állandóan megcáfolják életükkel. Ezek az úgynevezett jó keresztények — mondta a hercegprímás — egyházuk szervezeteiben és intézményeiben állandóan hibát akarnak felfedezni és a val'ásos ügyeket súlyos bírálat tárgyává teszik. Ezek j azok, akik a névtelen tevétek kényelmes fedezékéből állandóan rágalmaznak. A névte'jén rágalmazókról nyilatkozott Szeged város polgármestere js. Azokról1, akik nem mernek kiállni az általuk hangoztatott vádak mellett, közben azonban elárasztják a hatóságokat rágalmakkal és feldúlják másoknak az életét. Egyszerre érkezik az intelem, a fő- pásztori szózat és a polgármester figyelmeztetése. A bíboros hercegprímás arról is szólott, hogy manapság szinte reménytelennek látszik az ember sorsa és még sem akarják megérteni, hogy a sok bajnak és nyomorúságnak oka a hitetlenség. Ennek a hitetlenségnek keretébe tartozik afz is, ha az egyik ember nem átallja a névtelenség homályába burko'ózva megtorpedózni a másik, embernek ajz életét. Hiszen ha hinni tudna) hitének, az örök erkölcsnek a törvényében a rágalmazó, akkor felül is tudna emelkedni az emberi jóságnak legalább arra a fokára, ajhoririan már nem árt az ember: ha, használni nem tud. Azt mondta a hercegprímás: »értsék meg az emberek a pusztába kiáltó szavakat«. A pusztaság tehet földrajzi terület is, sivatag, jeges, havas, hómező és lehet mindennél pusztább puszta, a llé'ekteten létek. Vájjon azok, lakik ebben a szörnyű sivatagban kóborolnak, meg fogják-e halapi a főpásztornak a szavát? El fogják-e dobni a veszedelmes fegyvert: a névtele-, : nül rágalmazó, a létekrombofé tollat ?