Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1937 (37. évfolyam, 1-104. szám)
1937-12-18 / 101. szám
december 18 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE Lesz-e nálunk cigerettapapir monopólium ? A Dohányjövedék igazgatósága az utóbbi időben egyre jobban tapasztalja, hogy a kész cigaretták fogyasztása egyre csökken. Hiába javítják a cigaretták minőségét és hiába hoznak piacra újabb és újabb egyre több típust, a kész cigaretták csak nem akarnak fogyni. A dohányosok ugyanis csak a dohányt vásárolják az álamtól, a hüvelyt úgy veszik készen és ebben még az sem akadályozza őket, hogy kincstári illetéket kelt fizetni a ci- | gareítapapir és hüvely után. A pénzügyminiszter most azzal a gondolattal foglalkozik, hogy a ciga- rettaplapir és hüvely gyártását állami monopóliummá teszi, amely már több áramban be van vezetve. Az ország legnagyobb cigarettapapír- és hüvelygyárai meglepetéssel fogadták ugyan a tervet, de ha az állam komolyan foglalkozik a monopólium gondolatával, készek átadni üzemeiket. Kizárják a kontárok álfal épifefí házakat az adómentességből A Budapesti Épitömesterek Ipar- testülete a pénzügyminiszterhez előterjesztést tett, hogy egyrészt a jogosított építő iparosok érdekeinek megóvása, másrészt a szakszerű munka és ezzel a nemzeti vagyon konzerválása érdekében csak olyan házak részére adjon adómentességet, amelyeket jogosított iparosok építenek. Ez ügyben az iparkamarát támogatásra kérte fel. A kamara most arról értesítette az ápartestü letet, hogy a kérést jogosnak találja és annak érdekében az illetékes helyen el fog járni. Végleges a döntés: ingatlannal is lehet fizetni adóhátralékokat A Budapesti Közlönyben megjelent a földművelésügyi miniszter rendeleté, amely lehetővé teszi az 5000 pengőt meghaladó illetéktartozásnak és az 1935. év végén esedékes együttesen kezelt köziadótartozásoknak földingat'annal való kiegyenlítését. ч I : A rendelet első fejezete szabályozza azt a kérdést, hogy kik azok az illetékfizetésre kötelezettek, i’Set- ve adózók, akik az államkincstárral szemben fennálló köztartozásaiknak telepítési célra alkalmas ingatlanuk átengedésével való kiegyenlítését felajánlhatják és meghatározza az önkéntes ife’.ajánlás ftíté teteit. A felajánlási kérelmet a fizetésre kötelezett lakóhelye szerint illetékes pénzügyigazgatóságnál kell előterjeszteni. Az illetékhátralékos bármikor, az adóhátralékos azonban legkésőbb 1938. február 20-áf.g terjesztheti elő a kérelmet. A rendelet második fejezete szabályozza az illeték és adótartozások inga liánnál kiegyenlítésére kötelezés kérdését. CERUZA ÚTÜGYI kongresszus ebédje alkalmával derűs csodálkozással olvasták a pesti vendégek annak a táblának a feliratát, amely a Gazdasági Egyesület ruhatári folyosóján ‘látható. »A folyosón és az utcán tartózkodni tilos!« — mondja a szigorú figyelmeztetés. »Hogy-hogy — kérdezgették a pestiek — Kecskeméten nem szabad az utcán tartózkodni?« Megmagyarázták nekik, hogy a díszteremben tánciskola van s a tilalom a tánciskola tagjaira vonatkozik, de persze csak táncórák alatt. FIATAL házaspárnak van egy mindenese. Remek férfiú. Minap a férj elutazott s a nagyságos asszony így szólt a mindeneshez: »Na, János, éjszakára hazamegyünk az öreg házhoz, ott alszunk.« Másnap a fatal pár egyik ismerőse találkozik Jánossal és érdeklődik, hogy vannak gazdájáék. Mire a János újságolja ám: »A nagyságos ur tegnap elutazott s a nagyságos asszonnyal az öreg háznál aludtunk.« KÉT tisztes férj és családapa a a minap este betért egy pohár borra az ismert vendéglőbe. Nyolc óraikor aszongya az egyik: »Na, gye. Tünk haza vacsorázni.« Mire a másik: »Nyolcra parancsoltak haza?« Mire az egyik: »Engem nőm szoktak hazapiarancsolni.« Tiizkor aszongya a másik: »Na, mostmár mehetünk.« Mire az egyik: »Én még maradok, én ugyanis addig vagyok, ameddig akarok, nem úgy, mint te.« Éjfélkor aszongya az egyik: »Induiandüsz, pajtás!« Mire a másik: »Fé'sz az asszonytól, mi?« Mire az egyik: »Ёп-e?! Talán te!« Hajnali háromkor aszongya a másik: »Hát mégis disznóság így elmaradni. Gyerünk!« Mire az egyik: »Szóval mégis csak te vagy a papucs!« És addig ugratták egymást, hogy reggel negyed 8-kor kerültek haza. AZ ADÓBEVALLÁSI kérdőívben sok csodálatos dolgot tálát az ember. Akad ilyen kérdés többek közt: »Van-е bányája és hol fekszik?« Váiaki ezt irta be feleletül: »Bányám nincs és az ágyban fekszem.« MÁSIK adóügy: Egy özvegyasz- szony kérvényt adott be haladék végett. Azt kérte, hogy hátralékára, adjanak halasztást — ha'ála napjáig. SZENZÁCIÓS keresetlevél felett vitatkoznak a jogászkörökben. Egy vidéki ügyvéd táviratban küldte be keresetéit ügyfele sertéseket vásárolt s azok megbetegedtek. Az állategészségügyi törvény szerint az ilyen pörök indítása szigorú határidőhöz van kötve, a határidő most jáit le, az ügyfél valószínűleg az utolsó napon ment ügyPHILIPSáíSíi R A'P 8 ©'€#'©' • • 3 vedhez és az táviratban fordult keresetével a járásbirósághoz. Hosszabb sürgönyt még aligha olvastak mostanában. Szabályos keresetlevél, megszokással, stb., stb. Van vagy 150 szó. A vita akörül folyik, hogy szabályszerű keresetlevélként el tehet-e fogadni a sürgönyt. A törvény pontosan megszabja a keresetlevél alaki ke lékeit, arra vonatkozólag azonban, hogy sürgöny lehet-e, semmiféle intézkedés nincs. A bírói gyakorlatban fordul elő sür- gönyi beadvány, például ha tárgyalása napjára valaki váratlanul megbetegszik, vagy lekési a vonalot, ezeket el is fogadják. Keresetlevélre azonban még nem volt példa. Anteny- • nyiben elfogadják, úgy hiánypótlás ’ végett vissza kell adni, mert nincs hozzácsatolva! másodpéldány és fei- zet, nincs ellátva ügyvédi ellenjegyzéssel, sőt meg is letetetik, mert bélyeg sincs rajta,. Mindez elkerülhető lett volna, hja az illető ügyvéd jobban ismeri a Те-t, azaz j a törvénykezés egyszerűsítéséről szóló törvényt, amely megengedi, hogy a nem illetékes bírósághoz benyújtott keresetlevelet a per illetékes bíróságához át lehet tenni. Ha tehát sürgöny helyett rendes keresetlevélben adták volna: be az ottani járásbírósághoz, onnan szabályszerűen átkerül az illetékes bírósághoz, s azon felül1, hogy a bíróság biztosan elfogadja, egy csomó felesleges költséget is megspórolnak. ÜDVÖZLŐ táviratokat olcsó díjszabással! vesz fel a posta, de a szövegben szigorúan csak üdvözlés tehet. Esküvő volt egy vidéki városban,, a rokonság üdvözlő táviratokat küldött. Az egyik rokon verset itt s azt akarta feladni. A vers így hangzott: Isten áldja, óvja, védje Ifjú párunk minden léptét, Margit, Sándor és négy gyerek A jó Istent erre kérték. Legyen köztük mindenkoron Nagy megérté®, igaz béke, Minél előbb várjuk őket Szőlőtermő Kiskunhalasra... A szerző és családfő vitte a postára. A postatisztviseíő gondosan átolvasta és összeráncolta a homlokát: »Kérem — szólt — Itt a végén egy kis hiba van.« Szerző és családfő halkan elpirult. »Hogy-hogy — kérdezte némi drukkal — nem jó a rím? Vagy nincs ki a versláb?« A tisztviselő elnevette magáit’. »Nem, kérem, hanem az utolsó két sorban rejtett meghívás1 van«. »Ja, ügy« — szólt megkönnyebbülve a feladó, aztán tisiztázták a kérdést. A földhitelintézet 2o.ooo holdat parcelláz a jövő év tavaszán Az Országos Földhite intézet Remé- nyi-Schnielter Lajos dr vezérigazgató vezetése mellett már az első csonka üzietévben olyan jó üzleteredményt ért élj hogy akár osztalékot is tudna fizetni. Miután az állam a fő- ' részvényes és az intézetet altruista szempontok vezetik, valószínű, hogy az osztalékfizetés nem fog bekövetkezni, azonban az intézet kitűnő konstrukciójára és agilis üzletvitelére mindenesetre jellemző, hogy a rengeteg fúziós munka dacára is, már az első üzletévben sikeres és eredményes működést tudott elérni. A telepítési akció és a folyamatban lévő ingatlantranzakciók lebonyolításán kívül, mint most halljuk, az Országos Földhitelintézet nagyszabású parcellázásokról tárgyal. Tizenhat rendkívül nagyterjede’.mü parcellázással foglalkozik az igazgatóság és a parcellázási akció méretére mi sem jellemzőbb, minthogy körülbelül 20.000 holdat ajánlottak fel erre a célra különböző birtokosok az Országos Földhitelintézetnek. Amennyiben megtörténik a döntés, ügy a koratavasszal igen. intenzív, tevékenységet fog kifejteni az Országos Földhitelintézet a parceHázázósok terén is és tekintve az általánosan emelkedő földárakat és az érdeklődést a magyar föld iránt, valószínű, hogy ez az akció is igen sikeres lesz. Egyébként az Országos Földhitel- intézet ezidőszerint körülbelül 330 tisztviselővel dolgozik és a tisztviselőkarral szemben való humánus felfogását mutatja az is, hogy az elmúlt napokban menzát létesített tisztviselői számára az igazgatóság, amely ezenkivül egyéb szociális gondoskodásokat is léptetett életbe. Halasi sosborszesz tömörY gyógyszerésznél, Fő ucca 3.