Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1937 (37. évfolyam, 1-104. szám)
1937-12-01 / 96. szám
2 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE december 1 glosszák A világtőzsdék nyugtalansága erősen foglalkoztat ja ia gazdasági szakértőket. Az árfolyamok kiszámíthatatlanok, a helyzet kéne njapról-nJapra változik s a jóslás egyre háládatla- níabb feladat. '■ г I ; ! I ' : ; Két ellentétes jelenség mutatja iái világgazdaság bizonytalan helyzetét; a nyersanyagok áresése és az értéktőzsdék árfolyamainak zuhanása. Az első jelenségből a háborús veszte- delem tenyhülésére lehet következtetni, a másodikból fenyegető katasztrófára, a kettőből uj gazdasági válság közeledtére. A nyersanyagok közül legnagyobb Jelentősége volt a pamut és gumi áresésének. A pamut kilója januáriban még 1.44 pengő volt Newyork- ban, ma 95 fillér, a gumi .januárban még 2.45 pengő volt Londonban, ma 1-76 pengő. Erősen visszaesett a fegyverkezési iparban nélkülözhetetlen fémtek ára is. Az értéktőzsdék árfolyamainak zuhanása most is Newyorkból indult el. Az Európából menekülő tőke Newyorkban akart keresni. Ez év első felében 944 millió dollár me-1 piekült a newyorki tőzsdéié főlég Svájcból, Angliából és Délameriká- ból Az eredmény: kereset helyett 20—50 Százalékos veszteség. New- у or к magával rántotta Londont, Párisi Bécset, sőt a budapesti tőzsde [árfolyamai is newyorki hírek hatása Szerint alakultak. A tőzsdék hangulatából valóban lehet következtetni a konjunktúra' hanyatlására, de nem gazdasági válságra. A tartós válságot kisérő jelenségek ma hiányoznak. í A német mezőgazdaság termelé- Sének értéke az 1936—37. gazdasági évben 12 milliárd márka volt. Ebből az összegből 40 százalék a növényi ttermelésre esik, 60 százalék állattenyésztésre. ■ A német mezőgazdaság fejlesztése erőteljes mértékben halad. Amíg öt 'év előtt Németország éleim,ißzerszük- ségletének csak 60 százalékát tudta előállítani, ma már 80 százalékát biztosítja. Gabonából a belföldi Szükségletet majdnem^ teljes mértékben fedezi a termés, takarm.ányfélékböl a szükséglet 85—90, zsírból 50—60 Százalékát. Tekintettél a lakosjság (négyzetkilométerenkénti 139 főnyi átlagára, ez la|z eredmény csak a mezőgazdasági technika meglepő fejlettségével volt elérhető. Szakemberek SzámitáSa szerint Németországnak évente 160—180 ezer hektárral na. Így óbb területié volna szüksége, hogy népszaporulatának ellátását a maga erejéből biztosítani tudja. Szőlősgazdáink figyelmét is lekötötte e hét folyamán Darányi Káí- mán miniszterelnök berlini látoga- ! tása, amelynek során fontos gazdasági kérdésekről történt elvi döntés. Ennek nyomán a mpgyar—német ke. ; reskedelmi forgalom,ban további j emelkedést várnak s remény van ; arra is, hogy borkivitelünk is eleve- | nebb lesz. Ugyancsak kedvező eredménnyel biztatnak a borértékesítés szempontjából a folyamaiban, lévő magyar—svájci kereskedelmi tárgya, lások. A jobb minőségű borokban már is mutatkozik kereslet. Legnagyobb az érdeklődés a vörösborok iránt, amelyeknek ára állandóan emelkedik. Elgázolt Halason a vonat egy reklánaoíát: az aoíú lofirla élet-bálái bűzt lebeg MegrEnditő STerenesét'enség történt hétfőn a délelőtti órákban Halason. A Baja fáé induló vonat a Szabadkai at kereszteződésénél1 elgázo’t égy autót, a kocsit pozdorjává törte és a banne ütő soffört halálosan megsietesifetfe. / A nyomozás mégá-lapitotta, hogy az autó a Schmo’l-paszta gyár kocsija volt ’és benn© ül'-t a soffőr és ejzietíkivül a gyár utazója is. A személyautó Halasról KeTeibia fejé hajtott és amikor a Szabadkai ut kereszteződéséhez étetek, akkor robogott arra a voMajtj, amit a soffőr későn vett észr©. Szerencséjére az utazó észrevette a vonatot, pillanatok аЦ§ megsejtette a közelgő katasztrófát és még idejében kiugrott az autóbó'. Ekkorra már a soffőr is megpiíantoba a vonatot és lassítani kezdett, ugyancsak a mozdony is, de már késő' volt. A vonat elgázolta a kis személyautót. A mozdony |az autót az árokba vágta, a vérében fetrengö soffőr pedig eszméletlenül terült eb i ] i 1 1 ! I Egy arra 'ha adó teh.teraiu.t0 értesítettéi a mentőket, 'akik a súlyosan sérültet a kórházba száPlitották. A kórházban a soffőrnek !e kellett amputálni két ujját, ezenkívül pedig megállapították, hogy a soffőr Kertész János, agyrázkódást szenvedett, súlyos zuzódásokat, i úgyhogy állapota reményfeten!, bár az orvosok bíznak benn®, hogy hia újabb komplikáció nem következik te, talán sikerül az életnek megmenteni. Ez a szerencsiét tenség ismét intő példa arra, hogy a veszélyes hieüyeket mindenütt védő sorompókkal' keiiene ellátnia a MÁVHnafc. i i ízléses, szép férfiszövetek Martinov és Kovácsnál Як I Kik Halas legtöbb adót fizetői ? Lakodalomra, névnapra, Karácsonyra ajándékéi TORMA GYULA üveg és porcellán üzletében vegyen Piactér, Körösi-malom házéban Épületüveg, képkeret, képek az egész városban legolcsóbban. Tü» kör, zománc és porcelán edény, szervizek, nippek, kölcsön edény óriási választékban, К 0 N Z U M jegyre is. Régi és dúsan fölszerel! üzletemben fővárosi választék és ér! A városházán elkészült a legtöbb adót fizetők névjegyzékének tervezete az 1938. évre. Ez a terveztet a legközelebbi közgyűlés elé kerül és a közgyűlésen, való Jetárgyalás után válik végleg gessé. A viriláisek tervezett névsora a következő: Rendes tagok: ! 11 ' Kolozsvári Kiss László kétszeres 6301 P 10 fillér, Sréter Andor kétszeres 4780 P 94 f., Farkas Elek kétszeres 3329 P 60 f., dr. Nagy- pál Ferenc kétszeres 2917 P 96 f., dr. Zeisz Károly kétszeres 2238 P 08 jf|., Kertész László 1779 P 20 f., dr. Sokét István kétszeres 1745 P 74 f., Schvarcz Ferenc 1732 P 29 f., Kolozsvári Kiss Pál 1708 P 92 f., özv. Babó Benőné 1692 P 08 f., dr. Steiner Ignác kétszeres 1640 P 84 f., Árvái Lajos 1624 P 76 f., dr. Farkas László kétszeres 1617 P 74 f., dr. Monszpárt László kétsze. rés 1583 P 76 f., dr. Fésűs György kétszeres 1566 P 10 f., Wßisz Ignác 1496 P 81 f., Pázsith Antal 1481 P 33 f., Nagypál Sándor 1476 P 31 f., özv. Zseni Istvánná 1450 P 13 f., dr. Holländer Ignác kétszeres 1431 P 12 f., özv. Gaál Mihályné 1408 P 48 f., dr. Szabó Fülöp kétszeres 1407 P 30 f., anaresi Tegzes Károly kétszeres 1400 P 46 f., Kő* ] rösi Jenő 1398 P 22 f., Tirmiann I Konrád 1397 P 70 f., özv. Babenyeez Kálmánná 1378 P 19 f., dr. Dolicsek Lajos kétszeres 1347 P 96 f., Gy®- nizse Lajos 1343 P 67 f., Kőrös! Antal 1341 P 82 f., Szekér József kétszeres 1341 P 22 f., dr. Präger József kétszeres 1329 P 70 f., vitéz DakoS Kálmán kétszeres 1323 P 92 f., dr. Bori Benő kétszeres 1316 P 48 f., Nagy K. József 1306 P 71 f., Kálmán Dezső 1301 P 97 f., Tóth Lajos 1196 pengő 75 fillér. Póttagok: özV. Orbán Imréné 1187 P 80 f., Kohn Benő 1185 P 76 f., Rácz Já* nos kétszeres 1154 P 38 f., dr. Kálmán Józsefi kétszeres 1137 P 10 f., özy. Skribanek Mihályné 1131 P 08 f., Mészöly Károly kétszeres 1126 P 30 f., özV. Schönfeld ízidomé 1122 P 11 f., öZv. Pázsith Istvánná 1088 P 47 f., özv. Szekér Pálné 1044 P 15 f., dr. Szekér Károly kétszeres 1042 P 94 f., Vitéz dr. Kémeri Dezső kétszeres 1036 P 12 f., özjv. Szatmári Sándomé 984 P 81 f., Ónodi Balázs 961 P 54 f., dr. Mészöly István kétszeres 947 P 58 f., Fadgyas Aronné 944 P 66 f., özv. dr. Tóth Lajosné 915 P 99 f., Czurda Rezső kétszeres 912 P 02 f., Szabó Mátyás 911 P 47 f., özv. Feketei Józsefné 906 P 08 fiiléte. Színház Radó László Színtársulata a közön- | ség fokozott érdeklődbe mellett tatet- . ja előadásait ä városi színházban. ? A direkció úgy a kitűzött műsorral, mint az előadásokkal mindent elkövet, hogy a közönség eddig is meg. nyilvánult fokozott érdeklődése meg- ! maradjon. Pénteken ismét egy kitűnő előadást láttunk. »Vihar az egyenlítőn« cimü darabot mutatta be a torsul# igen szépen felépített előadásban. Az elő- adás lelke Szokolay Eta volt, ez a kiváló tehetségű Színésznő, aki finom tónusúi játékával és nemkülönben a többi szereplőkkel Szabó F. László, Bárczy Radó Kató, vitéz Molnár Iván, Radó Lászlóval nagyszerűen érzékeltették ennek a trópusi rneséjü darabnak minden mozztamaWSzombaton és vasárnap a »RomjanPollák vaskereskedő mellett tikus asszony« cimü operett mtent a színházban. A darab vegyes érzelmeket váltott iká, nemi nyerte meg a közönség tetszését, annak ellenére, hogy a színészek nagyszerű játékot nyújtottak. Elismeréssel írhatunk Antal Nusi, Bárczy Radó Kató, Sugár Jenő, vitéz Molnár Iván, Ruttkai Marika és Vis'ki István játékáról. Hétfőn egy régi operett felújítása a »Tatárjárás« vonzóit nagy közönséget a színházba. Szinte üditőleg hatott ennek a régi operettnek az előadása. A nagyszámú közönségnek igen tetszett az előadás. A szereplőkről írva, nagy dicsérettel irh|á- tunk Antali Nusiről, aki Riza bárónő szerepének szimpatikus alakításával aratott tetszést. Bárczy Riadó Kató Mogyoróssy önkéntese valóságban élt a színpadon. Rendkívül megnyerő volt Szabó F. László Lörentoy főhadnagya. Sugár Jenő Wallersfein bakahadnagyot rendkívül mulatságosan alakította. A daráb sikeréhez nagyban hozzájárult Radó László, valamint a többi szereplő iS. A vármegye Jóváhagyta, hogy a város hozzájáru* lást ad a pincemesteri lakáshoz A város képviselőtestülete egyik legutóbbi ü’ésén a borközraktár pin. cemesteri lakásának felépítéséhez 3500 pengő hozzájárulást szavazott meg. f Ezt a közgyűlési határozatot most i a vármegye kisgyülése jóváhagytál. Rádiót kapott az alsószállási Gazdakör A Duna—Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara az alsószállási gázdákörnek egy rádiót adományozott. A rádiót vasárnap délután hat órákor adják át rendeltetésének a város vezetőségének és a Kamara képviselőjének jelenlétében. Kiesett vagy kilökték a vonatból a polgárista diákot Titokzatos szeremcséflen&ég ügyében indított nyomozást a fülöpszál- lási csendőrség, amelynek súlyosan sérült áldozata Pethő Péter Pál 11 éves fülöpszállási pőlgárista diák. Pethő Péter Pál reggel fél nyolckor Fülöpszállásról Izsákra utazott az iskolába. Az egyik kanyarban áz úgynevezett fülöpszállási gödröknél Pethő Péter Pál kizuhant a robogó vonatból és eszméletlenül terült el a sínek mellett. A kisdiákot kórházba szállították s megindult a nyomozás, hogy balesetről, vagy súlyos testi sértésről van szó. Nem lehetetlen ugyanis, hogy a diákot tjársai pajkosságból kilökték la vonatból , ij.ii ilii