Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1937 (37. évfolyam, 1-104. szám)
1937-11-17 / 92. szám
4 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE november 17 Régi halasi anekdoták — ezeken nevetett a város harminc évvel ezelőtt A POFON. lük marad és imáiba foglalja az ő- hozzá annyira ragaszkodó jó látrányia- kat. i •[:. Ezután a további küldöttségek során Ván Benjámint meleg szerető:!»"* üdvözölték Antal Zoltán a járásbíróság kiküldötteinek élén, dr. Thuróczy Dezsőné a ref. Nőszövetség nevében, Kathona Margit tanárnő a ref. Leánykor nevében. Utána Gulyás Sándor a ’tanári karral a gimnázium nevében üdvözölte Ván Benjámint, i , * . Г : Mint osztálytársaik — mondja — ezelőtt 33 évvei együtt lépték át ennek az iskolának a küszöbét és 8 élvvel később együtt szálltak ki ай élet viharába!. Azóta; sok; minden megváltozott, de ő úgy érzi, Ván Benjámin lelke nem változott meg. Szilád у Aron szeleimének letéteményesét látja ebben az iskolában s Ván Benjáminról! tudja, hogy Szi,lady szellemének nála nagyobb rajongója nem vdlt. Hiszi, hogy ebben az iskolában, az iskoláért való mlunkáJkö- dásiban békét és nyugalmat fog találni. Szeretettet köszönti annak a szellemnek a letéteményeseiként, mélyet az iskola ápol. 1 i j i : , í Ván Benjámin visszapillantást tesz arra az időre, amikor az igazgatóval, kedves barátjával együtt, mint két egyszerű iu, lépték át az iskolakap-ut. 6 tudja, milyen, érzelemmel van ezzel az iskolával szemben. Könnyű lesz a munkája;, mert megértésre talált. Sáhó János és Szalaу Károly tanárokat üdvözli elsősorban is, akiknek tanítását élvezte. Arra leéri a tanári kart, pártolják és segítsék a mezítlábas paraszt- gyerekékből lett tanitványokaft s ne törjenek könnyen pálcát, mert kis rossz- akarattal nagy értékeket lehlet a;z életből kiszorítani. ; i A következőkben* Mészöly Károlyné a a MANSz nevében, Hemm Aladár a polgári fiúiskola, Paczolay István и Ref. Önképzőkör, Fröhlich Lajos az elem* iskolák, Fülöp Sándor dr. a KIÉ, dr. Borosa Géza; az egyházi énekkar nevében. Majd a Kereskedők Egyesülete, az Iparfestüét, a Független Kisgazdapárt üdvözlését tolmácsolták Ván Benjáminnak. ; I j j A fogadások után bankett volt a Ref. körben, ahol szintén melegen ünnepelték Ván; Benjámint és több felszólalás keretében biztosították öt a szeiretetröl*1, támogatásról és az együttérzés felett való őrködésről. Aszondi egyik legény a másiknak: — No komám;, fogadjunk 20 kar-aj- cárba, hogy engem senki se tudna úgy pofon vágni, hogy a pipa kiessön a számból. A fogadás megtörtént, a pofon elcsattant. Igaz, hogy a koma három napig »nem könyerezhetötU, — de a pipa a szájba maradt. A 20 karaj-cár pedig megivódott. A SOMMÁS UT. G. rendőrkapitánynak tartozott K. kereskedő 200 forint kölcsönnel. Megtudja G., hogy adósa a bukás szélén áll, sebti-be átlép hozzá. — K. gazda, kell a pénz, fizessen. — Kérem — hurrnan, én egy bukott kereskedő vagyok. — Igen? — szól lakonikusan G. Visszamegy a hivatalába s egy tíi- vatalos idézőt küld ki. K. érzi a tömjén-illatot, s szivszo- rongva nyit be G. hivatalába;. — No csak bejebb, bejebb, eresz- sze el azt a kilincset, az nem szabukott -ur. , G. odalép az ajtóhoz, rázárja, a kulcsot zsebre vágja s imigyen, szolgáltatja ki az igazságot; — Kétszáz pöngőmm-el tartozol, megbuktál, fizetni nem- tudsz, de én nem hagyom- a bőrödbe. Kitolom a két szömöd! — szól és fogcsikorgatva siet a holt-haló vány felé. — KéTem, -az istenért! rikolfco- ,zik s a következő pillanatban a 200 frt az asztalon volt. — Most már -megbukhatsz, szól I G., K. pedig eszenélkül loho-t kifelé. A RÖND. Az is G. idejében történt, hogy ki volt adva a parancs, hogy az utón, sarkokon ál-dogálmi ti Los. G. egy este gondolatokba mélyedve ballag haza felé. Éppen a háza sarkánál fordul be, majd, hogy összeütközik az ott áldogáló Gyalaival. A találkozást jgy adja elő Gyalai; — Alighogy mellém- ér a kapitány ur — se szó, se tartomány, vág ám- ugy pofon, hogy a léckerítését is kidütött-em. Nem láttam én se eget, se földet, a világ mCgkeverödöttj velem s ahelyett, hogy elszaladtaim, volna, neki szaladtam. Akkor meg b-alrul. Mintha az istennyila vágott volna le, mikor én azt hittem-, hogy kút tövében üldögéltem, -mikor a kapitány ur már a vacsorához ütt. Ennek már jó húsz esztendeje, de azóta sem álltam- utcasarkon. — Aladazatos szolgája! szepeg a táiny úrtól. En még akkor js a Gál Megszüntetik a magánvizsgát a középiskolában Néhány n-ap óla fontos tanácskozások folynak zárt ajtók mögött a kul- tuszmniisztériiumban. Arról van szó, hogy Hóman Bálint kultuszminiszter rendeleti utón megszünteti a középiskolákban a magánvizsgálatot s ezentúl magántanulók csak a főigazgatóságon, kimondottan erre a célra kinevezett főigazgatói bizottság előtt vizsgázhatnak. Az országban évente átlag 3 ezer tanuló tesz magán vizsgát, amelynek a tandija 150, vizsgálati dija 75 pen-gő. Az előbbi az állampénztárba folyik be, a® utóbbit az elnök, az igazgató és a tanárok kapták. Az uj rendelet egy csapásra elveszi a tanárok néhány pengős mellékjövedelmét s a hatalmas összegei egyedül a főigazgatóságon m-üködő állandó nyolctagú bizottságnak juttatja. ' 1 -: '■!i j ‘ ! i j Nagy sérelem éri a rendelettel a magántanulókat is, akik közül sokan öreg fejjel igyekeznek pótolni a mulasztottakat. Nem valószínű, hogy ezek a rendelet megjelenése után a főigazgatói bizottság elé merészkedjenek. Különösen érinti a rendeelet a vidéken lakó magántanulókat, akik ezután nem vizsgázhatnak lakóhelyükön, hanem a körzeti főíigazgatóság székhelyére kell utazgatniok. A rendelet megjelenése az államra, nézve is káros lesz, mert a- felekezeti iskolák törvényadta joguknál fogva továbbra is saját iskoláikban fognak vizsgáztatni s a magántanulók igy a felekezeti iskolákban fognak vizsgára jelentkezni. Értesülésünk szerint a rendelettel november végén adják ki. Meghívó ! Ezúton hívjuk meg önt, kedves családját, jóbarátait és ismerőseit f. hó 17-én este 8 órakor a Városi Színházban tartandó ünnepi megnyitó előadásra: szinrekerül MARIKA HADNAGYA 3 felvonásos vidám katona operett Tisztelettel: Radö László színigazgató '111И111М111ИИИИИ11Г Hétfő a meghűlések napja Hosszas kutatások után megalapították, hogy a legtöbb meghűlés hétfőn, vagy az ünnepeket követő hétköznapokon történik. B-onreau párisi belgyógyász- — akit e megáüa-pitás szerzőjének mondanak, — kifejti, hogy a hétfőnek, illetve az ünnepnapokat követő napoknak ia meghűlésekre vonatkozó jelentőség© azért ilyen nagy, mart vasárnap és ünnepnap az emberek tulbőven -táplálkoznak, ennek következtében iá !t|asti ed- lemállóképesség Prosen csökken s ki van téve a meghűlés káros behatásának. Az elrontott gyomor, a lassabban és gyengébben dolgozó bélrendszer, a túlfeszített vérkeringés és izomzat-míüködiés csökkenti jelentékenyen a test eilénálló- képe-sségét és ezért hül még azután az ember könnyebben. I , j ; ; J j 33 éve áll fenn a halasi tűzoltóság A város központjában áll és mindén járókelőnek naponta szemébe tűnik a halasi tűzoltó laktanya. Még ma is vannak bijzonyára olyanok, akik természetesnek találják ezt a pompás és önfeláldozástól telített tűzoltóságot. Természetesnek látják, mert megvan, de ugyanakkor arra is kellene gondo'niok, hogy ez a tűzoltóság nehéz és fegyelmezett munkált végzett, iámig eljutott addig, hogy országos himevet biztosítson magának, hogy elmondják róla: ez a testület az -ország egyik legkiválóbb tűzoltósága. Most ez a tűzoltóság ünnepet ült, tizenkétezredik őrségváltásának fordulóját, amit pénteken kedves házi- ünnep keretében tartottak meg és ez alkalommal dr. Fekete Imre polgármester a tűzoltóknak kiosztotta szolgálati érmeiket. Este bankett volt a Polgári Olvasókörben, ahol Halházi László üdvözölte a megjelenteket, majd dr. Fekete Imre polgármester ebből az alkalomból a város nevében köszöntötte a tűzoltóságot, Franki Áron dr. pedig Kathona Mihály dr-nak a tűzoltóság körül kifejtett hervadhatatlan érdemeit méltatta. A banketten még több felszólalás volt, amelyek mindegyike -a tűzoltóság érdemeit emelte ki. December 4*én tartja, közgyűlését a balas—kiskőrösi járáskor tanítósága A Pestvármegyei Á’talános Tanító- egyesület és az Általános Tanítók és óvónők Országos Egyes,ü’etének Kiskőrös—Kiskunhalasi, Tanítói Járásköre december 4-én délelőtt féltizórai kezdettel Kiskőrösön a színházteremben tartja évi rendes közgyűlését, melyre a járáskor tagjait és a tenügy barátait meghívják. Tárgysorozat: Hiszekegy . . . Énekli a kiskőrösi ág. h. ev. iskola énekkara, Mikus Mihály tanító vezetésévé!. — Megnyitó. Tartja; Karádi Zoltán járásköri elnök. — Milyen anyagot találhat a fa’ukutató tanditó Biz Országos Szócá-ográfiai Intézetben? Előadó: Kertész János dr., a Szociográfiái Intézet titkára. — Dalokat ad elő a 'kiskőrösi énekkar Mikus Mihály tanító vezetésével — A népiskolai rajzoktatás a me- ve'és és -a tanítás szolgálatában. Előadó: Szilágyi Ferenc áll. isk. igazgató, járás- köri; afelnök. — Erkölcsi nevelés az iskolába n. Előadja: Szab ó An tat a №. isk. igazgató, körzeti .jjskplafelügyeiő. — Pénztáros jelentése. — Esetleges indítványok. — Szózat. — Gyü és után közebéd a Szarvas-fogadóban. Az: ebéd ára 1.40 P. Menü: kétféle leves, vegyes sültek, tészták. Az ebédén való részvétei november 28-ig jeenténdő Szilágyi Frigyes kiskőrösi 13. isk. igazgatóhoz. Vegye Ön Is igénybe azt a kellemes 6 havi részletfizetési és vegyen jó • // i cipót Zoltán Cipőüzletében Óriási választék mindenféle cipőben