Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1937 (37. évfolyam, 1-104. szám)
1937-11-03 / 88. szám
november 3 щ KISKUNHALAS helyi értesítője hírek Virágerdő borította el a halasi temetőkéit Halottak napjára s a temetők feli haladó virágos ikaravánokat liátvia, úgy éreztük, hogy az emberi szivekből kiáradó jóság és szeretet még fényesebbé teszi a napfényes, szép őszi napokat. Impozáns módon rótták le a kegyeletet a hajast temetőkben nyugvó halottak iránit És mialatt meghatódva, elmélyülve s jobbulva jöttek haza a temetőkből a|z emberek ezrei, mintha elégedetten, mosolyogva simulna a sírokra a sok-sok virág... , — AZ ELŐFIZETÉSEK MEGÚJÍTÁSÁBA KERJOK FEL IGEN TISZTELT ELŐFIZETŐINKET! — Evangélikus előadás. Szombaton este féhétónai; kezdettel a gimnáziumban Dedinszky Gyula kiskőrösi, és Scholitz László budapesti, evangélikus lelkészek, tartanak előadást, — melyre úgy az evangélikus híveket,, mint minden érdeklődőt szeretettel meghív és vár a fiókegyhiáz elnökségé, — Országos vásárok. Jánoshalmán november 3-án, Tass, Mély kúton november 4-én, Kiskunmajsán november 7-én tartják meg az őszi vásárokat. v — Hagyományos Katalin-bálját november 21-én, vasárnap tartja mieg ia Legényegylet, A kitűnő rendező- gárda nagy körültekintéssel fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy az idei Katalin-bát is az előbbiekhez méltóan, az idény egyik legfényesebb sikerű táncestélye legyen. Elmarad a repülőnap A Kiskunhalasi Levente Egyesület vezetősége közli a városi belterületi leventékkel, hogy szombatra, nov. 6-ra tervezett repülő-bemutató közbejött akadályok miatt elhalasitatott s Így a szombat délelőttre elrendelt levente foglalkozás más időpontban lesz megtartva. — Központi szeszfőzde Böcisán. A vármegyeházán tartott értekezleten Bocsa, Prönayfalva, Páhi és Soltvad- Ikert községek képviselőinek részvételével kimondották, hogy Bocsa községben szükség vap a központi; szeszfőzde létesítésére. A szeszfőzdét Kisi- bócsára tervezik. Feláli'táisa atjt|ól függ, hogy a tervező Sajgó Jenő ny. százados a létesítéshez szükséges tőkét az érdekeltektől össze tudja-e hozni. — Öngyilkosság Soltvadkerten. Varga Ignác soltyadkeríi földműves felesége a padlás gerendájára fiejli- akasztotta magát. Amikor reá találtak, már halott volt. A csendőrség megindította a nyomozást, hogy kiderítse a 60 éves asszony öngyilkosságának okát. j. ' i — ötmillió la szikesföfdek javítására. A kormány a szákesfötdek megjavítását programmjául tüizto ki,. Erre voniatko- zóűag évek óta foijyniak ai javítási munkálatok s .az uj költségvetésben érre. a célra ötmilliót fordítanak. Bár1 tekintélyes az összeg, mégis a szikék területek nagyságát számitva, elenyésző csekély a terv: teljes sikerének megvalósítására. L 1 ! i H írek a katolikus plébAniAról November 7-én Alsóbalotán és Pir- tón а II. sz. iskolánál' lesz tanyai Szentmise, szentbeszéd és gyóntatás. Mindkét helyen már előző délután is lehet gyónni. Nov. 14-én, a jövő vasárnap Fel- sőzsianán és Bodogláron lesz tanyai szintmise. Felsözsanán már előző délután lehet gyónni. — Halálozás. Keiner Samu ny. városi föszámvevő életiének 86-ik évében hétfőn meghalt. Temetésié1 szerdán délután 2 órakor tesz, Utolsó útjára nagy részvét kíséri, — Dr. Kun Andor szabadságáról visszaérkezett, rendeléseit Petöfi-u. 3. sz. alatt megkezdtje. — MANSz isnfeirttteijesztő dőiadáis. A MANSz második ismeret'.'Orjosztö előadás sorozata november 3-án, sz®irdáni déután 5 órakor lesz a Gazdi Egyesületben. Ez, alkalommal előadásokat fognak tartani dr. Sulyok Béla hittanár »Isten is korunk«, továbbá Huszár Dezső1 igazgató »A gázivédetem« cimmék Mindkét előadás igám érdekésnek Ígérkezik és miár most te hívjuk az érdeklődő közönség figyelmét ezekre az élőadássorozatokra. Megjegyezzük, hogy ©zekré a?z © oadasiokra a belépés díjtalan lés minden érdeklődőt szeretettél! var1 a MANSz vezetőség®. — Nagy Lajos kunszentmiklósi se- gédtelkészlt választották meg az após- tagi reformátusok lelkipásztoruknak. — Nappali áramszolgáltatás Kua- szeitmiklós, Tass és Duaavecse községben. A három község áramfogyasztó közönségének régi kívánságát feljiesiteifték, amikor október 23-átór kezdve meginditiották a nappali áramszolgáltatást. A nappali áramszolgáltatás déli 12 ór ától'kezdődik. a — В őrt vásáról HANGYA — Mikuíás-te|ai£isltéfyé,l iaiz idén is megrendezi az Iparos Datkar. A december 54ki teaestéiy, amelyet tánc kövét, a téli 'évad egyik legsikerültebb mulatságának ígérkezik. — A kai. Legényegyletben november 2-án, kedden este 8 órakor fő- ítjLsztelendő Lajtos Lajos tart közérdekű előadást, melyre imtndenfcit szeretettel vár az elnökség. A piacok uj rendje A baromfi« és gyümölcspiac uj helyen A hatóság közli, hogy november 6-tól, szombattól kezdődőiéig a iba- romfipiac a huscsamok előtti téren, a gyümölcspiac pedig a városház előtti téren lesz megtartva. — Népművelési hírek. A gyorsírást tanfolyam november 5-éin, pénteken kezdődik. Akik a tanfolyamra jelentkeztek, a. fenti időben este 6 órára jelenjenek meg a fiú polgári iskoláiban,- — A szabászati és varró tanfolyam november közepén kezdődik, idejét közölni fogjuk. — Az irni-olvas- nü nte,m tudók részére rendezendő tanfolyamra még tehet jelentkezni Bán György tanítónál a központi js- kólában. — November folyamán az egyesületekben és az iskolákban is megkezdődnek, a népművelési előadások. Az előadások pontos idejét, helyét és táhgyát közölni fogjuk. ; ( Fehér orgona, akác, vadgesztenye — október végén Már elmúlt iszeptemjber vége S már némi nyílnak a völgyben ü kerti virágok, de ugylátszik az enyhe ok- tójter rácáfolt erre,1, mert a kalocsai Szent Imre herceg-utcában a fehér orgona teljes virágzásban álitja meg a járó-kelőket. A város más részében a vadgesZteny16' és Bz akác másodvirágzása hirdeti;, hogy hosszú, meleg ősz és — az öregek szerint — enyhe tél lesz.... Majd elválik..., — Turpisság lai tanyám. Az egyik környékbe i tanyán ravasz turpisságnak, jött nyomára a esenidőnség. Az egyik tanyai telkos panaszt tett ai csemdőrsé- gem aziránt, hogy egyik este három: ember hatott b® lakásába, összekötözték, megverték, majd! kirabolták, 500 piengonyi készpénzét magukkal! vitték. Másnap a panaszostól eltűnt iratok egy részét egy tevéi kiisártétébea megtalál- ták a:z egyik közeli üzlét ablakában. A csiendőrség nyomozásai folytán most kiderült, hogy az egész rablótámadás csak mese vö t, sőt a levételt is a, panaf- szos irta, iá padláson pedig megtalálták a takarékkönyvet nagyobb' összegű betéttel. A ravasz polgár Wien az eljárás megindult. t | Halasi gazdasági Bank Rt. Kiskunhalas ■швсзившд»^гташ1ЯДВ!1ааая»ммм11111№ШШ1ИИИНМИмии1Т1АШйШ«Ш1г?!^у\ш\Т!^У1|ИИДИ11МЕиаи1М пи г-да A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank leányintézete Foglalkozik a banküziet minden ágával. Kölcsönök folyósítása a mezőgazdaság, ipar és kereskedeeml számára. Lombardeőlegek és folyószámlahitelek Betétek gyümölcsöztetése a legelőnyösebb feltételek mellett, bármilyen összegű betétet felmondás nélkül azonnal visszafizet. Átutalások a belföld és külföld bármely pontjára. VaSutaigény- lösek, menetjegyek kiadása utazási és üdülési célokra Exporttanusitványok kiszolgáltatása, exportörök finan« cirozása, külföldi követelések beszedése és meg« előlegezése. Bármilyen ügyben készséggel nyújt felvilágosítást és tanácsot. FIGYELEMMEL olvassa el és győződjön meg olcsó líraimról! Thenls flanel . . . —*52 „ Divat meleg flanel . 1*10 „ Freskó .... —*SO „ Posztó (Karó) 140 izéié* 3*50 „ Mattlassé müselyem« barchet .... 3’— „ Cérnázott barhet női ruhának igen alkalmas—*90 „ Asztal alá való nagy szőnyeg 160 széles 210 hosszú 12*— „ 90 széles szőnyeg Bükié utánzat 4*— „ Kilián Dézsánál — A Mezőgazdasági Kamara határozata. A Dunai—Tiszáköizi Mezőgazdasági Kamara legutóbbi igazgiatóválaszt- mányi gyűléséiül foglalkozott a kaliforniai pajzstötü és monfflia kötelezői jjr- ttásávaiil éB a földtaiveiésügyi kormány- hoiz fejterjieszltésit intézteit. Felterjesztésében, sürgettte1 a pajzstie® áltelámois és kötelező irtását, illetve az ettem® való védekezést, a mdvéiiyvtádplmi szerek ármérséklését, a nyers nikotin árának 50 százalékos mérséklését és* a! monfoa elteni általános kőtelező védekezés végrehajtását. , — Kiskőrsöcn kivágják iá beteg gyümölcsfákat. A kiskőrösi járásban nekilendült gyümölcstermesztés érdekében már a műt esztendőben olyan határozatot adott ki a főszolgabírói hivatal1, melynek értelmiében mindenki köteles a hatóság által előirt módon gyümölcsfáit permetezni. Már az idei nyáron is meglátszott az intézkedés eredménye, mert a kiskőrösi piacon sokkal több volt az exprotra alkalmas gyümölcs, mint az előző években,. A járás mezőgazdasági bizottsága most tartotta ülését és elhatározták, hogy a kötelező permetezést és elrendelte, hogy a hanyag gazdák gyümölcsfáit hatóságilag ki kell irtani, mert csak igy tehet megakadályozni a gyümölcskártevők pusztítását. i Vegye Ön Is igésybe azt a kellemes 6 havi részletfizetést és vegyen jó • FF » cipót Zoltán (ipöüz leiében Óriási választék mindenféle cipőben Ózom crém szeplő, májfojt, pattanás, mindenféle arctisztátlanság ellen. Napbarnitott arcbőrt kifehérít, Szépit, fiatalít, Késziti R á C Z JánOS gyógyszertára Kossuth u. 1. Takaréképület